Menü

HPV – sokat beszélünk róla, de talán nem eleget

A HPV-t már nem kell mindenkinek bemutatni, mégis sokan túl kevés figyelmet fordítanak ennek elkerülésére.

A HPV vagyis a humán papillóma vírus egy a bőr felületet és a nyálkahártyát érintő vírusos megbetegedés. Érdekessége, hogy az emberek – nők és férfiak egyaránt- jelentős része megfertőződik, sokszor nem is tudnak róla. A HPV szűrést a nők méhnyakrák szűrésénél végzik, ezért is nagyon fontos, hogy senki ne hagyja ki az évenkénti szűréseket. Több típusát különböztetjük meg, vannak alacsony- és magas kockázatú típusai, mindössze nagyjából 130 féle típusát ismerik már.

Az alacsony kockázatúak a 6, 11, 42, 43 és 44-es számúak, ezek okozhatnak elváltozásokat, de nem minden esetben okoznak daganatos megbetegedéseket. A 6-os és 11-es típusok azok, amelyeknél a leggyakrabban előfordulnak szemölcsök, főleg a nemi szerveken. Nehéz tőlük megszabadulni és sajnos meg van az esélye, hogy a későbbiekben visszatérnek. A közepes kockázatúakhoz sorolják a 31, 33, 35, 51, 52 és 58-as számúakat. Ezek főként a méhnyak úgynevezett daganat megelőző állapotainál okoznak gondot.

A magas kockázatúak a 16, 18, 45 és 56-os, amik pedig ugyanolyan arányban találhatóak meg a fent említett megelőző állapotokban és a rosszindulatú daganatok kialakulásánál is. A 16-os és 18-as típusok a méhnyakrákot megelőző állapotok kialakulásának 70%-áért felelősek. Tudni érdemes, hogy leginkább szexuális úton terjedő betegségről beszélünk, ezért elengedhetetlen a védekezés és a folyamatos szűrés is. Sajnos megbetegedést okozhat egy nem megfelelően higiénikusan tartott használati tárgy, de anya is átadhatja szülés közben gyermekének.

Többféle tünettel találkozhatnak azok, akik hordozói már ennek a betegségnek. Lehetséges, hogy a kéz felszínén jelennek meg tagolt felszínű, tömör csomók, de akár a talpon is okozhat elváltozást, mely a bőr mélyebb réregeiben okoz fájdalmas gócokat. A nőknél jellegzetes a méhszájon, a hüvelyben, a húgycsőben, de akár a végbélnyílás környékén is kialakuló gyulladások, hámelváltozások.

Ezeket a szemölcsöket kondilómának nevezik és jellegzetes, karfiol kinézetű szemölcsöket jelent. A magas kockázatú genitális (nemiszervi) szemölcsök igen magas számban okozhatnak méhnyakrákot. Minél korábban diagnosztizálnak egy beteget a vírusfertőzéssel, annál nagyobb az esélye a gyógyulásra. Kezelésére sokféle módszer létezik, de specifikus gyógyszeres kezelést még sajnos nem tudnak biztosítani. Első sorban az immunrendszer megerősítése a cél, mivel a szervezet önmagában képes legyőzni a vírusfertőzéseket. Másodsorban, ha már szemölcsök, elváltozások is kialakultak, ezek tartósan jelen vannak és fájdalmat is okoznak, ezek eltávolítása sebészeti úton lehetséges.

Mit tehetünk a megelőzés érdekében? Először is létezik már hatékony védőoltás, melyet fiatal, serdülőkorban érdemes beadatni mind lányok, mind fiúk esetében, de felnőtt korban is ebszerezhető. Érdemes odafigyelni a helyes tisztálkodás és higiénia fenntartására, kerülni a dohányzást. Elengedhetetlen az immunrendszer erősítése, ehhez pedig nem csak a vitaminok pótlása tartozik, hanem a rendszeres sportolás és az egészéges táplálkozás is.

A HPV egy vírusfertőzés, melynek bizonyos típusai daganatos megbetegedéseket is okozhatnak, ezért elengedhetetlenek az évenkénti nőgyógyászati szűrések, melyeken gyorsan fény derülhet az esetleg fertőzöttségre. Ezzel gyorsabban megkezdhető a kezelés, ami fontos, hogy a későbbiekben ne kelljen súlyosabb betegségekkel szembenézni.

Gombelem a gyermek kezében: néhány perc alatt életveszélyessé válhat

A kisgyermekes családok mindennapjaiban számtalan veszélyforrás rejtőzik, amelyek közül sok első pillantásra ártalmatlannak tűnik. Ilyen a gombelem is, amely számos háztartási eszközben megtalálható: távirányítókban, mérlegekben, játékokban, hallókészülékekben, órákban vagy éppen elektronikus kulcsokban. Mérete miatt könnyen felkelti a kisgyermekek érdeklődését, lenyelése azonban súlyos, akár életveszélyes következményekkel járhat.

Rosacea és UV sugárzás: hogyan védjük a bőrünket?

A rosacea egy gyakori, krónikus bőrbetegség, amely elsősorban az arc középső részét érinti. Jellegzetes tünetei közé tartozik az arcpír, az értágulatok megjelenése, valamint egyes esetekben gyulladt csomók és pattanásszerű elváltozások kialakulása.

Medical Fitness szemlélet – Az egészségközpontú mozgás jelentősége

A modern egészségmegőrzés egyik egyre népszerűbb irányzata a Medical Fitness szemlélet, amely a mozgást nem csupán a teljesítmény vagy az esztétikus külső elérésének eszközeként kezeli, hanem az egészség megőrzésének és helyreállításának egyik legfontosabb tényezőjeként.

Perimenopauza – amit érdemes tudni erről

A hormonális változások minden nő életében jelen vannak, egy ilyen a perimenopauza időszaka is, amit egyre többen érzékelnek a változókor előtt.

Tudományosan bizonyított hangulatjavítók: 10 dolog, ami működik

Vannak napok, amikor minden könnyebbnek tűnik, és vannak olyanok is, amikor már reggel úgy érezzük, mintha ólomsúly nehezedne ránk. A jó hír az, hogy a hangulatunk nem csupán a körülményeken múlik