Menü

Az antihősök új dimenziója a Marvel-univerzumban

Az idén videón is már megjelent Mennydörgők* egy olyan társaság története, amelyet nem külső kényszer, hanem a saját változni akarásuk húz egy irányba. Mindannyian cipelik a maguk hibáit, traumáit, de mégis egymás mellett találják meg azt a ritmust, ami a sztori végére valódi csapattá formálja őket. A hangulat és a dinamika könnyen felidézheti A galaxis őrzőit, de a fókusz itt jóval személyesebb, valamint sokkal inkább szól a szereplők közötti dinamikáról.

A film cselekménye szerint a CIA igazgatója, Valentina Allegra de Fontaine (Julia Louis-Dreyfus) összehívja a szedett-vedett szuperhős csapatot egy akcióra, azon mögöttes szándékkal, hogy megszabaduljon tőlük. Yelena Belova (Florence Pugh), aki kiégett és céltalan életét éli, hamar ráébred, hogy a társak mindegyike valamilyen formában pszichológiai traumát hordoz. A sztori elején feléledő Bob (Lewis Pullman) egyszerű figurája, Bucky Barnes (Sebastian Stan) politikai ambíciói, John Walker (Wyatt Russell) elhanyagolt családi kapcsolatai vagy Alexei Shostakov (David Harbour) reflektorfény utáni vágya mind hozzájárulnak a karakterek mélyebb árnyalásához. Az alkotás fő erőssége épp abban rejlik, hogy a szereplők különleges képességeik ellenére hétköznapi problémákkal – magány, depresszió és céltalanság – küzdenek.

Érzelmek a szuperhősök mögött

A film dramaturgiai íve ügyesen vegyíti a humoros akciót a drámai pillanatokkal. Jake Schreier rendező, – a korábban debütált A robot és Frank, illetve a Papírvárosok készítője – és az írói stáb nemcsak könnyed szórakozást kínálnak, hanem a hősök lelki sebeit is képesek kezelni. A pszichológiai komplexitást pedig egyszerű szimbólumokon és kliséken keresztül kommunikálják a közönség felé. A csapat dinamikája, illetve a szereplők közötti kémia, különösen Pugh és David Harbour alakítása, hiteles, valamint gyakran megható. Ezzel együtt a Marvelre jellemző túlzottan naiv viccelődés és a látványos vizuális effektusok ellensúlyozzák a figurák keserűségét, így a sztori sosem válik nyomasztóvá.

Valójában minden karakter megjelenése tükrözi a múltját és az identitását. Ráadásul a narratíva a traumák és a mentális problémák kezelése terén is újszerű, szórakoztató és érzelmes. A műbéli megmentők sötét és sokszor negatív múltja nem gátja, hanem eszköze annak, hogy az egyéni és a kollektív fejlődést bemutassa. A történet azt mutatja meg, hogy a fény, illetve a sötétség mindannyiunkban jelen van. Végső soron pedig a környezetünk, az emberek körülöttünk és a helyzetek, amelyekbe kerülünk, döntik el, hogy melyik oldal kap nagyobb teret.

Stílusos akció, markáns képi világ

Jake Schreier ügyesen egyensúlyoz a lendületes akció és a sablonos, de hihető érzelmi ív között. Andrew Droz Palermo operatőri munkája dinamikus, mégis áttekinthető. A harcjelenetek koreográfiája ötletes, a közelharc pazar és életszerű, valamint a fény-árnyék játék kiemeli a szereplők belső konfliktusát. A sablonos világjáró helyszínek, a praktikus effektek és a CGI harmonikus együttműködése a rendező saját stílusát juttatja érvényre, miközben az MCU látványvilágát is megtartja.

A Mennydörgők* egy új irányt képvisel a Marvel-moziuniverzum részeként, ugyanis a megszokott sablonok megtartása mellett mélyebb, emberibb narratívát mesél el, ahol a sérült, sebezhető karakterekből verbuválódik egy szerethető és izgalmas gárda. A film nemcsak az antihősöknek, hanem a rajongóknak is reményt ad és azt mutatja, hogy az MCU minőségi hullámvölgye lassan emelkedő fázisba lép, ahol a dramaturgia, a jól kidolgozott figurák és a szórakoztató moziélmény kerülnek a fókuszba.

Az idei hősök nem robbantak be úgy a köztudatba, mint a Bosszúállók ikonikus alakjai, de a potenciáljuk messze túlmutat a jelenlegi felvonáson. Valójában ők adhatják egy modern szupercsapat alapjait – a magyar fordításban Bosszúállócskák, eredeti verzióban pedig Avengerz néven. Megemlíthető, hogy előbbi igencsak viccesre vagy akár félreérthetőre sikerült, de lehet ez a jövőbeli filmek során változni fog. Nem lehet elmenni amellett sem, hogy a történet vége többször is előrevetíti a jövő év végén érkező Bosszúállók: Ítéletnapot, ami a legendás Thanos és a Végjáték után méltó folytatásnak ígérkezik, miközben a Mennydörgők* által lefektetett új dinamika is izgalmas lehetőségeket vetít előre.

Családi dráma a gyilkos árnyékában

Nyomasztó atmoszférájával a Netflix új krimi-thrillere a kilencvenes évek sorozatgyilkos-történeteinek hangulatát idézi meg. James Ashcroft filmje izgalmas szereposztással és lendületes történetvezetéssel kínál szórakoztató kikapcsolódást, még ha akadnak is benne kihasználatlan lehetőségek.

Húsz év után is jól áll neki a Prada

Két évtized után visszatér Miranda Priestly és a Runway szerkesztősége. Az ördög Pradát visel 2. komoly kihívás elé állította az alkotókat, a folytatás azonban méltó módon viszi tovább az első rész örökségét. A film egyszerre épít a jól ismert karakterekre és a nosztalgiára, miközben a megváltozott divat- és médiavilágra is reflektál.

A hősiesség és a kilátástalanság egy helyre vezet

Christopher Nolan nem tud hibázni. A brit-amerikai rendező koncepciói, víziói tűpontosan átjönnek grandiózus filmjeiben. Most sincs másképp, mikor a klasszikus Odüsszeia feldolgozása robban be ellentmondást nem tűrően a mozikba. Hatalmas díszletek, remek filmzene, igazi görög mitikus hangulat és 3 óra játékidő egy olyan históriavilágban, ahol a hősiesség és a kilátástalanság kéz a kézben jár.

Millie Bobby Brown ismét nyomoz

Az Enola Holmes-széria új része ezúttal is a címszereplő lendületes személyiségére és a jól működő karakterdinamikára épít. Bár a történet már nem hat olyan frissnek, mint korábban, a látványos kaland és a szimpatikus szereplők még mindig szórakoztató kikapcsolódást nyújtanak, miközben az alkotók megőrzik az előző filmek hangulatát.

Mamma Mia! – nem lehet ABBAhagyni!

2014 szeptembere óta hódít az ABBA-zenékkel tarkított musical, vagyis a Mamma Mia! a honi műsorrendben, a Madách Színházban. Az idei egyik júniusi előadást élvezhettem végig, és próbáltam megfejteni, hogy az ABBA férfi tagjai által zeneileg írt darab, aminek 1999-ben volt a londoni premierje, miért ilyen népszerű még mindig? Ezek motoszkáltak bennem kérdésként. Az biztos, hogy remek dalokat, könnyed hangulatot ígért egy mesebeli görög sziget díszletei közt. Lássuk milyen ez a 12 éven aluliaknak nem ajánlott, örökzöld musical mai szemmel?