Menü

Hogyan feküdjünk, hogy jól aludjunk?

Nem mindegy, hogy milyen pózban alszunk? Úgy tűnik, nem. Ideális esetben napi 8 órát töltünk alvással minden éjszaka, ami nagyjából azt jelenti, hogy az életünk harmadát csak ez az állapot tölti ki. Az alvásnak kiemelten fontos szerepe van életünkben, hiszen tartós hiánya komoly egészségügyi kockázatokkal jár, de akár már a rövid ideig tartó kialvatlanság is veszélyes szervi működéseinkre.

Alvás - bal vagy jobb oldalon érdemes aludni?

Egy amerikai tanulmány nemrégiben ezért is vizsgálta meg, hogy van-e bármilyen jelentősége egészségünkre nézve annak, hogy milyen testhelyzetben vagyunk eközben. Úgy tűnik, hogy egyáltalán nem mindegy bal vagy jobb oldalunkon alszunk-e, hiszen a bal oldalunkon való alvást orvosok is hangsúlyozták. Most 5 fontos érvet mutatunk be.

1. Hatékonyabb nyirokrendszer

A nyirokrendszer a tápanyagok fő közlekedő csatornájaként is ismert, ezen keresztül távoznak a szervezetből a különböző salakanyagok, amelyeket a testünk különböző pontjain lévő nyirokcsomók szűrnek meg. Mivel a nyirokfolyadék testünk bal oldalára gyűlik össze mielőtt távozna belőlünk, így a bal oldalunkon való fekvés ezt az állapotot segíti elő.

2. Segítség a szívnek

Hogyha bal oldalunkon alszunk, szívünk is könnyebben tud elegendő mennyiségű vért pumpálni az erekbe, hiszen a fő verőér (aorta) is balra hajlik. Ha jobb oldalunkon alszunk, akkor ugyanezt a vért felfelé kell "szivattyúzni" szívünknek, ami plusz energiabefektetéssel jár, ezt elkerülve sokkal hatékonyabb lehet agyi vérellátásunk az éjszaka folyamán.

3. Javítja az emésztést

Ha jobb oldalunkon alszunk, utat engedünk a gyomorsav áramlásának a nyelőcsőbe, amely a legfőbb okozója a savas refluxnak, vagy köznapi nyelven gyomorégésként ismert jelenségnek. Ha a bal oldalunkon alszunk mindez nem történik meg a gyomor anatómiája miatt, így ha éjszaka gyakran kelnénk fel gyomorégésre, mindenképpen érdemes kipróbálnunk, hogy másik oldalunkon alszunk.

4. Anatómiailag kényelmesebb

Testünk bal oldalán található a gyomor és a hasnyálmirigy. Ha jobb oldalunkon alszunk, testünknek plusz energiába kerül a gravitáció ellen is dolgozni, ami plusz nyomást gyakorol erre a két szervünkre, amely gátolhatja hatékony működésüket.

5. Tehermentesíti a lépet

Legfontosabb vérraktárunk, azaz a lépünk szintén testünk bal oldalán helyezkedik el, a bordaív alatt. Ez a szervünk felelős a vérünk tisztításáért, így kiemelten fontos, hogy gyorsabban tudja megtisztítani szervezetünket a salakanyagoktól, amelyre így sokkal hatékonyabban képes.

Pofonegyszerű a jó alvás titka.

Az alvás alapvetően fontos az idegrendszer, a szervezet megfelelő működéséhez. Az alvást számos tényező befolyásolja, például az életkorunk, az életmódunk, a környezetünk. Hiánya akár betegségek kialakulásához is vezethet.

Strand, utazás, kánikula – hogyan védekezz a nyári betegségek ellen?

A nyár a pihenés, a szabadtéri programok és az utazások időszaka, ugyanakkor ebben az évszakban bizonyos fertőzések kockázata is megnő. A meleg időjárás, a magasabb páratartalom, a strandolás, valamint a gyakori közösségi érintkezések kedvezhetnek a különböző baktériumok, vírusok és gombák terjedésének.

Mit tehetünk a gyorsabb sebgyógyulásért?

Talán nincs olyan ember a Földön, akinek ne lett volna már sebe itt-ott. Néha ezek elég lassan gyógyulnak, de vannak praktikák, amelyekkel kicsit segíthetünk

Hiperhidrózis, amikor az izzadás már nem áll meg

Az izzadás szervezetünk természetes és fontos folyamata, de van az az eset, amikor szervezetünk túlzásba esik, ez a hiperhidrózis.

Nyugodt pihenés a forró éjszakákon is

A nyári kánikula nemcsak nappal, hanem éjszaka is megterhelheti a szervezetet. A túl meleg hálószoba és a nyugtalan alvás miatt sokan érzik magukat fáradtabbnak a nyári hónapokban. Néhány egyszerű szokás azonban segíthet abban, hogy a forró éjszakák ellenére is pihentetőbb legyen az alvás.

Minden, amit a naptejekről tudni kell

A nyári időszak elengedhetetlen kelléke a naptej, amely ma már szinte minden háztartásban megtalálható. Sokan csak annyit tudnak róla, hogy megvéd a leégéstől, nézzük, hogyan is működik.