Menü

Haverok,buli,like! De hogyan tovább?

Amikor híre ment, hogy a Vígszínházban Ifj.Vidnyánszky Attila rendez a saját és Németh Nikolett szövegkönyvével, részben társulati improvizációkkal felturbózott átiratot Büchner Leonce és Léna című műve nyomán, a mai érettségi előtti túlpörgött generáció helykereséséről, sokan felhördültek. A címe stílszerűen @LL3t4rgIA, azaz Letargia lett. Annak jártam utána pár napja, hogy a szeptember vége óta teltházakkal futó darab, valóban annyira polgárpukkasztó, mint a cikkek róla vagy csak groteszkül vicces?

Hiánypótló darab, ami nyíltan provokál

Az első percek nagyon megijesztettek a Letargiában: az állandóan bulizó/szexelő/netező és túlpörgött gimisek világa már távol áll tőlem, ha egyáltalán valaha is része voltam. Azonban az azonnal feltűnt, hogy a darab egészében nagy energiák pulzálnak a színpadon. A végtelen hülyülés és a mobiltelefonjuk burkában élő középiskolások története szép lassan egy összeszedettebb, egyetemesebb vonalvezetést kap, ahol a két főhős Leonce (Medveczky Balázs), és Léna (Márkus Luca) egymásra lelnek és együtt kilépnek a chatgpt/virtuális tudakozó iránytű vonzerejéből, leérettségiznek. Történik mindez egy látszólag roppant egyszerű díszlethasználat viszont annál intenzív térkihasználás mellett, ami egyébként is a rendező sajátos kézjegye (lásd A nagy Gatsby és társai). Csak kapkodjuk a fejünket, talán a kevesebb több lett volna. Mindenképpen aludjunk rá pár napot, mielőtt véleményt alkotunk, mert nagyon tömény a ránk zúduló hatás.

Egy kapcsolódás nélküli kapcsolatgeneráció

Miközben folyamatosan reflektál a Letargia a telefonfüggőségünkre, az online tér mindenhatóságára, addig igazából ez a nézők előtti görbe tükör megmutat egy olyan generáció valós értékválságát, amely már pont azért lesz kapcsolódásmentes, céltalan az itt és mostban, mert a virtuális létben túl sok mindenhez tud hozzáférni. Ez a net eunuch réteg, a minekisnevezhetnénk fiatalság, amelynek már a kulturális inger sokkja kábé annyira sokszínű, töredezett, hogy a színdarab, ezt nyíltan fel is vállalja. Rengeteg utalás van benne a szociális média/tik tok meg a jóég tudja mire, ki van zárva, hogy mindenki mindent érteni fog, de ez nem is baj. A humora meg az egyértelmű karikaturisztikus tanári kar színészei, élükön Ötvös András frenetikus igazgatójával, kilóra megvesznek minket.

Biztos vagyok benne, hogy mindenki egy kicsit a mai kor iskolájának anomáliáira és a saját egykori megélt dolgaira ismer majd rá. Ez bizony egy magával ragadó vígjáték, nem véletlenül kapta „az éretlen komédia” alcímet. Nem tökéletes, ez tény, hogy sértő tükör-e, amely megbotránkoztat? Igen. A színház azonban kell, hogy provokáljon. Kell, hogy még egy vígjáték is bevállalja azt a közeget, azt az áthallás hálót, amelyről szól. Legyen az maga egy parafrázis a fiatalok beszédstílusról, életmódról, vagy a színház törzsközönségére való önirónia. Generációs különbségek mindig is vannak, voltak és biztosan lesznek is. Az igazán fontos dolgok, azonban, mint az énkeresés, a biztonság megélése, a felnőtt lét komplexitásától való félelem nem változtak, ezt az üzenetet sikeresen átadta ez a színházi hullámvasút, amely minden volt csak letargikus nem. Én likeolom.

forrás: https://vigszinhaz.hu/hu/kapcsolat/sajtoszoba/ll3t4rgia-z-generacios-komedia-a-vigszinhazban

@LL3t4rgIA fotók - Dömölky Dániel

Mamma Mia! – nem lehet ABBAhagyni!

2014 szeptembere óta hódít az ABBA-zenékkel tarkított musical, vagyis a Mamma Mia! a honi műsorrendben, a Madách Színházban. Az idei egyik júniusi előadást élvezhettem végig, és próbáltam megfejteni, hogy az ABBA férfi tagjai által zeneileg írt darab, aminek 1999-ben volt a londoni premierje, miért ilyen népszerű még mindig? Ezek motoszkáltak bennem kérdésként. Az biztos, hogy remek dalokat, könnyed hangulatot ígért egy mesebeli görög sziget díszletei közt. Lássuk milyen ez a 12 éven aluliaknak nem ajánlott, örökzöld musical mai szemmel?

Az igazság ideát van

Steven Spielberg, kedvenc popcorn mozis mesemondónk újra sci-fi témához nyúlt. A többek között a Harmadik típusú találkozások, az E.T. - A földönkívüli, valamint a Világok harca rendezője ezúttal 19-re lapot húzva, az UFO hitének összegzését tárja elénk A leleplezés napja című új filmjében. A csapata nagyon impozáns: David Koepp, horror és popcorn mozik ismert forgatókönyvírója adta az alapot, a nagy öreg John Williams a filmzenét, míg a mester ’házi’ operatőre, Janusz Kaminski is benne volt a buliban. Megaköltségvetés és igazi X-aktás hangulat. Lássuk, klasszikussal van-e dolgunk?

Humorral figyelmeztet a Pixar új kalandja

Daniel Chong első Pixar-rendezése egyszerre vicces, megható és aktuális. Az Agyugrász nemcsak az év egyik legszórakoztatóbb animációs filmje, hanem egy fontos figyelmeztetés is arról, hogy milyen világot építünk fel és hagyunk magunk után.

Chopin zenéje megküzd a halállal is

A híres zeneszerzők, zenészek életéről készült tradicionálisabb felfogású, európaibb szemléletű film témájának keresve se lehetett volna jobbat találni Chopin, párizsi, XIX. század közepi, utolsó éveinél. A küzdelme a tüdőbajjal és a felületes kapcsolatokkal egyszerre megindítónak és felemelőnek ígérkezett, mikor a lengyelek végre vászonra álmodták az élettörténetének ezt a szeletét. A Chopin-film kissé felkavaró haláltusát ígért korhű díszletekkel, Közép-Európában kiemelkedő büdzsével és profizmussal. Lássuk, hát, hogy a most mozijainkban elstartoló Chopin - Párizsi szonáta kiemelkedik-e a biográfiai eredetű tévéfilmek erdejéből, vagy csak egy túltolt marketing piruett?

Harcra született: Mortal Kombatra fel!

Az egyik kedvelt 90-es évekbeli videójátékunk adaptációja újra visszatért a vászonra. A Mortal Kombat fénykorában egy generáció egyik meghatározó élménye volt. A készítők ugyanazok, mint a 2021-es remake esetében, itt azonban nagyobb a tét és a költségvetés. Szkeptikusan vártuk a második részt, de remek trükköket, fényképezést és véres küzdelmet joggal reméltünk az új kalandtól. Lássuk megfelelnek-e a látottak az elvárásainknak!