Menü

Hogyan öltöztessük tavasszal a kisgyereket?

A változékony tavaszi időjárásban bizony a gyerekek öltöztetése gyakori fejtörést ad a szülőknek. Ezért a legfontosabb, hogy mindig legyen nálunk egy tartalék pulóver, vagy kardigán.

Tavasz elején, bár már sokat süt a nap, azért még nincs olyan meleg. A változékony, hűvös időben pedig a szélfújás is hidegebbnek, erősebbnek tűnik, és a hőérzetünk sem igazán tudja, éppen fázós, vagy kimelegedős jelzést adjon a szervezetünknek. Épp ezért a gyerekek öltöztetésére különösen oda kell figyelni, hiszen ebben az időszakban a legkönnyebb meg- és felfázni.

Ha még babakocsiban fekszik, ül a csemeténk, nem mozog olyan aktívan, akkor bizony mindenképpen tartsuk szem előtt az örök szabályt, miszerint legalább egy réteggel több ruhát adunk rá, mint ahogy mi magunk öltözünk fel. Nem árt a babakocsi aljába leteríteni egy vékony plédet, s a kicsire adjunk hosszú ujjú bodyt, harisnyát, pulóvert, vagy kardigánt, melegebb nadrágot, vékonyabb, tavaszi kabátot és sapkát. Nyugodtan takarjuk be, s ha a nyakánál nem érezzük melegnek, akkor bizony ő így érzi jól magát.

A nagyobbacska, totyogó gyermekek esetében mindig legalább annyi ruha legyen rajtuk, amennyit mi is elviselünk. Nagyon praktikus viselet a pufi mellény, ami az ilyen változékony időben jó szolgálatot tesz, hiszen melegen tartja a derék- és mellkasi részeket, viszont a kezeket szabadon hagyja. Szeles, esős időben inkább hosszú ujjú kabátot adjunk a gyerekre, de már ne a téli kabáthoz nyúljunk, inkább szerezzünk be egy átmeneti, vízlepergetős, kapucnis kabátkát.

Ha bizonytalanok vagyunk, akkor pedig tartsunk magunknál tartalékként egy pulóvert, vagy kardigánt, hiszen könnyebb levenni bármelyiket, minthogy megfázzon és beteg legyen a csemete.

Jómagam egy tartalék harisnyát is mindig viszek magammal, ugyanis az apróságokat mágnesként vonzzák a pocsolyák, tócsák, amikbe hatalmas örömmel ugranak bele, és persze ilyenkor mindig átázik a lábfejük, belefolyik a víz cipőjükbe. Persze adhatunk rájuk gumicsizmát is, de ha nem esik az eső, ha nem nyirkos a levegő, akkor gyorsan beleizzad a tappancsuk.

Fotó:
pixabay.com

Így válassz tábort a gyereknek nyárra: ezt a 4 dolgot mindenképp nézd meg

A nyári tábor a legtöbb gyerek számára az év egyik legizgalmasabb élménye lehet: új barátok, kalandok, játékok és rengeteg élmény vár rájuk. A szülők számára azonban a táborválasztás sokszor komoly fejtörést jelent. Bentlakásos vagy napközis legyen? Sport-, kézműves vagy éppen kalandtábor?

Kenguruzás: amikor a test közelsége életet ment

A koraszülött babák ellátása az orvostudomány egyik legérzékenyebb területe, ahol minden apró döntés hosszú távú következményekkel járhat. Magyarországon is minden tizedik gyermek idő előtt érkezik a világra, és ilyenkor nemcsak az életben maradás esélye, hanem a későbbi fejlődés minősége is azon múlhat, milyen gondoskodást kap az első napokban, hetekben.

Gyerekzsúrra partifalatok: vidám és finom ételek kicsiknek

A gyerekzsúr egyik legfontosabb része a játék mellett természetesen az étel. A kicsik számára olyan falatokra van szükség, amelyek könnyen kézbe vehetők, nem túl maszatolósak, látványosak, és persze finomak is. A jól megválasztott partifalatok nemcsak a gyerekek kedvencei lesznek, hanem a szülők dolgát is megkönnyítik.

A bukósisak nem dísz

Tanárként sokféle történet végigkísér az évek során. Vannak, amelyek a tananyaghoz kötődnek, mások viszont mélyebben, személyesen érintenek, mert kilépnek az iskola falai közül és belépnek az élet valóságába. Egy ilyen eset történt az egyik diákommal, aki egy hétköznapi délutánon rollerezés közben bukott el – sisak nélkül.

A szivacskézilabda előnyei óvodás korban

Az óvodáskor a mozgásfejlődés egyik legmeghatározóbb szakasza, amikor a gyermekek játékos formában sajátítják el az alapvető mozgásmintákat, és kialakul bennük a mozgás iránti pozitív attitűd.