Útban a tudatosság felé: kipróbáltam a kineziológiát

Két hete összefoglaltuk, mit jelent „tudatosnak lenni”, múlt héten pedig azt tárgyaltuk, hogy mindez pénzbe kerül, de megéri az anyagi ráfordítás. Cikksorozatunkat folytatjuk, és a következő hetekben kipróbáljuk a különböző módszereket. Hátha ezek a beszámolók Önnek is segítenek megtalálni a szimpatikus módszereket. Egyéni beszámoló következik.

- Elsőként a kineziológiát próbáltam ki – ugorjunk rögtön fejest az ismeretlenbe! Nem sokat tudtam erről a módszerről, annak ellenére, hogy az ismerőseim meséltek róla. Valahogy nem tudtam elképzelni az egészet, mégis ellenállást éreztem a módszerrel szemben. Hiszen itt nemcsak a lelkemre kíváncsiak, nem csupán azt hallgatják, amit mondok, hanem megkérdezik a testem reakcióit is. Nálam ez egy kissé tabu – a masszázst sem igazán szeretem egy teljesen idegentől. Barátságos vagyok, de azért nem engedek bárkit az aurámba.

Nos, ezt kb. abban a pillanatban felejtettem el, amikor átléptem a küszöböt. Ki tudja, miért, de így volt… Lehet, hogy kellett el kellett jutni addig a pontig, amikor igazán szükségem van egy kis testi-lelki wellnessre! Egy nagyon fárasztó időszakon voltam túl: projektindítás, rendezvényszervezés. Fáradtan estem be tehát az ajtón, de lehet, hogy éppen ez segített megnyitni a lelki ajtókat is.

Ami a legjobban tetszik ennél a módszernél, hogy a jó kineziológus nem dobja ki az ember 50 perc – 1 óra múlva az ajtón, ha „lejár az idő”, mint mondjuk egy pszichológusnál. A kineziológusom rám szánta a délelőttjét, és addig voltam ott, amíg úgy nem éreztük, hogy kimerítettük a lehetőségeket az adott napra.

És hogy mi történik egy kineziológusnál? Először csak beszélgettünk. Ha szűken fogalmazok, akkor is elmeséltem az egész életemet (mivelhogy ez egy bizonyos első alkalom volt). Szülők, korábbi kapcsolatok, munkahelyek, lakhelyek… Minden fontosabb momentumot. Aztán a jelen helyzetet vázoltuk pontosan, valamint az esetleges elakadásokat. Ezután következett a testi reakciók vizsgálata, például arról, hogy hány éves korban volt a legfelhőtlenebb időszak (amihez esetleg gondolatban vissza lehetne térni), mikor voltak fordulópontok, nehézségek, vagy olyan momentumok, amelyek a jelenre is hatással lehetnek. És még sok minden volt, amire nem kellett nekem válaszolnom: a testem elmondta helyettem. Végül pedig következett a célkitűzés. Még néhány vizuális és tornagyakorlatot is kaptam útravalónak azzal a céllal, hogy a jobb és bal agyféltekét képes legyek összehangolni, és ezáltal harmóniába kerülni.

Minden kineziológus más- és más, és más minden ember és helyzet is. Ettől függ, hogy milyen gyakoriak lehetnek, vagy ajánlottak a találkozások. Lehet ez hetente, vagy félévente is akár. A módszer arra is kiváló, hogy ne csak a környezetünkből eredő problémákat ismerjük fel, hanem találkozhassunk a belőlünk eredő disszonanciákkal is, és azok hatásával az életünkre. Igaz, magunkat még nehezebb lehet megváltoztatni, mint a környezetet, de hosszú távon mégiscsak önmagunk kell hogy legyünk a boldogságunk kulcsa, az öngondolkodás nélkül pedig bizonyosan nem lehet tartós harmóniát elérni. De ehhez a módszerhez, ahogy a többihez sem elég csak a szakember – kell hozzá maga a kliens, az alany is. Ha elmondják, min ajánlott gondolkodni, változtatni, mik a lehetséges irányok, de nem teszünk semmit – az már nem a módszer és szakember hiányossága. De az önfejlesztő módok mindegyike erőt adhat, és inspirálhat a változásra.

Fotó:
pixabay.com