Menü

Csoportterápia – színház - spoiler

Csoportterápia a kaposvári Csiky Gergely Színházban.

Mi az az SZMK? Miért vegyünk részt benne?

Általában az első szülői értekezleten október táján kéri fel az osztályfőnök a szülőket, hogy válasszanak maguk közül SZMK azaz Szülői Munkaközösségi tagokat. Ilyenkor nem könnyítjük meg az osztályfőnök dolgát, ha a gyerekekért van legfőképp és munkájával az iskolát segíti. Ne féljünk részt vállalni ebből!

Tanácsok, hogy az első randi jól sikerüljön

Izgatottság, hevesen zakatoló szív, izzadás, félelem – ha valóban fontos az első randevú, akkor a felsorolt tünetek gyakran jelentkeznek. Ezek ellen nem igazán tehetünk, ám vannak olyan dolgok, amelyeket befolyásolhatunk annak érdekében, hogy az első találkozás jó kimenetellel záruljon. Íme pár jó tanács, tipp az első randihoz, ezúttal nem csak férfiaknak.

Női hiszti - létezik?

Népszerű, ám kissé kerülendő téma manapság a nők és férfiak közti, főképpen hangulatbeli különbségek. Bár számos vicc alapul nemek közötti sztereotípiákon, mégis valahogy keserű nevetés kíséri csupán azokat. Szeretjük kerülni a komoly megnyilatkozást és véleményünk kinyilvánítását a témáról, pedig nem kellene. Érdemes beszélni róla, és néhány dologgal tisztába kerülni.

A fiúk és a lányok egyformán sikeresek a matematikában

Annak ellenére, hogy a fiúk és a lányok egyformán teljesítenek matematikából, a matematikához való hozzáállásban feltűnőek a nemek közötti különbségek, észrevételek.

Tökfaragás és felháborodás – avagy Halloween van-e Magyarországon?

A magyarok mindig találnak alkalmat a jókedvű mulatozásra, vagy a sírásig éneklős-közösen táncolós-hajnalig beszélgetős összejövetelekre. Ezek a sztereotípiák nem csupán a külföldiek fejében élnek, mi is sűrűn hangoztatjuk őket. Mégis, ha az idegen népektől átvett ünnepekről van szó, heves tiltakozás alakul ki, és foggal-körömmel védjük magunkat, azt hangoztatván, hogy: „de hát ez nálunk nem szokás!”. Erre legjobb példa a Halloween.

Vallásosság, és ahogy látjuk

Az ember testi-lelki egészségében a meggyőződése nagy szerepet játszik. Az, hogy milyen gondolatok mentén építi fel az életét, nagy hatással van arra, ahogyan érezni fogja magát később. Aki nem vallásos, az is hisz valamiben, aki pedig vallásos, nem mind egyforma személyiség. A külső szemlélő mégis hajlamos egyformának látni minden vallásos embert. Hogyan befolyásolja a nézeteinket mindez?

Neveljünk a nemi sztereotípiák ellen

Fejleszti a gyermekünk intelligenciáját, ha nem csupán fiús vagy lányos nevelést kap attól függően, hogy milyen nemű. Az aggodalmakkal szemben ha ez egészséges módon történik, akkor nincs hatással a nemi identitására, a későbbi sikereire és boldogságára viszont igen!

Mindenkinek vannak előítéletei, tanuljuk meg kezelni őket

November 16. a Tolerancia Világnapja, ebből az alkalomból a világ minden táján rendeznek elfogadást segítő eseményeket az előítéletek csökkentése érdekében. De vajon meg tudunk szabadulni az előítéleteinktől? Le tudjuk ezeket vetkőzni, vagy megtanulhatjuk kezelni?

Feminista szótár sztereotípiák ellen

„A feminista nők borzalmasak. Férfiasak, törtetőek és hímsoviniszták.” Ehhez hasonló megfogalmazásokkal találkozhatunk, ha a nők esélyegyenlősége kerül szóba. De vajon tényleg annyira életidegen és negatív ez a téma, vagy csak a sok ráépült sztereotípia miatt kaptak ezek a fogalmak negatív előjelet?

Kutya a vízben

Nyáron nem csak az embernek, hanem a kutyáknak is jól esik a hűsölés a vízben. Már annak a kutyának, aki szeret úszni. De vajon mitől függ, hogy a kutya vízkedvelővé válik-e, vagy sem? Elsősorban attól, hogy mihez szoktatjuk hozzá, vagy milyen élményeket szerez a fürdőzéssel kapcsolatosan. Sok esetben nem is tudunk róla, hogy az állatnak jó élményei kapcsolódnak-e a pancsoláshoz, főleg ha örökbefogadott ebről van szó. Sajnos sok kutya számunkra érthetetlen okból nem szeret úszni, de ezeknek is megvan a maga háttere, pl. ha kiskorában ráerőltették, vízbe dobták, vagy a kádban való fürdetésnél szerzett rossz élményeket a vízzel.

Testmagasság és hatalom

A pszichológia régóta foglalkozik a testmagasság és a hatalmi pozíciókhoz való viszony összefüggéseivel, és olyan jelenségekkel is, mint például a testmagassághoz kapcsolódó előítéletek torzító hatásai.