Menü

Vörösbor - Férfiak „piros gyümölcse”

A piros gyümölcsök egészségre gyakorolt jótékony hatását a népi hagyományok és orvosi kutatások is igazolják. Egy vizsgálat szerint azonban a piros gyümölcsök fogyasztása csak nők körében meghatározó, így élettani hatásuk vizsgálata férfiak esetében problémás. Bezzeg a vörösbor!

A vörösbor inkább jelent közös pontot a nemek között, hiszen a piros szőlőből készült alkohol fogyasztásában kiemelkedő nemi különbségek nincsenek.

Az alkohol alacsony dózisban kedvezően hat a szíveredetű megbetegedések megelőzésében, például megakadályozhatja a trombózis kialakulását. Alapvető tudnivaló, hogy a különböző alkoholos italoknak hatása nem azonos. A vörösbor egészség-védő tulajdonságai kiterjednek többek között a hajszálerek és az érfalak állapotára, a szívbetegségek mellett a rákos megbetegedések megelőzésében is szerepet játszanak.

A vörösbor készítésekor a több napig tartó alkoholos erjedés során a szőlő héjból és magból jótékony hatású vegyületek oldódnak ki. Érdekesség, a szőlőlét préseléssel állítják elő, ezzel az eljárással azonban az említett anyagok nem nyerhetők ki.

A piros gyümölcsök, mint például a málna vagy a ribizli antioxidáns színanyagokat, C-vitamint, és különböző ásványi anyagokat tartalmaznak, amelyeknek a szíveredetű megbetegedések megelőzésében van szerepük. Ez a hatásrendszer állítható párhuzamba a vörösbornak tulajdonított pozitív élettani hatásokkal.

Mindezekkel persze nem absztinens személyeket szeretnénk vörösborfogyasztásra ösztönözni. Viszont azok, akik kedvelik a vörösbort (és annak kultúráját) az egészség megőrzés plusz egy érv az ital fogyasztása mellett. Egy stresszes nap után egy szép pohárból elfogyasztott vörösbor nagyszerű kiegészítője lehet az estének, s ezzel a test mellett a lelket is ápolhatja. Nem kell borszakértőknek lennünk, hogy kísérletezzünk, melyik íz-világú bor felel meg nekünk. A vörösbor fogyasztásának kultúráját magunk is kialakíthatjuk otthonunkban.

A vörösbor egészségre gyakorolt pozitív hatásáról ma már széles körben olvashatunk, de mindez nem ilyen egyszerű, hiszen például a különböző szőlőfajtákból készített borok között is van különbség. Természetesen fontos a mennyiség betartása, és azt se felejtsük el, hogy nem gyógyszer, ezért csak annak érdekében, hogy egészségesek maradjunk, nem érdemes fogyasztani.

Fotó: sxc.hu

Így teszi tönkre a sok mobilozás a nyaki gerincet

Egy üzenet, egy gyors videó, néhány perc közösségi média – aztán máris eltelt fél óra. A telefon ma már szinte mindenhová velünk tart, sokan pedig naponta több órán keresztül nézik a kijelzőt. Ennek azonban nemcsak a szemünk és a figyelmünk láthatja kárát. A helytelen testtartás miatt a nyaki gerincünk is komoly terhelésnek lehet kitéve.

Capgras-szindróma, ha az ismerős ismeretlen

Van úgy, hogy megismerjük a körülöttünk lévőket, de azt gondoljuk, hogy mégsem ők azok, ilyenkor állhat a háttérben Capgras-szindróma.

GLP-1 és fogyás: hogyan segíthetnek a GLP-1 alapú készítmények a testsúlycsökkentésben?

Az elmúlt években egyre többet lehet hallani a GLP-1 alapú fogyásról, illetve azokról a gyógyszerekről, amelyek eredetileg a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére jelentek meg, de jelentős testsúlycsökkenést is előidézhetnek. A GLP-1 receptorokra ható készítmények az elhízás kezelésében is fontos szerepet kaptak, de alkalmazásuk minden esetben orvosi mérlegelést igényel.

Hogyan óvhatjuk meg a bőrünket ősszel?

A hűvösebb idő beköszöntével a bőr könnyebben kiszáradhat. A háttérben több, egymást erősítő hatás állhat, amelyek a fűtési szezon kezdetével még feltűnőbbé válnak.

Amikor nincs kinek elmondani – a magyarok kétharmada egyedül küzd a lelki nehézségekkel

Van, amikor nem történik semmi különös, mégis azt érezzük, hogy elfáradtunk. Túl sok a feladat, kevés az idő, állandóan ott motoszkál bennünk a pénzügyi bizonytalanság, a munkahelyi elvárás vagy éppen a családért érzett felelősség. Beszélnénk róla, de sokszor nincs kinek. Egy friss felmérés szerint a magyarok jelentős része éppen így éli meg a lelki nehézségeit.