Menü

Baljós árnyak: 5 jel, amely azt mutatja, hogy ideje új állás után nézni

Mindannyian voltunk már olyan helyzetben, hogy a munkánkban már nem találtunk túl sok örömet, ugyanakkor annyira rossz sem volt a helyzet, hogy mindenáron ki akarjunk lépni.

A munkahelyi pszichoterror egészségügyi következményei

A munkahelyi pszichoterror sajnos nem ritka jelenség hazánkban sem. A verbális zaklatás súlyos következményekkel járhat: egyrészt megmérgezi a munkahelyi kapcsolatokat, másrészt az áldozatnál testi-lelki problémák egyaránt kialakulhatnak.

Munkahelyi zaklatás

Tabutémaként kezeljük, pedig el sem hinnénk, mennyi embert érint. Mindenképpen érdemes beszélni róla, hiszen mi is sokféleképpen kerülhetünk kínos és szerencsétlen helyzetekbe a munkánk kapcsán. Ezeket pedig olykor egyszerű megoldani, máskor pedig nincs más lehetőségünk, mint kilépni abból a környezetből.

Így növeld a biztonságod a cybertérben!

Online aktivitásunk növekedésével és a digitalizáció térhódításával egyre inkább nyitott könyv az életünk. Tíz másodpercenként éri hekker támadás számítógépeinket, nő a bankkártyás visszaélések és az adatlopások száma, a zsarolóvírusos támadások pedig még korántsem értek a csúcsra. Különösen a gyermekek vannak veszélyben, minden harmadik magyar fiatalnak volt már része internetes zaklatásban.

Korpás Krisztina: „Az én fiaimnak már nem kérdés, hogy férfi és nő egyenrangú”

Korpás Krisztina, Tilla felesége nagyinterjút adott. Többek között a fiúk neveléséről, az anyaságról, a munkáról, a #metoo kampányról és a nemek közti egyenlőségről beszélt Hevesi Flórának, és elárulta több mint 20 éve tartó boldog kapcsolatuk titkát is.

Ki véd meg az internetes attrocitásoktól?

Bár a facebook-on látszólag mindenki mindent tud rólad, és figyeli, mi kerül nyilvánosságra, mégis ha baj és konfliktus van, elképzelhető, hogy senkire sem számíthatsz... Megtörtént eset következik.

Tegyünk az iskolai zaklatás ellen!

Nagyon sok gyermeket érint időszakosan vagy hosszabb távon az iskolai zaklatás, bántalmazás. Mindkét gyermekünk átélte az utóbbi időben, hogy csúfolták, kiközösítették őket. Lélekgyötrő tapasztalat, amiben a rosszindulatú viselkedés megelőzése lenne a legfontosabb.

A szex utáni levertség normális lehet

Többféle kutatás is foglalkozott már azzal, hogy az ember rosszkedvet érezhet a szexuális együttlétek után. Azért kezdtek többen is foglalkozni a kérdéssel, mert érdekesnek találták, hogy a jelenség szinte független lehet a szexuális együttlét minőségétől. A szeretett személlyel való kellemes és kielégítő szeretkezés után ugyanúgy felléphet!