Menü

Akár a római gladiátorok

A harcosok étrendje nemcsak egy újabb őrület a diétázók, fogyni vágyók, egészségtudatosak számára. Olyan táplálkozási formát kínál, ami a modern kor emberére lett kitalálva, pedig a gyökerei egészen az őskori vadászokig, vagy az ókori görög, római harcosokig, gladiátorokig vezethető vissza.

A harcosok étrendje rendkívül egyszerű: a napi egyszeri főétkezést este kell megejteni. Napközben viszont valamilyen formában böjtölünk, ugyanis csak nyers zöldségek, gyümölcsök, ezek préselt levei, kevéske fehérje, illetve olajos magvak, diófélék fogyaszthatóak.

De lássuk pontosan, mik is ennek az étrendnek a szabályai.

Az alulevés (napközbeni irányított böjt) és a túlevés (kompenzálás) váltakozásán alapul. Naponta egyszeri főétkezés a megengedett, ez is este. Ilyenkor, néhány valóban egészségtelen dologtól eltekintve, gyakorlatilag bármi fogyasztható.

A harcosok étrendjének megalkotója azt írja könyvében, hogy az ókori katonák is ugyanilyen módon táplálkoztak. Napközben a teendőik, a vándorlás, harcok, csaták, vadászat lefoglalták az idejüket, majd az esti táborverést követően közösen elkészítették a vacsorát és akkor több adagnyit is elfogyasztottak belőle. Igaz, hogy napközben gyakorlatilag koplaltak, csak néhány falat friss zöldséghez, gyümölcshöz jutottak hozzá, ám a szerveztük jól bírta a böjtöt. Kemény, edzett, szikár, izmos, szálkás férfiakról beszélünk, akik többek között a táplálkozásuknak köszönhetően váltak ilyen edzetté.

A kutatások kimutatták, a harcosok étrendje nemcsak az izmoknak tesz jót, hanem az anyagcsere is felgyorsul, a zsírégetéssel együtt. Növekszik a koncentráció, javul a memória, erősödik az idegrendszer, energetizál és feltölt.

Sokan éreztük már azt a munkából késő délután hazaérve, hogy legszívesebben felfalnánk a hűtőszekrény tartalmát? Nos, mostantól akár ezt kivitelezhetjük is, feltéve, ha megfelelő minőségű élelmiszert tartunk benne.

Legközelebbi írásunkból azt is megtudhatják, mit is lehet enni az alulevés fázisában, és mit vegyünk magunkhoz a túlevés szakaszában. Kiderül, hogy ezek miként hatnak a szervezetünkre és milyen hatással bírnak.

Fotó:
pixabay.com

A visszahízás okai

A fogyókúrázók klasszikus, 22-es csapdája előbb-utóbb minden fogyni vágyót utolér. A jelenség maga arra utal, hogy a diétázók eleinte gyors fogyásnak indulnak, majd - a fogyókúra abbahagyását követően - visszatérnek eredeti súlyukhoz. (Vagy rosszabb esetben akár plusz kilókkal is gyarapodhatnak.)

Jelek, hogy nem mozogsz eleget

Mozogsz eleget a hétköznapokban? Mikor néztél rá utoljára a telefon lépésszámlálójára? Meglepetten tapasztalhatod, hogy akár még a néhány ezer lépést sem éri el a napi teljesítményed, nemhogy a szakemberek által javasolt minimum 10 ezer lépést. Mi a helyzet a testmozgással? Van olyan edzésforma, amit szívesen végzel?

Mire utalhat a hirtelen fogyás?

Manapság nagyon sok ember túlsúllyal küzd, és minden vágya az, hogy gyorsan lefogyjon. A nagyon gyors súlyvesztés még akkor sem jó, ha ezt akarattal tesszük karcsúságunk érdekében. Sokkal nagyobb lehet azonban a baj, ha a fogyás akaratunktól függetlenül, változatlan étrend mellett következik be.

4 tipp gyors fogyáshoz

Nyaralásra vagy különleges eseményekre, mint esküvőre, esetleg egy versenyre bizony előfordulhat, hogy kevés idő alatt kell leadni néhány felesleges kilót. Ugyanakkor a gyors fogyás nem feltétlenül a legjobb módja a súlyvesztésnek, ha valóban tartós eredményt szeretnél elérni, hiszen ezek a diéták tápanyaghiányra apellálnak, amit a szervezet később visszakövetel.

Testzsír csökkentés okosan - Erre figyelj!

Testünk az energiát alapvetően zsírban vagyis testzsírban tárolja. Így kijelenthető, hogy a magas testzsírarány vagyis testzsírszázalék, krónikus energiatöbbletet jelent. Ennek oka, hogy több energiát viszünk be, mint amennyit testünk felhasznál, eléget. Ezt érdemes tovább fejtegetni, mivel ilyenkor jön az egyél kevesebbet, mozogj többet javaslat, ami nem mindig célravezető. Van ugyanis aki ehet bármennyit, nem hízik, míg más akkor is hízik, ha ránéz az ételre, pedig még mozog is.