Felvételek alapján készült el a babák agyának növekedési táblázata
- Dátum: 2014.08.22., 14:13
Modern képalkotó eljárások fotói alapján először készült el a babák agyának növekedési táblázata.
Az emberi agy leggyorsabban a születés után növekszik, három hónap alatt eléri felnőtt méretének a felét - idézte a BBC hírportálja a JAMA Neurology című ideggyógyászati szaklapban megjelent tanulmányt.
A fiúk agya gyorsabban nő, mint a kislányoké - állapították meg a kutatók a fejlett képalkotó technikával készült felvételek alapján. Legnagyobb ütemben a mozgással kapcsolatos agyi területek nőnek, a memória területei lassabban.
A kutatók úgy vélték, ezek az adatok a fejlődési rendellenességek azonosítását - többek közt az autizmusét - is segíthetik.

Az orvosok évszázadokon át mérőszalaggal követték a babák fejkörfogatának növekedését, ebből következtettek az agy fejlődésére. Az átlagos gyarapodástól való eltérést ezután figyelemmel kísérték, mivel az fejlődési rendellenességre utalhat. A fejnek azonban többféle egyéni formája lehet, ezért a mérőszalagos mérések nem mindig pontosak.
A Kaliforniai Egyetem tudósainak vezetésével 87 egészséges baba agyáról készítettek felvételeket születésüktől három hónapos korukig.
A leggyorsabb változást, átlagosan napi egyszázalékos növekedést az első három hónapban tapasztalták. A 90 napos periódus végére az ütem 0,4 százalékosra csökkent. Az agy egyes részeinek átlagos növekedési pályáját azért érdemes rögzíteni, mert segít megérteni, hogy keletkeznek a korai zavarok - írták a kutatók.
Azt találták, hogy az agy mozgásirányítással összefüggő területe, a kisagy (cerebellum) növekszik a leggyorsabban, a három hónap alatt kétszeresére gyarapodott. Leglassabban a hippokampusz, a memória kialakulásában fontos szerepet játszó struktúra nőtt.
Forrás: MTI, bbc.com
Így válassz tábort a gyereknek nyárra: ezt a 4 dolgot mindenképp nézd meg
A nyári tábor a legtöbb gyerek számára az év egyik legizgalmasabb élménye lehet: új barátok, kalandok, játékok és rengeteg élmény vár rájuk. A szülők számára azonban a táborválasztás sokszor komoly fejtörést jelent. Bentlakásos vagy napközis legyen? Sport-, kézműves vagy éppen kalandtábor?
Kenguruzás: amikor a test közelsége életet ment
A koraszülött babák ellátása az orvostudomány egyik legérzékenyebb területe, ahol minden apró döntés hosszú távú következményekkel járhat. Magyarországon is minden tizedik gyermek idő előtt érkezik a világra, és ilyenkor nemcsak az életben maradás esélye, hanem a későbbi fejlődés minősége is azon múlhat, milyen gondoskodást kap az első napokban, hetekben.
Gyerekzsúrra partifalatok: vidám és finom ételek kicsiknek
A gyerekzsúr egyik legfontosabb része a játék mellett természetesen az étel. A kicsik számára olyan falatokra van szükség, amelyek könnyen kézbe vehetők, nem túl maszatolósak, látványosak, és persze finomak is. A jól megválasztott partifalatok nemcsak a gyerekek kedvencei lesznek, hanem a szülők dolgát is megkönnyítik.
A bukósisak nem dísz
Tanárként sokféle történet végigkísér az évek során. Vannak, amelyek a tananyaghoz kötődnek, mások viszont mélyebben, személyesen érintenek, mert kilépnek az iskola falai közül és belépnek az élet valóságába. Egy ilyen eset történt az egyik diákommal, aki egy hétköznapi délutánon rollerezés közben bukott el – sisak nélkül.
A szivacskézilabda előnyei óvodás korban
Az óvodáskor a mozgásfejlődés egyik legmeghatározóbb szakasza, amikor a gyermekek játékos formában sajátítják el az alapvető mozgásmintákat, és kialakul bennük a mozgás iránti pozitív attitűd.