Haverok,buli,like! De hogyan tovább?

Amikor híre ment, hogy a Vígszínházban Ifj.Vidnyánszky Attila rendez a saját és Németh Nikolett szövegkönyvével, részben társulati improvizációkkal felturbózott átiratot Bückner Leonce és Léna című műve nyomán, a mai érettségi előtti túlpörgött generáció helykereséséről, sokan felhördültek. A címe stílszerűen @LL3t4rgIA, azaz Letargia lett. Annak jártam utána pár napja, hogy a szeptember vége óta teltházakkal futó darab, valóban annyira polgárpukkasztó, mint a cikkek róla és nyíltan provokál, vagy csak groteszkül vicces?

Hiánypótló darab, ami nyíltan provokál

Az első percek nagyon megijesztettek a Letargiában: az állandóan bulizó/szexelő/netező és túlpörgött gimisek világa már távol áll tőlem, ha egyáltalán valaha is része voltam. Azonban az azonnal feltűnt, hogy a darab egészében nagy energiák pulzálnak a színpadon. A végtelen hülyülés és a mobiltelefonjuk burkában élő középiskolások története szép lassan egy összeszedettebb, egyetemesebb vonalvezetést kap, ahol a két főhős Leonce (Medveczky Balázs), és Léna (Márkus Luca) egymásra lelnek és együtt kilépnek a chatgpt/virtuális tudakozó iránytű vonzerejéből, leérettségiznek. Történik mindez egy látszólag roppant egyszerű díszlethasználat viszont annál intenzív térkihasználás mellett, ami egyébként is a rendező sajátos kézjegye (lásd A nagy Gatsby és társai). Csak kapkodjuk a fejünket, talán a kevesebb több lett volna. Mindenképpen aludjunk rá pár napot, mielőtt véleményt alkotunk, mert nagyon tömény a ránk zúduló hatás.

Egy kapcsolódás nélküli kapcsolatgeneráció

Miközben folyamatosan reflektál a Letargia a telefonfüggőségünkre, az online tér mindenhatóságára, addig igazából ez a nézők előtti görbe tükör megmutat egy olyan generáció valós értékválságát, amely már pont azért lesz kapcsolódásmentes, céltalan az itt és mostban, mert a virtuális létben túl sok mindenhez tud hozzáférni. Ez a net eunuch réteg, a minekisnevezhetnénk fiatalság, amelynek már a kulturális inger sokkja kábé annyira sokszínű, töredezett, hogy a színdarab, ezt nyíltan fel is vállalja. Rengeteg utalás van benne a szociális média/tik tok meg a jóég tudja mire, ki van zárva, hogy mindenki mindent érteni fog, de ez nem is baj. A humora meg az egyértelmű karikaturisztikus tanári kar színészei, élükön Ötvös András frenetikus igazgatójával, kilóra megvesznek minket.

Biztos vagyok benne, hogy mindenki egy kicsit a mai kor iskolájának anomáliáira és a saját egykori megélt dolgaira ráismer majd. Ez bizony egy igazából magával ragadó vígjáték, nem véletlenül kapta „az éretlen komédia” alcímet. Nem tökéletes, ez tény, hogy sértő tükör-e, amely megbotránkoztat? Igen. A színház azonban kell, hogy provokáljon. Kell, hogy még egy vígjáték bevállalja azt a közeget, azt az áthallás hálót, amelyről szól. Legyen az maga egy parafrázis a fiatalok beszédstílusról, életmódról, vagy a színház törzsközönségeire való önirónia. Generációs különbségek mindig is vannak, voltak és biztosan lesznek is. Az igazán fontos dolgok, azonban, mint az énkeresés, a biztonság megélése, a felnőtt lét komplexitásától való félelem nem változtak, ezt az üzenetet sikeresen átadta ez a színházi hullámvasút, amely minden volt csak letargikus nem. Én likeolom.

forrás: https://vigszinhaz.hu/hu/kapcsolat/sajtoszoba/ll3t4rgia-z-generacios-komedia-a-vigszinhazban

@LL3t4rgIA fotók - Dömölky Dániel