Menü

Több mint sport: önvédelem

Önmagunk és családunk védelme nem csak arról szól, hogy megtanulunk fizikailag védekezni, ütni, vagy rúgni. Ennél sokkal teljesebb és összetettebb a dolog, ami nagyon hasznos lehet.

A különböző küzdősportok űzői általában nincsenek gondban azzal, hogy megvédjék magukat, ha szükséges. Ugyanakkor tisztában kell lenni azzal, hogy az utca, a busz, a villamos, vagy bármely lehetséges támadási helyszín nem sportpálya. Ott teljesen más szabályok uralkodnak (vagy nem uralkodnak) és ezért speciális felkészültséget igényel. Ez lenne az önvédelem, amelyet több sportág elemeiből gyúrtak össze és számos helyen oktatnak.

Az önvédelemről tudni kell, hogy elsősorban nem a verekedésről szól, hanem arról, hogy váljunk felkészültekké és kellően körültekintővé. A védekezés ugyanis mindig a megelőzéssel kezdődik. Ha odafigyelünk, és megropóbáljuk időben elhárítani a veszélyt, kisebb a kockázata a konfliktusnak és az abból potenciálisan kialakuló bajnak, sérülésnek.

Persze azt is meg kell tanulni, hogy mi van akkor, ha elkerülhetetlen az összetűzés. Az önvédelem során hasznos fogásokat, mozdulatokat oktatnak, amelyeket addig érdemes gyakorolni, amíg kellően be nem rögzülnek. Egyszerű, könnyen elsajátítható mozdulatokról van szó, az oktatás különböző támadási szituációkra igyekszik felkészíteni. Magyarul: megtanítja azt, hogy adott típusú támadásnál, hogyan cselekedjünk.

A mozgásformában az a jó, hogy nagyon gyakorlatias, ugyanakkor ne feledjük el, igazi sportról van szó, azaz növeli az állóképességet, a fizikai erőt, miközben kikapcsol és ezek útján segít egészségesebben élni.

Fotó:
pixabay.com

Alice csodaországban szindróma

Milyen gyermekien hangzik ez a név, hiszen mindenki az ismert mesére gondol. Van is összefüggés a mese és a szindróma között, nézzük, miről is van szó.

Az öregedés nem egyenletes – két életkor, amikor a test látványosan változik

Sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy az öregedés lassú és egyenletes folyamat: az emberi szervezet fokozatosan alkalmazkodik az idő múlásához, és apró változások halmozódnak fel. Az újabb tudományos eredmények azonban azt sugallják, hogy a biológiai öregedés inkább szakaszos jellegű.

Egészségvédelem az uszodában és a szaunában – Mire érdemes odafigyelni?

Az uszodák és szaunák kiváló lehetőséget nyújtanak a kikapcsolódásra és az egészség megőrzésére. A rendszeres úszás erősíti az izmokat és javítja az állóképességet, míg a szaunázás segíthet a stressz csökkentésében és a keringés élénkítésében.

Mi az a reflexológia és miért jó ez nekünk?

Azt a szót mindenki ismeri, hogy reflex, ami egy válasz egy adott ingerre, de mit kezd ezzel maga a reflexológia?

Ferritin: mit árul el a szervezet vasraktárairól?

A minap anyukám laborleletét elemezgettük, melyben a ferritin érték nem volt rendben, ami egy létfontosságú fehérje, a szervezet vasraktározásáért felel. Bár a legtöbben csak egy laborlelet egyik soraként találkoznak vele, az értéke rendkívül sokat elárul az egészségi állapotról. A ferritin segít megérteni, hogy elegendő vas áll-e rendelkezésre a szervezetben, vagy éppen hiány, esetleg túlterhelés áll fenn.