Menü

30 napig napi 3 liter víz kihívás

Nagyszabású kihívás indul, mindenkit várnak, aki szeretne egészségesebben élni.

A kihívás neve: Idd magad egészségesre!

A célja pedig, hogy a résztvevők 30 napon keresztül napi 3 liter vizet igyanak.

Mivel beköszöntött a jó idő, még fontosabb, hogy odafigyeljünk a vízfogyasztásra. Erre szeretnék felhívni a szervezők a figyelmet.

Az ötletet egy pár éve nagyport kavart újságcikk adta, ahol a Daily Mail újságírónője migrénes fejfájását azzal szerette volna kezelni, hogy 30 napig napi 3 liter vizet ivott. Az eredmény sokkal megdöbbentőbb volt, mint amire számított, legalább 10 évvel fiatalabbnak nézett ki a 30 napos vízkúra után és sokkal jobb lett a közérzete is.

Sokan csinálták meg azóta a 30 napos kúrát és egyöntetűen nagyon pozitív eredményekről számoltak be: szebb és feszesebb bőr, jobb közérzet, jobb energia szint, fogyás, jobb emésztés és alvás.

A kihívás szervezői több ezer embert szeretnének összehívni, hogy egymást motiválva, inspirálva rávegyék magukat, hogy sokkal több tiszta vizet fogyasszanak.

A játék május 25-én indul, addig lehet meghívni a résztvevőket egy Facebook csoportba, ahol lebonyolítják majd a kihívást.

A résztvevők minden nap pontos instrukciókat és tanácsokat fognak kapni, nem csak a víz, de a megfelelő só és elektrolit fogyasztásról is.

Kíváncsian várjuk milyen eredménnyel zárul majd a 30 napos kihívás.

Jelentkezni erre a linkre kattintva lehet itt.

Napi egy pohár céklalé: így támogathatja a vérkeringést és a sportteljesítményt

A cékla nemcsak a hagyományos magyar konyha kedvelt alapanyaga, hanem az egészségtudatos táplálkozásban is egyre nagyobb szerepet kap. Különösen a belőle készült lé került az érdeklődés középpontjába, hiszen olyan természetes vegyületeket tartalmaz, amelyek jótékonyan befolyásolhatják a vérkeringést, a vérnyomást és a fizikai teljesítőképességet. De vajon valóban érdemes mindennap fogyasztani, és mennyi az ideális mennyiség?

Hogyan óvhatjuk meg a bőrünket ősszel?

A hűvösebb idő beköszöntével a bőr könnyebben kiszáradhat. A háttérben több, egymást erősítő hatás állhat, amelyek a fűtési szezon kezdetével még feltűnőbbé válnak.

Művészetterápia, a felszabadító alkotás

Egyes tevékenységek kikapcsolnak a mindennapos mókuskerékből, vagy előhozzák a belső énünket, ilyen a művészetterápia is.

Burrito receptek – 5 egyszerű és ízletes változat otthonra

A burrito az egyik legnépszerűbb mexikói ihletésű étel, amelynek egyik legnagyobb előnye, hogy szinte végtelenül variálható. A burrito receptek között találhatunk csirkés, darált húsos, vegetáriánus vagy akár könnyített változatokat is. Egy puha tortillalap, néhány friss alapanyag és megfelelő fűszerezés segítségével rövid idő alatt laktató ebédet vagy vacsorát készíthetünk.

Pár dolgot nézz át a házon még a hideg előtt – így készítsd fel otthonodat a fűtési szezonra

Az ősz nemcsak a színes leveleket és a hűvösebb reggeleket hozza magával, hanem azt is jelzi, hogy hamarosan újra szükség lesz a fűtésre. A hideg beköszönte előtt érdemes egy kicsit körbejárni a házat, és átnézni azokat a részeket, amelyek nyáron talán eszünkbe sem jutottak. Egy kisebb javítás vagy karbantartás most még egyszerűbb lehet, mint akkor, amikor már mínuszok vannak odakint.