A fiúk és a lányok egyformán sikeresek a matematikában
- Dátum: 2019.01.04., 03:36
- https://www.psychologytoday.com
- előítélet, fiú, gyermek, képesség, kutatás, lány, matematika, nemek közti különbség, oktatás, sztereotípia, szülő, tanár, tanítás, tanító, teljesítmény, tudomány
Annak ellenére, hogy a fiúk és a lányok egyformán teljesítenek matematikából, a matematikához való hozzáállásban feltűnőek a nemek közötti különbségek, észrevételek.
Mégpedig úgy, hogy a lányok hajlamosabbak a matematikához való negatív hozzáállásukat kifejezni, és a matekot inkább „fiú tantárgynak” titulálják. Sajnos ezek a negatív érzések károsak lehetnek, mivel így a lányok kerülni fogják a matematikához kapcsolódó kurzusokat, képzéseket, és talán karrierjüket sem kezdik el a tudomány, a technológia, a mérnöki pálya és a matematika területein belül. Ezért fontos, hogy pozitív tanulókörnyezetet biztosítsunk a lányoknak is, így minél korábban változtatni tudjunk a matematikához való hozzáállásukon.

A nemek közötti különbségekhez több tényező is hozzájárul. Egyik például az a sztereotípia, hogy a fiúk sokkal nagyobb valószínűséggel érnek el sikereket matekból, mint a lányok. Ennek az ellenkezőjét tapasztalati eredmények támasztják alá. Sajnos a tanárok és a szülők is leggyakrabban a sztereotípia képviselői.
A legújabb kutatási eredmények megmutatták, hogy a tanítók már első osztálytól kezdve úgy fogják fel, hogy a fiúk magasabb matematikai képességekkel rendelkeznek, és ez még akkor is így van, ha a két nem elért eredményei azonosak. Továbbá, a lányos apukák, akik hisznek az előítéletekben, szintén olyan lánygyermekekkel rendelkeznek, akik kevesebb érdeklődést mutatnak e tantárgy felé. Ahhoz, hogy a lányok is pozitív érzéseket tudjanak kötni a matematikához, fontos, hogy a népszerű előítéleteket eltávolítsuk az iskolai és az otthoni életből egyaránt.
A káros sztereotípiák elűzéséhez elengedhetetlen, hogy kutatási eredményekkel is alátámasszuk az állításunk hitelességét. Erre az egyik legjobb mód, ha nemek között vizsgálják az alapvető matematikai képességeket, amelyre minden más bonyolultabb matematikai feladat épül.

Egy tanulmányban 1391, 6 és 13 év közötti diák alapvető matematikai képességeit hasonlították össze, és a nemek között semmilyen különbséget nem találtak. Egy másik vizsgálat során is hasonló eredményeket kaptak. 500, 6 hónapos és 8 éves közötti gyermek képességeit összehasonlítva állapították meg, hogy már 6 hónapos korban sem mutathatók ki különbségek a nemek között. (Nemcsak matematikai képességeket vizsgáltak.) Ez azonban nemcsak azt jelenti, hogy a matematikai képességek nem függnek a nemektől, hanem azt is, hogy bármilyen későbbi, nemek között kialakuló különbség inkább a szociokulturális hatások eredménye, semmint a nemek közötti különbség számlájára írható.
Mindent összevetve, ezek az új kutatási eredmények bizonyítékot nyújtanak a nemek közötti hasonlóságokra számos különböző fejlődési korszakban (csecsemőkortól a késői gyermekkorig). Végül pedig azt is bebizonyítja, hogy a fiúk és a lányok az alapvető számolási képességeket összevetve ugyanazzal a felhasználható eszköztárral vannak megáldva, így a matematikában is hasonlóan teljesíthetnek. Remélhetőleg ezek a megállapítások a későbbiekben szülőt és tanítót egyaránt eltántorítanak attól, hogy akadályozzák lányaikat a matematikában való továbbjutás során.
Fenntartható vízgazdálkodás a kertben
A klímaváltozás hatásai Magyarországon is egyre inkább érezhetők: hosszabb aszályos időszakok, hirtelen lezúduló csapadék és egyre forróbb nyarak nehezítik a kertészkedést. A víz értékes erőforrás, ezért ma már nemcsak a pénztárcánk, hanem a környezet védelme érdekében is fontos, hogy tudatosan gazdálkodjunk vele.
Természetes védekezés a parlagfű-allergia ellen
Augusztus beköszöntével Magyarországon emberek százezreinek keseríti meg a mindennapjait a parlagfű virágzása. A pollenszezon ilyenkor éri el csúcspontját, és az allergiások számára szinte elkerülhetetlenné válnak a kellemetlen tünetek.
Nyári kertészkedés – mit ültessünk augusztusban, hogy ősszel és tavasszal is bőven teremjen?
Sokan úgy gondolják, hogy augusztusra véget ér a kerti szezon, pedig éppen ellenkezőleg: ez az egyik legfontosabb hónap a veteményesben és a díszkertben is. Bár a nyári hőség még kitart, a nappalok lassan rövidülnek, a talaj azonban továbbra is meleg, ami kiváló feltételeket biztosít számos növény csírázásához és fejlődéséhez.
Zsálya – egy illatos fűszernövény a gyógyászatban
Megannyi fűszernövényt ismerünk, termesztünk és használunk, mivel nem csak finomak, hanem egészségesek is. Nézzük, hogy a zsálya mit ad nekünk.
Hogyan takarékoskodhatunk otthon az energiával?
Az energiaárak alakulása és a fenntarthatóság iránti egyre nagyobb figyelem miatt ma Magyarországon is sok család keresi a lehetőséget arra, hogyan csökkentheti otthona energiafogyasztását. A jó hír az, hogy nem feltétlenül kell milliókat költeni korszerűsítésre ahhoz, hogy érezhető megtakarítást érjünk el.