A gonosz bennünk él?
- Dátum: 2026.01.04., 10:25
- Vass Attila
- film, gonosz, kritika, náci, oktatófilm, történelmi film
Bevallom, mikor megtudtam, hogy a nürnbergi perről Budapesten forgatnak egy történelmi filmet, nagyon megijedtem. Képes lehet-e egy amerikai film, egyszerre jó, tanulságos, oktató célzatú lenni, miközben hű a történelemhez és feszült pszichológiai utazásra is invitálja a szigorúan felnőtt nézőket? Kétségtelen a színészek elitek a feladathoz: Michael Shannon (A víz érintése) a főügyész, Rami Malek (Bohém rapszódia) a pszichológus, aki a jócskán meghízott, kedvelt új-zélandi-ausztrál fenegyerekünk, Russell Crowe (Gladiátor) által alakított Göringet, illetve sorstársait analizálja a híres per alatt.

Jelentem, még mindig a film hatása alatt vagyok, nekem éppen-éppen átvitte a képzeletbeli lécet a mozi. Előny, hogy nem akar több lenni a történet, mint ami. Azonban annyira terhelt a téma, hogy könnyen nagy gyomrosokat érezhettünk a látottak alatt, meglepően sokan mentek ki a vetítésről pár percre és gyanítom, hogy nem csak a hosszú (148 perces) játékidő miatt. Crowe alakítása és akcentusa remek, látszik rajta, hogy akarta ezt a szerepet, jár neki majd az Oscar-jelölés. Sajnos a rendező, habár patikamérlegen adagolja a mondanivalóját, néha elfelejti a két főszereplőt egyszerre a vászonra engedni, ami elég idegesítő, hiszen messze ezek a mű pszichológiai vetületének a csúcspontjai. Szintén furcsa az elég sablonos fényképezés is, már-már tévéfilm jelleget ad a látottaknak. A forgalmazó is tehet egy szívességet, hogy az egyébként minimális, pár helyen hangsúlyos német szöveget a feliratos vetítéseknél sem fordította le.

A történelmi hűség viszont sugárzik a Nürnbergből és ami szerencsére nem hiányzik, az a finom humor. Ez kifejezetten üdítő egy ilyen nehéz téma mellett. A játékidő könnyen elszaladt, jól átgondolták a film felépítését. A lezárás kissé direkt, és igen, nem tagadom, nekem is szájbarágósak helyenként a mű zanzásított üzenetei, de igazából passzol az egész mozi érthetően kissé nyomasztó hangulatához. A perből még néztem volna többet, de valahogy most ebben ennyi volt, de legalább a kelleténél jobban nem ítélkezik, nem vádol csak bemutat. A Nürnberg jó film, nem lesz klasszikus, de mindenki megtalálhatja benne, amire a témában vágyik, azonban nem tudja és nem is akarja megváltani a világot. Még az elnyújtott játékidő sem elég egy ilyen komplex, mély témára. Talán egy 4-6 részes minisorozat jobban passzolt volna a történethez. Ha pár jó gondolatunk lesz a látottaktól, és nem feledjük az emberi mivoltunk árnyoldalait, már megérte a készítők erőfeszítése.
Pandora még mindig egyedi, a tartalom viszont ismerős
James Cameron három évvel A víz útja után újra bizonyítani akarja, hogy az Avatar-széria még mindig képes megrengetni a mozitermeket. A Tűz és hamu minden eddiginél nagyobb, zajosabb és sötétebb fejezetként vonul be a filmtörténelembe. A kérdés inkább az, hogy az epikus megvalósítás mögött maradt-e még valódi újdonság.
Az antihősök új dimenziója a Marvel-univerzumban
Az idén videón is már megjelent Mennydörgők* egy olyan társaság története, amelyet nem külső kényszer, hanem a saját változni akarásuk húz egy irányba. Mindannyian cipelik a maguk hibáit, traumáit, de mégis egymás mellett találják meg azt a ritmust, ami a sztori végére valódi csapattá formálja őket. A hangulat és a dinamika könnyen felidézheti A galaxis őrzőit, de a fókusz itt jóval személyesebb, valamint sokkal inkább szól a szereplők közötti dinamikáról.
A haza és az emberség kötelez
Pár napja bemutatták a nagy állami támogatással megtolt Sárkányok Kabul felettet, amely a roppant vérszegény magyar akciófilm zsánerba igyekszik friss vért pumpálni miközben az afganisztáni békefenntartóink munkájának állít emléket. Pörgős csatajeleneteket legalább profi díszletekkel és kameramunkával ígért a trailer. Ezek után (remélem) egy emberként reméltük, hogy politikai terheltsége ellenére egy szórakoztató film készült el. Ennek jártam utána.
Egy nélkülöző nemzet szülöttei
Nemes Jeles László harmadik nagyjátékfilmje, az Árva a 20. századi magyar társadalmi traumák és a személyes veszteségek metszéspontján született meg. Nagyszabású művészi alkotás, amely egyszerre beszél a mindennapi veszteségről és a gyászról. A történet a múltat nem pusztán idézi, hanem felépíti és újraéli – fájdalmasan, őszintén és minden pátosz nélkül.
Del Toro újraéleszti a Frankensteint
„Él-váltás” – a modern Frankenstein-történet új kiadását láttuk a minap férjemmel, a Frankenstein (2025) című filmet, amelyet Guillermo del Toro maga írta és rendezte, és amely a klasszikus Frankenstein; or, The Modern Prometheus-regény most már nemcsak adaptációja, hanem – részben – újragondolása is.