Nem minden zsír rossz
- Dátum: 2013.06.20., 10:23
Nem minden zsír van negatív hatással sportolni és/vagy fogyni kívánó szervezetünkre, sőt, bizonyos fajták bevitele még kívánatos, alapvető is. Zsírkódex.
A zsírokat testünkre gyakorolt hatásuk szerint négy fő csoportra szokták osztani. Vannak az úgynevezett transzzsírok, a telített, valamint az egyszeresen, vagy többszörösen telítetlen zsírok. Minden zsír tartalma e négy kategóriából áll, aszerint tipizáljuk őket, hogy melyik fajta van túlsúlyban benne.
A zsír összességében fontos alkotóeleme az emberi szervezetnek, többek között védi belső szerveinket, szükséges a hormontermeléshez, közömbösíti a savakat, és nem utolsósorban kiváló energiaforrás.

Telített zsírok a húsban, tojásban, különböző tejtermékekben található zsírok. Fogyasztásuk ajánlott, mivel energiát adnak, ugyanakkor a bevitt mennyiségre oda kell figyelni. Diétázóknak különösen.
A transzzsír egy mesterségesen túltelített zsiradék, a növényi olaj hidrogénezéssel történő megszilárdításával készül. Sajnos nagyon gyakoriak az ennek felhasználásával előállított élelmiszerek. Hatásuk káros, érdemes őket elkerülni. Ilyenek többek között a mélyhűtött pékáruk, chipsek, kekszek, különböző sütemények, fagyasztott készételek.
A telítetlen zsírok halakban, növényi olajokban, különböző olajos magvakban, kókuszban, avokádóban találhatóak meg. Ezek, különösen a többszörösen telítetlenek (főképp növényi olajokban találhatók) remek energiaforrást jelentenek szervezetünknek. Ami az olajokat illeti, a legjobb, ha szűz (hidegen sajtolt) fajtát használunk. Ezek viszont főzésre nem a legpraktikusabbak, mivel hő hatására elveszítik pozitív tulajdonságaikat.
Fotó:
sxc.hu
Burrito receptek – 5 egyszerű és ízletes változat otthonra
A burrito az egyik legnépszerűbb mexikói ihletésű étel, amelynek egyik legnagyobb előnye, hogy szinte végtelenül variálható. A burrito receptek között találhatunk csirkés, darált húsos, vegetáriánus vagy akár könnyített változatokat is. Egy puha tortillalap, néhány friss alapanyag és megfelelő fűszerezés segítségével rövid idő alatt laktató ebédet vagy vacsorát készíthetünk.
Borsófehérje – természetes növényi fehérjeforrás a mindennapokban
A borsófehérje az egyik legnépszerűbb növényi eredetű fehérjeforrás, amely az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kap az egészségtudatos táplálkozásban. Elsősorban sárgaborsóból készül, amelyből különböző feldolgozási eljárásokkal magas fehérjetartalmú koncentrátumot vagy izolátumot állítanak elő. A borsófehérje különösen kedvelt azok körében, akik szeretnék csökkenteni az állati eredetű élelmiszerek fogyasztását, vegetáriánus vagy vegán étrendet követnek, illetve egyszerűen csak változatosabb fehérjeforrásokat keresnek.
Chia mag, nagy erő egy kis golyóban
A chia mag az utóbbi években vált igazán ismertté Európában, pedig története több ezer évre nyúlik vissza.
Így állítható meg a túlevés ördögi köre
A hirtelen ránk törő, csillapíthatatlan falási roham könnyen túlevéshez vezethet. A háttérben többféle ok állhat, az alváshiánytól és a rendszertelen napirendtől egészen a stresszig.
Melengető kortyok, élesebb fókusz: a kakaó valódi értékei
A kakaó nemcsak egy közkedvelt ital fő alkotóeleme, hanem számos olyan vegyületet is tartalmaz, amelyek kedvezően hatnak a szervezetre. Az őszi napokon egy csésze gőzölgő ital kellemesen átmelegíthet, miközben hasznos tápanyagokkal is kiegészíthetjük az étrendünket.