Felelőtlen az az anya, aki otthon akar szülni?
- Dátum: 2013.04.07., 23:18
Melyik anya szeretné tudatosan veszélyeztetni születendő gyermeke életét? Amikor valaki számára megfogalmazódik az otthonszülés gondolata, és sajátjának érzi az ezt övező szemléletet, biztos nem az vezérli, hogy ártson, vagy, hogy valami kockázatos tevékenységet folytasson. Az is tény, hogy a biztonság mindenki számára mást jelent. Ezért aztán valaki számára az instrumentális környezet, felszerelt kórházi szoba jelenti a biztonságos szülést. De azt is el kell fogadnunk, hogy más anyák számára az otthon biztonsága és zavartalansága jelenti az egészséges szülést.
Ebben a témában még sokat kell fejlődnünk, mind szakmailag mind szemléletileg. Sok országban ez már egy természetes és egyéni döntés, mindkét lehetőség és feltételrendszer adott. Hollandiában például a szülések 30 százaléka otthon történik, és az is normális dolog, hogy sok esetben a kórházban fejeződik be az esetlegesen felmerülő kisebb- nagyobb komplikációk miatt.

Itthon például a Szent Imre Kórházban már régóta működik agy alternatív szülési rendszer, ami tulajdonképpen „otthonszülés a kórházban”. A családközpontú szülési rendszer lehetővé teszi többek között a vertikális szülést, valamint a vízben történő vajúdást és/vagy szülést is. Elsőre ellentmondásosnak tűnhet, a két dolog párosítása, vagyis hogy „otthonszülés a kórházban”, de ha jobban belegondolunk a szemlélet közös pont, és egyben átmenetet is képez a kétféle szülés között. Tehát azoknak az anyukáknak ad lehetőséget, akik magukénak érzik az otthonszülés szemléletét, szeretnénk minél zavartalanabb és természetesebb körülmények között világra hozni gyermeküket, de ugyanakkor biztonságosabbnak érzik a kórház közelségét.
Egyébként 2012-ben itthon is világra jött az első újszülött, akit engedéllyel rendelkező szülészeti csapat segített otthon világra. Egy biztos, kívülállóként nem törhetünk senki felett pálcát, és nem is ítélkezhetünk. Ez egy személyes és családi döntés, azt sem szabályozhatjuk, hogy ki vállalhat gyereket és ki nem. Az is lényeges, hogy a győzködésnek itt nincs helye, senkit sem kell rábírni egyik szülési módra sem. Az olyan úgy nevezett „jó gyakorlatok”, mint amilyen a Szent Imre Kórházban is tapasztalható, vagyis az alternatív szülés támogatása és feltételrendszerének biztosítása talán segít, hogy ez a szemlélet szakmailag és társadalmilag is elfogadottabbá váljon itthon is.
Fotó: sxc.hu
Így válassz tábort a gyereknek nyárra: ezt a 4 dolgot mindenképp nézd meg
A nyári tábor a legtöbb gyerek számára az év egyik legizgalmasabb élménye lehet: új barátok, kalandok, játékok és rengeteg élmény vár rájuk. A szülők számára azonban a táborválasztás sokszor komoly fejtörést jelent. Bentlakásos vagy napközis legyen? Sport-, kézműves vagy éppen kalandtábor?
Kenguruzás: amikor a test közelsége életet ment
A koraszülött babák ellátása az orvostudomány egyik legérzékenyebb területe, ahol minden apró döntés hosszú távú következményekkel járhat. Magyarországon is minden tizedik gyermek idő előtt érkezik a világra, és ilyenkor nemcsak az életben maradás esélye, hanem a későbbi fejlődés minősége is azon múlhat, milyen gondoskodást kap az első napokban, hetekben.
Gyerekzsúrra partifalatok: vidám és finom ételek kicsiknek
A gyerekzsúr egyik legfontosabb része a játék mellett természetesen az étel. A kicsik számára olyan falatokra van szükség, amelyek könnyen kézbe vehetők, nem túl maszatolósak, látványosak, és persze finomak is. A jól megválasztott partifalatok nemcsak a gyerekek kedvencei lesznek, hanem a szülők dolgát is megkönnyítik.
A bukósisak nem dísz
Tanárként sokféle történet végigkísér az évek során. Vannak, amelyek a tananyaghoz kötődnek, mások viszont mélyebben, személyesen érintenek, mert kilépnek az iskola falai közül és belépnek az élet valóságába. Egy ilyen eset történt az egyik diákommal, aki egy hétköznapi délutánon rollerezés közben bukott el – sisak nélkül.
A szivacskézilabda előnyei óvodás korban
Az óvodáskor a mozgásfejlődés egyik legmeghatározóbb szakasza, amikor a gyermekek játékos formában sajátítják el az alapvető mozgásmintákat, és kialakul bennük a mozgás iránti pozitív attitűd.