Menü

Éjjel is ehet, csak nem mindegy mit

A legújabb kutatások szerint este, sőt éjszaka is ehetünk, ettől még nem leszünk hízékonyabbak és nem élünk egészségtelenül. Persze egyáltalán nem mindegy, mit és mennyit.

A délután hat, vagy az este nyolc óra utáni evés tilalmát valószínűleg nem véletlenül, hasraütésszerűen találták ki. Ennek a szabálynak a legfőbb kiindulópontja az, hogy az ember este általában hajlamos többet enni és egészségtelenül táplálkozni, gondoljunk csak a televízió előtti nassolásra. Az ilyen magatartás negatív hatását az hatványozza, hogy alvás alatt a szervezet csökkentett üzemmódban dolgozik, a túlzott bevitel tehát nem igazán tesz jót.

A késő délutáni, esti időpontokat azonban rögtön el is felejthetjük akkor, ha képesek vagyunk betartani bizonyos szabályokat. A táplálkozási szakemberek az ebédet követően, délután nassolást (persze egészséges nassolást például egy kis zöldséggel, gyümölccsel, valamilyen teljes kiőrlésű termékkel, vagy joghurttal) javasolnak, s akkor biztosan nem leszünk este farkaséhesek.

Este mindenképpen figyeljünk oda a mennyiségre (az ember hajlamos túlenni magát), fogyasszunk több folyadékot és ne együnk unalomból, megszokásból, vagy hobbiból (mondjuk a tévé, vagy egy könyv előtt).

Vacsorára mindenképpen a könnyű étkek ajánlatosak, ha zöldség, gyümölcs nem elég, ehetünk tojást, vagy sajtot is. Minél közelebb vagyunk a lefekvéshez, annál inkább igyekezzünk csökkenteni a szénhidrát mennyiséget és a kalóriabevitelt.

Fotó:
pixabay.com

Tavaszi kincsek konyhánkba

Tavasszal a természet nemcsak a tájat zöldíti ki, hanem a konyhánkat is gazdagíthatja. A vadon szedhető növények, például a pitypang levele vagy a tyúkhúr, friss, tápanyagokban gazdag alapanyagot adnak könnyű salátákhoz. Egy kis odafigyeléssel különleges, szezonális ízek kerülhetnek a tányérunkra.

3 alapvető vitamin, amely nélkül romolhat a látásod

A látás romlását sokan az öregedés természetes velejárójának tartják. Bár az életkor valóban hatással van a szem működésére – például a szemlencse rugalmassága csökken, és a látóidegek is változnak –, a szem egészsége nagymértékben függ az életmódtól és a megfelelő tápanyagbeviteltől is.

A természet színei és az izlandi reggeli

A tudatos táplálkozás térnyerésével egyre nagyobb figyelmet kapnak a természetes alapanyagok. A mesterséges adalékok helyett sok gyártó növényi eredetű színezékekhez nyúl, miközben az izlandi skyr fehérjedús, könnyű reggeliként hódít világszerte. A két trend jól mutatja, hogy a fogyasztók ma már nemcsak az ízt, hanem az összetevők tisztaságát is keresik.

Torkos Csütörtök – a nap, amikor féláron ünnepel a gasztronómia

A Torkos Csütörtök hosszú éveken át a hazai vendéglátás egyik legjobban várt eseménye volt. A farsangi időszak lezárásához kapcsolódva, hamvazószerda utáni csütörtökön rendezték meg, és az volt a lényege, hogy az akcióhoz csatlakozó éttermek jelentős kedvezményt adtak a teljes fogyasztásra.

40 nap, ami rólad szól – Elkezdődött a nagyböjt, itt az idő változtatni

Hamvazószerdával hivatalosan is elindult a 40 napos böjt időszaka, ami nemcsak az egyházi év fontos része, hanem remek lehetőség arra is, hogy egy kicsit rendet tegyünk magunkban.