Kényeztető ápolás kismamáknak – várandósság előtt és után
- Dátum: 2015.11.10., 10:08
Áldott állapot. Várandósság. Kilenc hónap. Ez az az időszak minden nő életében, amikor is minden korábbinál is fontosabb, hogy remekül érezze magát a bőrében. A bekövetkező testi-lelki változások során minden kismamának kötelessége, hogy fokozott figyelmet fordítson saját testére. Hiszen ha ők maguk jól vannak, akkor nagyobb eséllyel érzi ugyancsak jól magát a magzat, majd később az újszülött is. Ezért a várandósság, majd a szoptatás idején is érdemes kiemelten ápolni, óvni a bőrt, és tekintettel a megváltozott hormonháztartásra, ilyenkor bizony speciális kozmetikumokkal is barátságot kell kötni.
Nemcsak a kismamák hangulata lesz érzékenyebb és változékonyabb ugyanis, hanem a bőr is könnyebben szárad ki, intenzívebben reagál az évszakváltozásokra, vagy akár a szélre, napfényre. A változások tehát szinte mindenkinél bekövetkeznek, attól függetlenül, hogy az év mely szakában éli a kismama a legszebb hónapjait. A cél a vitalitás és a természetes egyensúly helyreállítása, vegyi anyagok használata nélkül. A Weleda alapfilozófiája ezzel tökéletesen megegyezik, így a kismamák részére készített speciális készítmények is mind megfelelnek ezeknek a kritériumoknak, saját biodinamikus kertészetükből származó, szigorúan ellenőrzött feltételek mellett termesztett növényekből állítják össze ezeket. Ezek a természetes összetevők segítenek megadni az életük legszebb élményére készülő nőknek is azt, amire a testüknek szüksége van, hogy az ragyogó, szép és egészséges legyen.
A várandósság és a szoptatás időszakának testápoló termékeinek alapja a lágy mandulaolaj, mely könnyen beszívódik, védi a bőrt és megakadályozza annak kiszáradását, ezért kifejezetten alkalmas az érzékeny bőr ápolására. A mandulaolajat a legelőkelőbb növényi olajok egyikeként ismerik, vivőanyagként számos kozmetikumnak nélkülözhetetlen alkotóeleme. Természetes hatóanyagai nyugtatják a bőrt, amely csodálatosan rugalmassá válik, ráadásul a mandulaolaj minden bőrtípusra alkalmas. Telítetlen zsírsavtartalma miatt védőréteget képez a bőrön, így véd a külső hatások ellen, a benne lévő E-vitamin pedig a levegőben található nehézfémeket köti meg. Enyhíti a viszketést, a bőr ingerlékenységét és a gyulladásokat, ezért tökéletes készítmény a Weleda kismamáknak készített ápoló olaja, amely arra szolgál, hogy megvédje a bőrt és megakadályozza a terhességi csíkok kialakulását a has, combok, fenék s mellek területén. A mandulaolaj mellett a búzacsíraolaj magas E-vitamintartalma, valamint jojobaolaj és árnika kivonat is ápolja a bőrt, fokozza annak rugalmasságát és feszességét. A terhesség teljes ideje alatt és a szülést követő 3 hónapig ajánlatos használni, naponta akár 2-3 alkalommal, könnyed, körkörös mozdulatokkal a bőrbe masszírozva. Ellenjavallat koraszülésre hajlamos kismamáknál van csupán, ahol az erőteljes masszázs-mozdulatokat kerülni kell!
A terhesség és szoptatás időszakában a mellekben fellépő feszítő érzés enyhítésében nyújt segítséget az emlőápoló olaj, amely a mandulaolaj mellett édesköményből és köményből nyert valódi illóolajak segítségével segíti a tejképzési folyamat serkentését is, és támogatja a harmonikus szoptatást. Ezt a terhesség 38. hetétől ajánlják használni, szoptatás idején viszont naponta többször is érdemes alkalmazni, hiszen lágyan bemasszírozva elősegíti a szövetek vérellátását.
Van tippje a Weledának a gátmetszés, repedés vagy egyéb sérülések elkerülésére is. A rendszeres gátmasszázs előkészíti a gát izmai a szülésre, ezt a terhesség 34. hetétől ajánlott végezni, ehhez fejlesztették ki a gátmasszírozó olajat, amely a mandulaolaj és a búzacsíraolaj jótékony hatásával fokozza a bőr rugalmasságát. Hetente 3-4 alkalommal, kb. 5-10 percen keresztül javasolt a masszázs, kényelmes, ellazító pózban. Koraszülésre való hajlam esetén ezzel kapcsolatban mindenképpen érdemes az orvossal, vagy a szülésznővel konzultálni.
A gondtalan első időszakhoz a nyugalmas, harmonikus szoptatás is hozzátartozik. Ennek érdekében érdemes a várandósság utolsó időszakában már szoptatós teakeveréket fogyasztani, amelyet utána a szoptatás idején folyamatosan lehet fogyasztani, napi 3-6 csészével. A Weleda szoptatós teakeveréke lepkeszeg-magot, ánizsmagot, köménymagot és édeskömény magot tartalmaz, amelyek együttes hatása támogatja a tejképződést, a hozzáadott citrom-verbéna levél pedig harmonizál és nyugodt szoptatást biztosít. A teakeverék természetesen nem tartalmaz cukrot.
Kedves Kismamák! Élvezzétek a várandósság minden pillanatát! Éljetek át meghitt és csodaszép perceket, kényeztessétek magatokat, mielőtt gyermeketeket karotokba vennétek, és persze azután is! Hiszen a boldog baba legfőbb ismérve a boldog kismama!
Forrás, fotó:
Arterego
Kollégiumi élet – az első nagy lépés az önállóság felé

