Menü

Így ápold kisbabád bőrét a nyári hónapokban

A nyári időszakban a kisbabák bőre kiemelt figyelmet igényel. A nagy melegben nem csak a napsugárzás elleni védelemre, hanem a pelus által fedett bőrfelületek megóvására is gondolnunk kell. Nem szabad elfeledkeznünk róla, hogy a babák bőre sokkal vékonyabb a felnőttekénél, a pelenka tartalma pedig könnyen kicsípheti a rosszul szellőző és nedvességtől felázott bőrt. Aggodalomra viszont semmi ok, mindenre van megoldás!

Nyáron nem csak mi, a babák is többet izzadnak, emiatt gyorsabban kialakulhat vízhiányos állapot. Ez érinti a bőrfelszínt, de a belső szerveket is, ezért oda kell figyelnünk a fokozott rehidrálásra. A kisbabák esetében jobb, ha fél éves korukig teljesen megóvjuk a közvetlen napsugárzástól a bőrt, ezért, ha strandolunk, kültéri programokat szervezünk, a babát mindig tartsuk az árnyékban, vagy leárnyékolt babakocsiban.

„A kisbabák testfelszín-testtömeg aránya sokkal nagyobb a felnőttekéhez képest, így még inkább hajlamosak a kiszáradásra. Bőrük pigmentsejtjei még érés alatt állnak, a napfény elleni védekezésük is gyengébb, ezért óvjuk 50+ faktorú fényvédő krémmel bőrüket! Számos tanulmány számolt már be arról, hogy a gyermekkori napégések jelentősen növelik a melanoma rizikóját.” – kezdte dr. Csitos Ágnes bőrgyógyász. „Mindemellett vigyáznunk kell, mert nagy melegben a napszúrás kockázata is növekszik, illetve a kinti tartózkodás miatt a rovarcsípések is gyakrabban előfordulnak.”

A pelenkában összekeveredő vizelet és széklet melegben még hamarabb lép reakcióba egymással, ammónia szabadul fel, ami különösképp irritálja a kicsi bőrét. Továbbá a kialakuló „dunszt-hatás” miatt még gyorsabban szívódnak fel a méreganyagok a bőrön keresztül. A babapopsi egyébként is olyan érzékeny terület, aminek az ápolására fokozott figyelmet kell fordítanunk. A pelenkadermatitisz megelőzése szempontjából az elsődleges a prevenció az átnedvesedett pelus mielőbbi cseréje. A helyes tisztántartás mellett pedig elengedhetetlen a megfelelő popsikrém, például a Sudocrem használata.

„A pelenka gőzkamraként viselkedik, ezért hajlamos a befülledésre, "bepállásra". Nyáron a szabadban, kertben töltött idő is több, emellett a hőmérséklet is szélsőségesen magas lehet, ezért elsősorban a popsi szellőztetésére kell figyelnünk: hagyjuk szabadon legalább 10-15 percre két pelenkázás között. A pelenka alatt pedig mindenképpen kenjük be ápoló babapopsi krémmel.” – mondta el dr. Csitos Ágnes.

Ahogy felnőtteknél, úgy a gyerekeknél is számos különböző bőrtípus létezik. Arról nem is beszélve, hogy a nyári melegben a kisbabák bőre még érzékenyebb, ezért ilyenkor érdemes komplex összetételű, hipoallergén babapopsiápolót használni. A Sudocrem care & protect kenőcs komponensei révén védőréteget képez, táplálja a bőrt, óv a fertőzésektől, és még a kifejezetten érzékeny bőrű babák esetében is hatékonyan alkalmazható.

Forrás: Red Lemon Media

Gombelem a gyermek kezében: néhány perc alatt életveszélyessé válhat

A kisgyermekes családok mindennapjaiban számtalan veszélyforrás rejtőzik, amelyek közül sok első pillantásra ártalmatlannak tűnik. Ilyen a gombelem is, amely számos háztartási eszközben megtalálható: távirányítókban, mérlegekben, játékokban, hallókészülékekben, órákban vagy éppen elektronikus kulcsokban. Mérete miatt könnyen felkelti a kisgyermekek érdeklődését, lenyelése azonban súlyos, akár életveszélyes következményekkel járhat.

Repülés terhesen: kockázatok, tippek és tanácsok kismamáknak a biztonságos utazáshoz

A terhesség alatti utazás sok kismama számára felmerülő kérdés, különösen akkor, ha repülővel történő közlekedésről van szó. Bár a modern légiközlekedés alapvetően biztonságos, a várandósság speciális élettani állapota miatt fontos a körültekintés, az orvosi ajánlások figyelembevétele és a megfelelő felkészülés.

Így válassz tábort a gyereknek nyárra: ezt a 4 dolgot mindenképp nézd meg

A nyári tábor a legtöbb gyerek számára az év egyik legizgalmasabb élménye lehet: új barátok, kalandok, játékok és rengeteg élmény vár rájuk. A szülők számára azonban a táborválasztás sokszor komoly fejtörést jelent. Bentlakásos vagy napközis legyen? Sport-, kézműves vagy éppen kalandtábor?

Kenguruzás: amikor a test közelsége életet ment

A koraszülött babák ellátása az orvostudomány egyik legérzékenyebb területe, ahol minden apró döntés hosszú távú következményekkel járhat. Magyarországon is minden tizedik gyermek idő előtt érkezik a világra, és ilyenkor nemcsak az életben maradás esélye, hanem a későbbi fejlődés minősége is azon múlhat, milyen gondoskodást kap az első napokban, hetekben.

Gyerekzsúrra partifalatok: vidám és finom ételek kicsiknek

A gyerekzsúr egyik legfontosabb része a játék mellett természetesen az étel. A kicsik számára olyan falatokra van szükség, amelyek könnyen kézbe vehetők, nem túl maszatolósak, látványosak, és persze finomak is. A jól megválasztott partifalatok nemcsak a gyerekek kedvencei lesznek, hanem a szülők dolgát is megkönnyítik.