Ha már unjuk az almát
- Dátum: 2014.02.23., 13:15
- körte és vitaminok, körte jótékony hatásai, körte származása, mire jó a körte, téli körte
Az almához hasonlóan ez a gyümölcs is egész évben beszerezhető. A korai érésű, nyári, őszi fajtákon túl a téli körte is népszerű, amit pedig egészen tavasz közepéig eltartható. Érdemes beszerezni belőle néhány kilót, ha már unjuk az almát.
Hazánkban kétségtelenül az alma a legnépszerűbb és legtöbbet fogyasztott gyümölcs a késő őszi, téli, kora tavaszi időszakban. Pedig nem kell alma undort kapnunk, hiszen a körte is olyan gyümölcs, amelyhez egész évben hozzájuthatunk. Ízletes, egészséges, zamatos finomság nyersen, főzve, kompótnak, köretnek egyaránt.
A körtét már időszámításunk előtt 3500 évvel ezelőtt termesztette az emberiség. Közép-Ázsiábó, Perzsiából származik, onnan terjedt el az egész világon. Az ókori Görögországban, majd Rómában is igen népszerű gyümölcs volt, de sajnos a XVI. századig mintha elfeledkeztek volna róla az emberek. Aztán újult erővel tért vissza a köztudatba és ennek köszönhetően ma már több mint 5000! fajtáját ismerjük. Érdekes, hogy Európában mindössze 10-15 fajjal foglalkoznak a termelők, de ezek mind lédús, húsos típusok.

A körtét a cukorbetegek is fogyaszthatják, sőt a diétázóknak is kifejezetten ajánlott a fogyasztása, miután csak 58-60 kalóriát tartalmaz egy darab.
Sokan a körtekúrában is hisznek. Ilyenkor 2-4, vagy 3-8 napon keresztül csak körtét eszünk, de azt korlátlan mennyiségben. Akad olyan szakember, aki a reumát, más a depressziót, egy harmadik pedig a gyomorhurutot gyógyítja ezzel a módszerrel.
A körte egyébként B- és C-vitamint is tartalmaz, de rezet, mangánt, magnéziumot, folsavat, káliumot, vasat is találhatunk benne. Sok benne az élelmi rost, az antioxidáns, a vastagbél rák ellen kifejezetten véd.
A kutatások szerint a körte a vesebetegség, az emésztési problémák, a gyomor- és bélhurut ellen is hatékony. Vértisztító, idegerősítő, kimerültség ellen is hasznos. Jó hatással van az agyműködésre.
Magyar téli körtét is vásárolhatunk, de a piacon általában más, mediterrán országokból származó körtéket árulnak. Érdemes megkeresni egy kistermelőt, vagy környékbeli árust, hiszen, az alma helyett remek vitamin- és energiaforrást jelenthet azokban a hónapokban, amikor semmi sem terem.
Fotó:
pixabay.com
Burrito receptek – 5 egyszerű és ízletes változat otthonra
A burrito az egyik legnépszerűbb mexikói ihletésű étel, amelynek egyik legnagyobb előnye, hogy szinte végtelenül variálható. A burrito receptek között találhatunk csirkés, darált húsos, vegetáriánus vagy akár könnyített változatokat is. Egy puha tortillalap, néhány friss alapanyag és megfelelő fűszerezés segítségével rövid idő alatt laktató ebédet vagy vacsorát készíthetünk.
Borsófehérje – természetes növényi fehérjeforrás a mindennapokban
A borsófehérje az egyik legnépszerűbb növényi eredetű fehérjeforrás, amely az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kap az egészségtudatos táplálkozásban. Elsősorban sárgaborsóból készül, amelyből különböző feldolgozási eljárásokkal magas fehérjetartalmú koncentrátumot vagy izolátumot állítanak elő. A borsófehérje különösen kedvelt azok körében, akik szeretnék csökkenteni az állati eredetű élelmiszerek fogyasztását, vegetáriánus vagy vegán étrendet követnek, illetve egyszerűen csak változatosabb fehérjeforrásokat keresnek.
Chia mag, nagy erő egy kis golyóban
A chia mag az utóbbi években vált igazán ismertté Európában, pedig története több ezer évre nyúlik vissza.
Így állítható meg a túlevés ördögi köre
A hirtelen ránk törő, csillapíthatatlan falási roham könnyen túlevéshez vezethet. A háttérben többféle ok állhat, az alváshiánytól és a rendszertelen napirendtől egészen a stresszig.
Melengető kortyok, élesebb fókusz: a kakaó valódi értékei
A kakaó nemcsak egy közkedvelt ital fő alkotóeleme, hanem számos olyan vegyületet is tartalmaz, amelyek kedvezően hatnak a szervezetre. Az őszi napokon egy csésze gőzölgő ital kellemesen átmelegíthet, miközben hasznos tápanyagokkal is kiegészíthetjük az étrendünket.