Egy szülő életében vannak pillanatok, amelyek egyszerre töltenek el büszkeséggel és meghatottsággal. Ilyen, amikor a gyerek kirepül a családi fészekből – akár csak hét közben – és beköltözik a kollégiumba. Ez a lépés nemcsak a gyermek, hanem az egész család életében mérföldkő.
Iskolába készül az óvodás – kis lépés a gyereknek, nagy lépés az egész családnak

Az iskolakezdés nemcsak tanulást, hanem barátkozást és rengeteg új élményt is hoz. Ha a gyerek érzi, hogy otthon támogatják és mellette állnak, könnyebben veszi majd az akadályokat, és örömmel indul minden reggel az iskolába.
Ne hagyd az utolsó hétre! – Iskolakezdési teendők időben

Az iskolakezdés nemcsak a tanévkezdés időpontját jelzi, hanem egy egész sor előkészületet is, amelyek mindegyike fontos a zökkenőmentes visszatéréshez. Akár szülő, akár diák, akár pedagógus a kedves Olvasó, van néhány kulcsfontosságú feladat, amit érdemes időben elintézni. Összegyűjtöttük a legfontosabb teendőket!
Túlélők a frontvonalon: amikor a szülők visszaszámolnak az iskolakezdésig

A nyár a gyerekeknek a szabadságról, a fagylaltról és a késő estig tartó játékokról szól – a szülőknek és nagyszülőknek viszont gyakran inkább egy maratoni túlélőtúrára hasonlít. Bár imádjuk a gyerekeinket és a nagyszülők is az unokákat meg a közös programokat, augusztus végére sok családban felhangzik a jól ismert mondat: „Mikor kezdődik már a suli?”
Kutyák, akik bírják a gyerekzsivajt (és még élvezik is)

A kutyatartás rengeteg örömet hozhat egy család életébe – különösen akkor, ha kisgyerekek is vannak. A megfelelő kutyafajta kiválasztása azonban kulcsfontosságú: fontos, hogy a négylábú barát türelmes, játékos, tanítható és családbarát legyen. Íme a legjobb kutyafajták, amelyek kiválóan illenek kisgyermekes családokba.