Menü

Főzz kuktában gyorsan és takarékosan

A kukta valamikor a kilencvenes években élte az aranykorát hazánkban. Akkor egy rövid időre nagyon közkedvelt eszközzé vált, de hamar kikerült a köztudatból – sajnálatos módon. Pedig sokkal gyorsabban, kevesebb idővel és energiával főzhetünk benne.

Szó szerint kevesebb energiával, ugyanis a környezetvédelemért is teszünk, ha kuktával főzünk! A szakértők szerint már azzal nagyon sokat érhetünk el, ha fedő alatt főzünk, a kuktában való főzés pedig sokszoros megtakarítást jelent.

Ha eddig problémád akadt azzal, hogy sok időt vesz el megfőzni a krumplit, a főtt kukoricának valót, a lassan elkészülő húsokat, vagy a kemény tésztát, akkor a problémád azonnal megoldódik, ha beszerzel egy kuktát. Nem kell begőzölnöd az egész lakást, és a tűzhely mellett rostokolni órákat, csak fogod ezt a nagyszerű edényt, és néhány perc alatt végzel.

Sokan azért tartanak a kukta használatától, mert úgy vélik, bonyolult lehet. Erről azonban szó sincs a gyakorlatban. Egyszerűen csak a csatos fedő alá tesszük a hozzávalókat, és kicsit előre gondolkodunk, mert itt nem közben kóstolgatunk, fűszerezünk, hanem a legelején, lezárás előtt. A kezdetekkor pedig állítsuk be a telefonunkat, vagy a konyhai órát, hogy ne felejtsük a tűzön az ételt: hozzá kell szokni, hogy a főzés ideje jelentősen lerövidül.

Fotó:
Pixabay.com

Így teszi tönkre a sok mobilozás a nyaki gerincet

Egy üzenet, egy gyors videó, néhány perc közösségi média – aztán máris eltelt fél óra. A telefon ma már szinte mindenhová velünk tart, sokan pedig naponta több órán keresztül nézik a kijelzőt. Ennek azonban nemcsak a szemünk és a figyelmünk láthatja kárát. A helytelen testtartás miatt a nyaki gerincünk is komoly terhelésnek lehet kitéve.

Watson-coaching

A coach szó a mai világban már teljesen mindennapos, de nem mindegy, hogy melyik fajtájáról beszélünk.

Amikor nincs kinek elmondani – a magyarok kétharmada egyedül küzd a lelki nehézségekkel

Van, amikor nem történik semmi különös, mégis azt érezzük, hogy elfáradtunk. Túl sok a feladat, kevés az idő, állandóan ott motoszkál bennünk a pénzügyi bizonytalanság, a munkahelyi elvárás vagy éppen a családért érzett felelősség. Beszélnénk róla, de sokszor nincs kinek. Egy friss felmérés szerint a magyarok jelentős része éppen így éli meg a lelki nehézségeit.

Művészetterápia, a felszabadító alkotás

Egyes tevékenységek kikapcsolnak a mindennapos mókuskerékből, vagy előhozzák a belső énünket, ilyen a művészetterápia is.

Burrito receptek – 5 egyszerű és ízletes változat otthonra

A burrito az egyik legnépszerűbb mexikói ihletésű étel, amelynek egyik legnagyobb előnye, hogy szinte végtelenül variálható. A burrito receptek között találhatunk csirkés, darált húsos, vegetáriánus vagy akár könnyített változatokat is. Egy puha tortillalap, néhány friss alapanyag és megfelelő fűszerezés segítségével rövid idő alatt laktató ebédet vagy vacsorát készíthetünk.