Menü

Ezt próbáld ki! - Fitfutball

A Fitfutball, avagy a fitnesz és futball magyar találmány. Ahogyan az edzésmódszer kidolgozói fogalmaznak, a Fitfutball voltaképpen a labdaszelídítés művészete. Labdával végzett speciális gyakorlatok összessége, hivatalos definíciója szerint a „labdarúgó mozgáskultúra stílustechnikai elemeinek oktatása formagyakorlatokon keresztül, aerobik jelleggel (aerob edzésmódszerrel), kondicionáló és zsírégető hatással.” (www.fitfutball.hu)

Voltaképpen ezek a gyakorlatok mindenki számára ismerősek lehetnek, aki már valaha rúgott labdába, az használta így a lábát és a testét. A mozdulatok ugyanúgy derenghetnek a grundról, a suliból, vagy akár hivatalos fociedzésről.

A Fitfutball lényege, hogy az említett mozgáskultúra egységbe van öntve, úgy, hogy a technika és kondíció egymással párhuzamosan, egymást erősítve fejlődjön. Az új sportág, amelyet zenére, csoportban művelnek egyszerre ügyességi és fizikai kihívás. Koncentrációt, valamint erőkifejtést igényel, ezáltal összetett. Gyerekeknek, felnőtteknek, amatőröknek és sportolóknak egyaránt ajánlják. Akár futballistáknak is, legalábbis azoknak, akik nem szégyellik megméretni és ha szükséges, esetleg fejleszteni technikai repertoárjukat, illetve tudásukat.

Jelek, hogy nem mozogsz eleget

Mozogsz eleget a hétköznapokban? Mikor néztél rá utoljára a telefon lépésszámlálójára? Meglepetten tapasztalhatod, hogy akár még a néhány ezer lépést sem éri el a napi teljesítményed, nemhogy a szakemberek által javasolt minimum 10 ezer lépést. Mi a helyzet a testmozgással? Van olyan edzésforma, amit szívesen végzel?

Mire utalhat a hirtelen fogyás?

Manapság nagyon sok ember túlsúllyal küzd, és minden vágya az, hogy gyorsan lefogyjon. A nagyon gyors súlyvesztés még akkor sem jó, ha ezt akarattal tesszük karcsúságunk érdekében. Sokkal nagyobb lehet azonban a baj, ha a fogyás akaratunktól függetlenül, változatlan étrend mellett következik be.

4 tipp gyors fogyáshoz

Nyaralásra vagy különleges eseményekre, mint esküvőre, esetleg egy versenyre bizony előfordulhat, hogy kevés idő alatt kell leadni néhány felesleges kilót. Ugyanakkor a gyors fogyás nem feltétlenül a legjobb módja a súlyvesztésnek, ha valóban tartós eredményt szeretnél elérni, hiszen ezek a diéták tápanyaghiányra apellálnak, amit a szervezet később visszakövetel.

Testzsír csökkentés okosan - Erre figyelj!

Testünk az energiát alapvetően zsírban vagyis testzsírban tárolja. Így kijelenthető, hogy a magas testzsírarány vagyis testzsírszázalék, krónikus energiatöbbletet jelent. Ennek oka, hogy több energiát viszünk be, mint amennyit testünk felhasznál, eléget. Ezt érdemes tovább fejtegetni, mivel ilyenkor jön az egyél kevesebbet, mozogj többet javaslat, ami nem mindig célravezető. Van ugyanis aki ehet bármennyit, nem hízik, míg más akkor is hízik, ha ránéz az ételre, pedig még mozog is.

Exorexia (kóros sportolás) tünetei és kezelése

Az exorexia súlyos edzésmániát, kóros edzést, egyfajta függőséget jelent. Érintettjei testsúlyukat és alakjukat akarják teljesen kontrollálni, amihez edzéseik számát egyre csak emelik, annak elmaradásakor feszültek és indulatosak lesznek. Olyan szenvedélybetegségről van tehát szó, amelynél az eredetileg egészségesnek induló mozgás válik betegessé, kényszeressé.