Menü

Rémisztő koránkelés

A koránkelés igen praktikus dolog, annak ellenére, hogy sokszor nagyon nehéz. Akad, aki bírja, akad, aki képtelen megbirkózni vele. Most nekik adunk tippeket ahhoz, miként állítsák át a biológiai órájukat.

A legjobb hír, hogy a koránkeléshez hozzá lehet szokni, pontosabban szoktatni magunkat. Nagyon fontos viszont, hogy a hozzá szoktatás fázisában mindennap, még hétvégén se engedjük el magunkat. Ez azt jelenti, hogy legalább négy héten át mindennap ugyanabban az órában ébredjünk fel.

A közhiedelem úgy tartja, egy egészséges felnőtt számára hat-nyolc óra alvás szükséges. Mindenki pontosan tisztában van vele, hogy milyen teljesítményre képes hat, vagy nyolc órás pihenéssel. Amikor végeztünk az önvizsgálattal, akkor gondoljuk át, mikor kellene lefeküdnünk ahhoz, hogy a számunkra szükséges alvásidőt mindenképp ki tudjuk tölteni. Ha ez megvan, akkor pedig irány az ágy. Az éjszakai munkához, aktivitáshoz, tévézéshez, olvasáshoz, számítógépeszéhez szokott egyéniségek számára ezek a tevékenységek továbbra is vonzóak maradnak, azonban a sokadik álmos és kába reggel után ők is rájönnek, hogy érdemes előbb ágyba bújni.

Állítsuk be a vekkert, telefont a megadott időre, de ne hagyjunk magunknak szundizásra további perceket. Ezt úgy tudjuk legkönnyebben elérni, hogy az ágytól jó messzire helyezzük az ébresztőórát, így kénytelenek leszünk kikelni, amikor az megszólal.

Próbáljuk tudatosítani magunkban, hány órakor szeretnénk felébredni. Az elme hatalma félelmetes, vagyis ha megfelelően képzeljük el az időpontot, tervezzük el a felkelést, akkor az agyunk nem fog cserbenhagyni és még a vekker előtt ki fogjuk nyitni a szemünket.

Érdemes frissítő zuhannyal, vagy mozgással, edzéssel kezdeni a napot. Az nagyon jó motiváció, ha azért szeretnénk koránkelők lenni, hogy beiktathassuk a mozgást mindennapjainkba. Az edzés így nagyon könnyen az életünk részévé válik.

A fény segíti az ébredést, míg a sötétség inkább az alvást. Ezért a redőnyt, rolót soha ne állítsuk teljesen sötétre, hagyjuk, hogy a fény beszűrődhessen. Egy kis napsütés megalapozhatja a napunkat is.

Praktikus lehet az is, hogy előző este kikészítjük, kivasaljuk a ruhánkat, összekészítjük a gyerek iskolatáskáját, ruháját, szendvicsét, felírjuk, mire lesz szükségünk és mi az, amit semmiképpen sem szabad otthon felejtenünk. Így aztán nem kell kiszámolni a reggeli perceket, hanem a megszokott rendben, nyugodtan készülődhetünk és készíthetjük fel magunkat a munkára, tanulásra.

Fotó:
sxc.hu

Egyetlen mozdulat, ami rendet teremt – így működik az egyérintéses szabály az otthonunkban

Sokszor nem is az okozza a legnagyobb problémát a házimunkában, hogy túl sok a teendőnk, hanem az, hogy ugyanazokat a dolgokat újra és újra elvégezzük. Erre kínál egyszerű, mégis hatékony megoldást az úgynevezett „one-touch rule”, vagyis az egyérintéses szabály.

Közeleg az autók télre való felkészítése

Aktuálissá vált az autók télre való felkészítése. Vannak, akik minden évben megteszik ezt figyelmeztetés nélkül is, azonban szerintem senkinek sem árt átismételni a teendőket. Nemsokára itt a tél. Ja, már itt is van.

Különórák és pihenés – Így marad meg a harmónia

Egyre több gyerek délutánját tölti ki a szervezett foglalkozások sora, a zsúfolt napirend azonban könnyen a pihenés rovására mehet. Cikkünk bemutatja, milyen jelek utalhatnak a túlterhelésre, és hogyan segíthetnek a szülők egyensúlyt teremteni a különórák, a szabadidő és a pihenés között.

Korai kelés, hosszabb délutánok – Miért éri meg hamarabb kezdeni a munkát?

A hajnali ébredés sokak számára kihívás, mások viszont szeretik, hogy már a reggeli órákban lendületbe kerülnek. A korábbi munkakezdés a teljesítményre, a szabadidőre és az egészségre is hatással lehet, előnyei azonban csak megfelelő pihenés mellett érvényesülnek.

Az illatok terápiás ereje – így csempészhetünk nyugalmat a mindennapokba

Ahogy közeledik a tél, egyre jobban vágyom az otthon melegére, a nyugalomra és azokra az apró dolgokra, amelyek kellemesebbé teszik a mindennapokat. Számomra ezek közé tartoznak az illóolajok is. Az őszi-téli időszakban előszeretettel használom őket párásításhoz, de krémekbe és a fürdővízbe is szívesen csempészek néhányat. Egy-egy kellemes illat számomra nem csupán hangulatot teremt, hanem segít abban is, hogy egy fárasztó nap után egy kicsit lelassuljak, és jobban odafigyeljek magamra.