Menü

Télen is fontos a sport

A testmozgás nem csak mentálisan fejti ki jótékony hatását. Igaz, valóban oldja a stresszt, a szorongást, javítja a hangulatot és egyfajta elégedettséget és boldogságérzetet ad a felszabaduló szerotonin miatt.

Mindezek mellett azonban fizikai állapotunkat és befolyásolja. Fokozza például a bőr vérkeringését, aminek köszönhetően több tápanyag jut el a sejtekhez, fokozódik sejtszinten az anyagcsere, ennek következtében pedig megszabadulunk a felesleges anyagoktól.

Általánosságban elmondható, hogy jótékony hatással van a keringési rendszerre. A szívfrekvencia, vagyis pulzusszám rendszeres mozgás hatására csökken. Egy edzett személy pulzusa testmozgás hatására lassabban emelkedik, mint egy edzetlené. A szív mérete is megnövekszik egy sportolónál, hiszen a nagyobb fizikai terhelés következtében több vért kell pumpálnia a testbe. Összességében igaz, hogy a mozgás érrendszerre kifejtett pozitív hatása révén a rendszeresen sportolóknál csökken a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázata.

Azonban nem csak a keringésünknek tesz jót a sport. A tüdőkapacitás és a légzés is javul rendszeres mozgás hatására, fokozódik az anyagcsere és az emésztés, jótékony hatással van a szexuális teljesítményre és felmérések szerint csökkenti az emlőrák kialakulásának veszélyét.

Ez mind nagyon meggyőző érv a mozgás mellett, télen azonban mégis hajlamosak vagyunk elhanyagolni. Pedig nem csak az előbb felsorolt hatásai miatt lenne érdemes télen is rávenni magunkat. Sokat segíthetünk például a szervezetünknek kivédeni a tipikus téli megfázásokat, influenzákat azzal, ha sportolunk, mivel a testmozgás az immunrendszert is erősíti.

Téli sport alatt nem kell rögtön a síelésre gondolni, bőven megteszi valami jóval egyszerűbb is. Ha például valaki nem szeretne kimenni a hidegbe, rengeteg otthon is végezhető tornagyakorlat létezik. Még csak felszerelés sem kell hozzá, csak egy kis elhatározás.

Ha valakinek a nyár hangulata hiányzik, érdemes lehet kipróbálni egy úszóbérletet egy fedett uszodában. Akinek egy kis motivációra és mások bíztatására van szüksége, annak talán testhezállóbb egy csoportos edzés a konditeremben.

Természetesen életkornak és fizikai állapotnak megfelelő mozgásformát válasszunk, hiszen nem az a cél, hogy túlerőltessük magunk és ártsunk a szervezetünknek. Rengeteg lehetőség közül választhatunk, akár már az is sokat számít, ha csak heti 3-4 alkalommal sétálunk egy fél órát.

Hogyan legyen sikeres egy januári diéta?

Ha valaha tettél már újévi fogadalmat, akkor egész biztosan felkerült a listádra az életmódváltás. Többségünk jellemző módon diétázni, fogyni szeretne, de az ünnep utáni időszak a lehető legrosszabb az új étrend bevezetésére. Az alábbi cikkből azt tudhatjuk meg, hogy hogyan lehet mégis sikeres egy év eleji fogyókúra.

Milyen vitaminokat szedjünk télen?

Télen különösen fontos odafigyelni, hogy a szervezetünk elegendő vitaminhoz jusson. Azonban melyiket és mikor vegyük be? Lehet reggeli előtt vagy szigorúan csak étkezés után? És mi a helyzet akkor, ha más gyógyszereket is szedünk?

Hogyan csökkentsük az élelmiszer-pazarlást otthonunkban?

Mindenkivel megtörtént már, hogy elfelejtett felhasználni egy gyors lejáratú alapanyagot, vagy akár egy kis maradék ebéd vasárnapról ott maradt a hűtő sarkában, és kidobásra lett ítélve. Az élelmiszer – pazarlás egy globális probléma, ami ellen akár mi magunk is tehetünk, ha odafigyelünk néhány dologra a háztartásunkban.

Sport és pszichológia. Kéz a kézben járnak, vagy mítosz az egész?

Sportolóként hogyan viseli el valaki a szélsőséges nyomást? Mennyire törékeny az önbizalom, és hogy lehet hasznosítani a szorongást? A sportpszichológia egyre nagyobb teret kap, és egyre inkább divatba jön, rengeteg professzionális, és amatőr sportoló is pszichológushoz fordul, egy-egy nagyobb megmérettetés előtt. Azonban van-e haszna ennek, mindenkinek kell-e szakember, hogyan lehet egy versenyzőt jól felkészíteni?

A Tour de Hongrie nyomában…

A 45. Tour de Hongrie magyar kerékpárverseny nemzetközi mezőnye 2024. május 8-12. között öt nap alatt 854 kilométert tesz meg a pécsi Bárány utcai befutóig. Olyan világsztárok indulnak, mint Peter Sagan vagy a Tour de France rekordra hajtó Mark Cavendish.