Menü

Fokozatosság a siker kulcsa

A jó idő és a nyár közeledte sok embert inspirál arra, hogy visszatérjen az edzéshez, azonban érdemes néhány dolgot figyelembe venni, ha nem szeretnénk csalódni. Előfordulhat, hogy valaki csak egy rövidebb periódusra hagyta abba az edzést, azonban vannak olyanok is, akik évek óta nem jártak rendszeresen sportolni. Mindkettőben közös az, hogy fontos a türelem és a fokozatosság, hiszen, ha túl gyorsan vágunk bele, akkor egy kellemetlenebb izomlás mellett akár sérülések szerzésének és egészségügyi kockázatoknak lehetünk kitéve.

Ha hosszú idő után újrakezdjük az edzést, akkor fontos megértenünk, hogy a testünk nem ugyanott tart, mint korábban. Az izmok, az ízületek, a szív-és érrendszer egyaránt elszokott az intenzív terheléstől. A fokozatos terhelés esélyt ad rá, hogy belátható időn belül visszatérjünk korábbi teljesítményünkhöz úgy, hogy közben nem teszünk kárt testünkben. Kezdetben érdemes az alapok visszaépítésére fókuszálni, ilyen lehet az állóképesség javítása könnyebb mozgásformákkal, például tempós sétával, kerékpározással, vagy alacsony intenzitású saját testsúlyos edzéssel. Az első hetek célja nem a maximális teljesítmény, hanem a rendszeresség kialakítása.

Sokan úgy gondolják, hogy akkor volt hatásos az edzés, ha másnap alig tudnak megmozdulni az izomláztól, ez azonban tévhit. Az izomláz arra utal, hogy az izmok mikrosérüléseket szenvedtek el. Persze egy enyhe izomláz elkerülhetetlen, azonban az erős fájdalom azt jelenti, hogy túlterheltük a testünket, amely késleltetheti a következő edzés időpontját, lassítva a fejlődést és növelve a sérülés kockázatát. A cél az, hogy kellemesen elfáradjunk az edzés során, de másnap is képesek legyünk komoly fájdalom nélkül mozogni. Ha mégis utolér az izomláz, akkor az aktív regeneráció – séta, könnyű nyújtás – segíthet a gyorsabb felépülésben.

Sokan arról is hajlamosak megfeledkezni, hogy a fejlődés nem edzés közben, hanem a pihenés ideje alatt történik, hiszen az izmok ilyenkor épülnek újjá, erősödnek meg. Ha azonnal mindennapi edzésre akarunk váltani a nulláról, vagy minimális sportról, akkor az könnyen a teljesítmény romlásához, túledzéshez és sérülésekhez vezethet. Ezért fontos odafigyelni arra, hogy heti legalább 1-2, de akár több pihenőnapot tartsunk. Nem probléma az sem, ha valaki eleinte csak heti 1-2 alkalommal jár edzeni, hiszen ez is a fokozatosság jele.

Az edzés újrakezdése nemcsak testi, hanem lelki kihívás is. A türelem és az önmagunk iránti kedvesség, elfogadás elengedhetetlen a fejlődéshez. Nincs azzal semmi baj, ha eleinte kisebb a teljesítményünk, vagy néha nehezebb rávenni magunkat a mozgásra. Azt fontos tudatosítani magunkban, hogy minden edzéssel egy lépést teszünk az egészség és a végső cél felé.

Itt van 5 jel motivációként, hogy jól csinálod az edzéshez való visszatérést!

1. Nem hajszolod a végkimerülést minden edzésen.

2. Enyhe, de nem bénító izomlázat tapasztalsz.

3. Javul az általános közérzeted.

4. Fokozatos fejlődést tapasztalsz.

5. Tiszteletben tartod a tested jelzéseit, és visszaveszel a tempóból, ha valami fáj.

Mi történik velünk, ha abbahagyjuk a sportolást?

A rendszeres mozgás könnyen háttérbe szorulhat, ha sűrűbbé válnak a mindennapjaink vagy egyszerűen elveszítjük a motivációnkat. Néhány kihagyott edzés még nem feltétlenül jár látványos változással, a hosszabb szünet azonban a testünkön és a közérzetünkön is nyomot hagy.

Whole Diet, a fenntartható és kiegyensúlyozott táplálkozás alapjai

A whole diet, vagyis „teljes étrendi megközelítés” lényege, hogy nem egyetlen tápanyagra, tiltott ételre vagy gyors fogyókúrás szabályra koncentrál, hanem arra, hogyan épül fel összességében a mindennapi táplálkozás. Ez a szemlélet egyre népszerűbb, mert sokan szeretnének fenntarthatóbb és kiegyensúlyozottabb módon étkezni, szélsőséges megszorítások nélkül.


5 gyümölcs, amit jobb héjastól megenni – abban van a legtöbb vitamin

Sok gyümölcsöt automatikusan meghámozunk, pedig nem biztos, hogy ezzel jót teszünk magunknak. A gyümölcsök héjában ugyanis számos értékes növényi vegyület, rost, vitamin és ásványi anyag található. Természetesen nem minden gyümölcs héja ehető, és az sem mindegy, hogyan fogyasztjuk őket.

Miért szeretjük a borzongást? – A krimi vonzereje

Egy jó rejtély képes egyszerre kíváncsivá tenni, feszültségben tartani és az utolsó pillanatban meglepni. A bűnügyi sztorik biztonságos távolságból engednek közel a félelmetes helyzetekhez. Azonban miért vonz minket ennyire a borzongás, és miért esik jól a veszély közelsége?

Quilling, a papírcsíkok kreatív felhasználása

Apró papírcsíkok, egy kis türelem és némi kreativitás, ennyi is elég lehet ahhoz, hogy valaki különleges képeket, vagy díszeket készítsen.