Ki véd meg az internetes attrocitásoktól?

Bár a facebook-on látszólag mindenki mindent tud rólad, és figyeli, mi kerül nyilvánosságra, mégis ha baj és konfliktus adódik, elképzelhető, hogy senkire sem számíthatsz... Megtörtént eset következik.

Nemrégiben megosztottam egy cikket, amellyel kapcsolatban egyetértésemet fejeztem ki. Tudtam: lesz olyan ismerősöm, aki nem ért egyet velem, de arra, ami történt, nem voltam felkészülve. Egy illető, aki a szakmájában elismert, intelligens ember, gyakorlatilag rohamtámadást indított ellenem, hogy a véleményemet megcáfolja, és pillanatok alatt 15 hozzászólásáról kaptam értesítést. Először még tanakodtam: ne válaszoljak? Az gyávaságnak tűnne, ha már kitettem valamit. Így hát finoman, de elkezdtem megírni az ellenérveimet.

Noha érkeztek lájkok, sőt még szívecskés kedvelések is, jó ideig senki sem nyilvánított véleményt mellettem, és nem fejezte ki az egyetértését. Végülis két hasonló gondolkodású, de igencsak távoli ismerősöm megtette. Jól esett, hogy akad valaki, aki szán rá annyi energiát, hogy elmondja a támogató gondolatait.

Majd a cáfolóhoz megérkezett az ismerőse, és bármit is írtam, teljes gőzzel támadott. Fárasztott már ez a beszélgetés, de úgy éreztem, olyan intrikákat indít ellenem, amit nem hagyhatok szó nélkül, hiszen közöttük jószerével valótlan állítások is szerepeltek. Mindemellett jeleztem: a beszélgetést lezárom, felesleges energiapazarlásnak, parttalan vitának érezem (főként, hogy mindez a saját üzenőfalamon történt, és nem volt célom meggyőzni másokat a véleményemről). Erről tudomást sem vett, és folytatta tovább a terjedelmes hozzászólásait, kritikáit.

Valójában nem is a véleménye esett a legrosszabbul, hanem az, hogy a vita ezen szakaszában senkitől sem kaptam támogatást, védelmezést – nemhogy a hozzászólásokban, de privát üzenetben sem. Jól ismerem a facebook működését: ha egy megosztáshoz sok komment érkezik, akkor az újra és újra megjelenik az ismerősök üzenőfalán. Családtagok, barátok látták folyamatosan, de úgy tűnt, vagy meg sem nézték, vagy igyekeztek figyelmen kívül hagyni.

Valahol megértem őket – a konfliktusokat senki sem szereti. Legalábbis a személyes nézeteltéréseket – a különböző politikai és hírvitákban, az ismerősi körön kívül bátrabban kommenthuszárkodik mindenki. Az eset viszont elgondolkodtatott: mi az, ami megtörténhet nyilvánosan, az emberek szeme láttára, mégsem veszi észre senki? Mégsem véd meg senki? Mire számíthatnak akkor a gyermekeink az internethasználat során?

Egyébként semmi jóra – a fiatalok beszámolói szerint a közösségi felületeket is felhasználják a kiközösítésre, a kibeszélésre. S ha mindez egy meghatározott csoportban történik, akkor ezt senki sem látja. Noha a fenti eset tanúsítja – talán az sem számít, ha a dolog nyilvános…

Persze nem kell meglepődni ezeken a szituációkon, amikor a felmérések szerint az emberek vagy 90%-a elmegy egy olyan embertársa mellett az utcán, aki rosszullétet tanúsít. Mikor lettünk ilyen idegenek egymással? Miért van az, hogy látszólag támogató barátként, családtagként gondolunk magunkra, de nem sietünk szeretteink segítségére, sőt észre sem vesszük, ha az orrunk előtt történik vele valami?

Jómagamért egyébként nem aggódom, levontam az eset tanulságait, miszerint felesleges lázadni, lázítani, köztudottan kényes kérdéseket feszegetni a neten, mert ezzel csak konfliktust vonzok magamhoz. Meg kell tanulni megszűrni az internetes tartalmakat és az érdeklődési kört még akkor is, ha ez látszólag olybá tűnik: homokba dugjuk a fejünket. Érdemes a szépre, a jóra fókuszálni, mert annak révén hasonlóan pozitív dolgokkal találkozunk.

Máskora pedig nem érdemes energiát áldozni, inkább válogassuk meg, szűrjük meg ismerőseink körét, valamint azokat a témákat, amelyeknek figyelmet áldozunk. Hiszen az időnk úgyis kevés, amikor annyi érdekes cikk, könyv és film van a világon. Ha már kiválaszthatjuk közülük azokat, amelyek tényleg érdekesek a számunkra, és jó érzésekkel töltenek el minket, akkor éljünk a lehetőséggel.

A gyermekek helyzete bonyolultabb, de ebből is látszik: sok energiát kell fektetni abba, hogy megtanítsuk számukra a helyes nethasználatot, továbbá erősen figyeljünk oda rá, hogy mi történik velük a közösségi térben. Számomra pedig azt tanította ez az eset, hogy ha egy ismerősömet kritika éri a facebook-on, s úgy érzem, támogatást érdemelne, vagy jól eshetne neki, akkor minden esetben siessek a segítségére ezúton is.