Menü

Mérték az érték

A pálinka kifejezetten magyar alkoholos ital, ezt az elnevezést csak Magyarország és négy osztrák tartomány használhatja Európai Uniós döntés értelmében. Az igazi hungarikumnak számító ital azonban nemcsak ízletes és meglehetősen erős szesz, hanem igazi gyógyír is néhány betegségre.

Ebben az írásban senkit sem akarunk arra buzdítani, hogy bármilyen nyavalya is érje inkább a pálinkás üveghez nyúljon, mintsem orvoshoz forduljon, azonban az tény, hogy a magas alkohol tartalmú ital kis mértékben, bizonyítottan jótékony hatással van a szervezetünkre.

Sok idős embertől hallottam már, hogy a jóféle házi pálinkának köszönheti egészségét és azt, hogy szép kort megélt. Ezek a szépkorúak azt mondják, naponta elfogyasztanak egy kupicával és kutya bajuk. Elkerüli őket a nátha, az influenza, nem fájnak az ízületeik és rendben van az emésztésük is.

A pálinka kifejezetten magyar találmány, amely tiszta gyümölcsből készül lepárlással. Az eljárás során 40-55 fokos italt kapunk, amely bizony igen magas alkohol tartalmat jelent. A néphiedelem is úgy tartja, éppen emiatt a magas alkohol tartalma miatt kiváló a pálinka a gyomor- és bélrendszeri panaszokra, ugyanakkor serkenti az emésztést és lebontja a zsírokat is.

Az imént említett tulajdonsága miatt megfázáskor, infuenzás tünetek, köhögés, torokfájás esetén is ajánlják a fogyasztását, mondván fertőtleníti és tisztítja a légutakat. Fájdalom csillapítónak, görcsoldónak is használhatjuk még.

Különböző gyógynövényes tinktúrák, ecsetelők alapanyagaként is használhatjuk _ külsőleg, vagy belsőleg. Tudni kell még, hogy sebek, egyéb sérülések, horzsolások fertőtlenítésére egyáltalán nem alkalmas, helyette inkább használjunk tiszta vizet, vagy szappanos vizet.

A szakemberek még azt is megjegyzik a pálinkával kacsolatban, hogy szobahőmérsékleten fogyasztva érhetjük el a legjobb ízhatást. Valamint soha ne éhgyomorra igyuk, ugyanis így rendkívül káros a gyomorra, viszont étkezések után kifejezetten emésztést serkentő.

Még egyszer hangsúlyoznánk, a pálinka jótékony hatásai csak akkor érvényesülnek, ha mértékkel fogyasztjuk, ellenkező esetben inkább a magas alkohol tartalom miatt a részegség állapota állhat fenn.

Fotó:
pixabay.com

Torkos Csütörtök – a nap, amikor féláron ünnepel a gasztronómia

A Torkos Csütörtök hosszú éveken át a hazai vendéglátás egyik legjobban várt eseménye volt. A farsangi időszak lezárásához kapcsolódva, hamvazószerda utáni csütörtökön rendezték meg, és az volt a lényege, hogy az akcióhoz csatlakozó éttermek jelentős kedvezményt adtak a teljes fogyasztásra.

40 nap, ami rólad szól – Elkezdődött a nagyböjt, itt az idő változtatni

Hamvazószerdával hivatalosan is elindult a 40 napos böjt időszaka, ami nemcsak az egyházi év fontos része, hanem remek lehetőség arra is, hogy egy kicsit rendet tegyünk magunkban.

Selymes, gyors és elronthatatlan – Miért népszerűek a krémlevesek?

Van valami egyszerű és időtálló abban, amikor egy tál gőzölgő vagy éppen hűsítő krémleves kerül az asztalra. Nem hivalkodik, nem túlbonyolított, mégis finom. Az elmúlt években éttermek szezonális kínálatában, street food helyeken és az otthoni konyhákban egyaránt megjelent. Azonban miért lett ennyire népszerű, és miért érzik sokan azt, hogy ez az a fogás, amit nem lehet elrontani?

A ricinusolaj: természetes csodaszer vagy túlértékelt házi praktika?

A ricinusolaj évszázadok óta ismert és alkalmazott növényi olaj, amelyet a ricinus növény (Ricinus communis) magjából sajtolnak. Sűrű, halványsárga színű folyadék, jellegzetesen viszkózus állaggal. Bár sokan „csodaszerként” emlegetik, érdemes közelebbről megvizsgálni, mire valóban jó, és mikor kell óvatosnak lenni vele.

Szója és pajzsmirigy: valódi kockázat vagy túlzott aggodalom?

Az élelmiszeripar az 1950–60-as évektől kezdve ismerte fel a szójafehérjében rejlő gazdasági potenciált. A vegetarianizmus és a veganizmus térnyerésével párhuzamosan a szója egyre több termékben jelent meg, nemcsak önálló élelmiszerként, hanem rejtett formában is: fehérjedúsítóként, állományjavítóként, sűrítő- vagy stabilizáló adalékanyagként. A fogyasztás növekedésével azonban felmerült a kérdés: milyen hatással van a szója a pajzsmirigy működésére?