Menü

A celebség háttere

Sokan összekeverik a fogalmakat: sztár és celeb. Pedig ezek között sok szempontból hatalmas a különbség, múltban, jelenben és a leginkább a jövőben.

Manapság, főleg hazánkban, sok színészre, előadóra, zenészre, énekesre, műsorvezetőre rásütik azt a bélyeget, hogy celeb. Lehet, hogy ezen rengetegen egyáltalán nem akadnak fent, pedig a dolog sértő is lehetne. Mert a sztárság és a celebség fogalma alapjaiban különbözik egymástól.

Míg a sztárok önerőből, vagy beleszületés (például királyi családok) által keletkeznek, addig a celebek kitalált figurák, ha úgy tetszik termékek. Ezt a terméket a média alkotja, méghozzá olyanra, ami neki tetszik és amivel eladható lesz az adott dolog. A celeb dolga csak annyi, hogy szerepeljen, a többit, a hátteret megoldják helyette.

A celebnél hiányzik a fokozatosság, azaz hirtelen lesz ismert. A sztárok általában apránként lépegetnek felfelé a népszerűséghez vezető úton, még az említett beleszületés sem tekinthető váratlan sztárságnak, hiszen a szóban forgó családok évszázadok óta felkészültek, kódoltak erre az irányvonalra, szerepre.

A másik, még fontosabb különbség: az érték. A celebek nem képviselnek értéket. Sokszor nem is tudjuk, hogy miért az adott figura szerepel a tévében, vagy az újságban. Mit csinál ő, mire képes, azaz mitől sztár? Hát ez az, a szó eredeti értelmében ők nem tekinthetők sztároknak. A tömegek pletykálkodási igényeit és kíváncsiságát kielégítő, csinált, pénzcsináló karakterek.

A celebeken rengeteget köszörüljük a nyelvünket, miközben nagyon-nagyon sokan irigylik őket, de ha a fogalom mögé nézünk, rájövünk, hogy semmi irigylésre méltó nincs az ő világukban.

Először is nagyon sokan egyáltalán nem tudják feldolgozni a hirtelen jött népszerűséget és a tartalomnélküliség később bizony vissza is üthet. Az alkotott karaktereket, kevés kivételtől eltekintve, elfelejtik, azok lejárnak, kiüresednek, a mögötte lévő ember pedig ezek után csak nagyon nehezen találja meg a helyét a világban. Azaz a csúcs számukra csak egy rövid, gyorsan múló élvezet, ráadásul a legtöbben sokkal többet veszítenek a celebséggel, mint amit nyernek.

Fotó:
pixabay.com

Kék zónák

A születéskor várható átlag életkor a Földön a férfiak és nők esetében is 60 és 70 év közé tehető, viszont vannak olyan helyek a bolygón, ahol ezt a számot jócskán túllépik az ott lakók. Ezek a kék zónák.

Sikeres vesetranszplantáció állatból emberbe

Első nekifutásra talán meredeken hangzik, mégis van létjogosultsága az úgynevezett xenotranszplantációnak. Tudósok ezúttal immár második alkalommal ültettek át malacvesét emberi testbe. De hogyan is lehetséges ez?

Lukács Miki: „48 nm-en éltünk két kutyával és két macskával”

Lukács Miki és Peller Anna felelős gazdiként tudják, hogy nem csak saját és gyermekük egészségére kell odafigyelniük, kedvenceiket is számos betegség fenyegeti. Az egyik legalattomosabb ezek közül a szívférgesség, amelyet egyetlen szúnyogcsípéssel elkaphat a kutya, és akár az életébe is kerülhet.

Peller Mariann megoldása hisztihelyzetekre

A hiszti az első helyezett a modern szülők „nevelési parák” listáján.Az új Gyereklélek magazin 25 megoldást kínál nekünk, ezekből szemezgetünk néhányat, és megkérdeztük Peller Mariannt is, ő mit csinál „vészhelyzetben”.

Nyári Dia és Nagy Alexandra tavaszi tündérek lettek

Folytatódik a JOY magazin jótékonysági programja, a JOY-Tündér, amelynek keretében minden megvásárolt májusi lapszámmal a NEO Magyar Segítőkutya Közhasznú Egyesületet is támogatják az olvasók. A JOY-Tündér nagyköveteiként Nyári Dia és Nagy Alexandra is szeretnék, hogy minél többen megismerjék az egyesület működését.