Olcsó téli finomság
- Dátum: 2014.01.10., 21:02
- fejes káposzta, savanyú káposzta, savanyú káposzta jótékoyn hatásai, tejsavas erjesztés
Főleg télen fogyasztjuk, pedig egész évben kapható. Rendkívül egészséges, nemcsak főzve, hanem nyersen. Ráadásul olcsó és megfizethető is a savanyú káposzta.

Ősidők óta ismeri az emberiség a fejes káposztát és a belőle készült erjesztett, savanyú káposztát. Érdekes, hogy már négyezer éve termesztjük is, az ókori Egyiptomban például szent és gyógyító növénynek tartották. Sőt már akkoriban is készítették a savanyított változatát.
A savanyú káposztát tejsavas erjesztéssel készítik, többféle módon, többféle fűszerrel, hozzávalóval. Ez az erjesztés meggátolja a rothadást okozó mikroorganizmusok elszaporodását, ezért aztán különösen sokáig eláll minden gond nélkül.
Nyersen különösen sok vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, de enyhén főzve is tartogat még magában sok-sok C- és B-vitamint, kálciumot, káliumot, magnéziumot, foszfort, valamint karotint is. A magas rosttartalmát is ki kell emelnünk, amely különösen jó hatással van az emésztésre is. Mondhatjuk, hogy méregtelenítő hatású, hiszen eltávolítja a salakanyagokat és székrekedés esetén is segítségünkre lehet.
Az őszi, téli időszakban az immunrendszer erősítésére is alkalmas, gyulladás csökkentő hatású, sőt antioxidáns, ezért meggátolja a rosszindulatú sejtek szaporodását.
A szakemberek azt javasolják, a levét is bátran fogyasszuk el, amely a májat és a bélrendszert erősíti, sőt a bélben lévő káros baktériumok szaporodását is megállítja és azokat kipucolja a szervezetünkből.
Számtalan étel készíthető belőle, de a hozzáértők azt javasolják, ne főzzük túlságosan meg, hiszen roppanósan a legfinomabb és így nem veszíti el a magas tápanyag tartalmából sem.
Mindenképpen próbáljuk ki a belőle készült töltött, vagy székely káposztát, de ha nyers savanyúságra vágyunk akkor a következő recept a kedvencünk lehet: vágjunk egy nagy hagymát apró darabokra és keverjük össze fél kiló savanyú káposztával. Ezt az egyveleget tömjük bele egy befőttes üvegbe, öntsük csurig olajjal és tegyük be egy éjszakára a hűtőszekrénybe. Másnap vacsorára pirítóshoz, húsételekhez fogyasszuk.
Fotó:
dietinfo.hu
Tavaszi kincsek konyhánkba
Tavasszal a természet nemcsak a tájat zöldíti ki, hanem a konyhánkat is gazdagíthatja. A vadon szedhető növények, például a pitypang levele vagy a tyúkhúr, friss, tápanyagokban gazdag alapanyagot adnak könnyű salátákhoz. Egy kis odafigyeléssel különleges, szezonális ízek kerülhetnek a tányérunkra.
3 alapvető vitamin, amely nélkül romolhat a látásod
A látás romlását sokan az öregedés természetes velejárójának tartják. Bár az életkor valóban hatással van a szem működésére – például a szemlencse rugalmassága csökken, és a látóidegek is változnak –, a szem egészsége nagymértékben függ az életmódtól és a megfelelő tápanyagbeviteltől is.
A természet színei és az izlandi reggeli
A tudatos táplálkozás térnyerésével egyre nagyobb figyelmet kapnak a természetes alapanyagok. A mesterséges adalékok helyett sok gyártó növényi eredetű színezékekhez nyúl, miközben az izlandi skyr fehérjedús, könnyű reggeliként hódít világszerte. A két trend jól mutatja, hogy a fogyasztók ma már nemcsak az ízt, hanem az összetevők tisztaságát is keresik.
Torkos Csütörtök – a nap, amikor féláron ünnepel a gasztronómia
A Torkos Csütörtök hosszú éveken át a hazai vendéglátás egyik legjobban várt eseménye volt. A farsangi időszak lezárásához kapcsolódva, hamvazószerda utáni csütörtökön rendezték meg, és az volt a lényege, hogy az akcióhoz csatlakozó éttermek jelentős kedvezményt adtak a teljes fogyasztásra.
40 nap, ami rólad szól – Elkezdődött a nagyböjt, itt az idő változtatni
Hamvazószerdával hivatalosan is elindult a 40 napos böjt időszaka, ami nemcsak az egyházi év fontos része, hanem remek lehetőség arra is, hogy egy kicsit rendet tegyünk magunkban.