Menü

Csillagánizs, a tél illatának jótékony hatása

A télnek, a karácsonyi ünnepeknek megvannak a maga illatai, amikről azonnal az ünnep és a hozzá tartozó hangulat jut eszünkbe. A csillagánizs is ilyen, de aromája mellett jótékony hatása is van.

Amikor a tél illatairól beszélünk, akkor általában elsőre beugrik a fahéj, a gyömbér, a szegfűszeg, végül a kevésbé ismert csillagánizs is, mely nem összekeverendő a sima ánizzsal, és a japán csillagánizzsal. Ez utóbbit nem szabad étkezésre használni, mivel szervezetünk számára mérgező anyagokat tartalmaz.. Ez a növény Dél-Kínából származik, ahol gyógy- és fűszernövényként is régóta ismeretes. Európába Londonon keresztül érkezett.

Jellegzetes illata és íze miatt, amit illóolajénak köszönhet, sokféle étel és ital ízesítésére használják. A növény tartalmaz fehérjéket, csersavat, cukrot, és maga az illóolaj pedig anetolt. Az ázsiai konyha alapfűszere, édeskés ízét könnyen felfedezhetjük a különböző ételek fogyasztása során, mivel szinte minden fűszer mellett megfér. Lehetnek azok húsos ételek, gyümölcsös falatok, kompótok, gyümölcslevek, levesek, vagy lekvárok, illetve likőrök és teák, édes borok.

A csillagánizsnak az egyik fontos összetevője a sikimisav. Ez az anyag felkeltette a gyógyszeripar figyelmét, hiszen az influenzavírus elleni gyógyszereknél felhasználva igen eredményes. Ez a sikimisav ezek mellett remek gyulladáscsökkentő, szuper antioxidáns és fertőzésgátló, azaz gomba- és baktériumellenes hatású is. A rákellenes hatása is bizonyítást nyert, mivel meggátolja bizonyos tumorsejtek növekedését. Nagyon sok kozmetikai termékben is megtalálhatjuk összetevőként.

A növényben nem csak a sikimisav gyógyhatású. A csillagánizst használják emésztőrendszeri gondok elűzésére, mivel képes enyhíteni az emésztési zavarokat, a gázképződést és az ezzel járó kellemetlen puffadást. A kínaiak a reumatikus tünetek kezelésére és görcsoldóként használják. Pompás immunerősítő is, ennek főként a betegségek elkerülésében vehetjük hasznát. A népi gyógyászatban libidó nővelő szerként ismert, vagyis egyféle afrodiziákum, csillapítja a klimaxos tüneteket, sőt, szüléskönnyítőként is számon tartják.

A babona úgy tartja, hogy ha csillagánizst fogyasztunk, akkor az megvéd minket a szemmel veréstől. Amellett, hogy fűszer- és gyógynövény, termésének alakja miatt dekorációk kiváló alapanyag. Szárított formában karácsonyi díszekhez, de akár lakásillatosító potpourri összetevőjeként is felhasználható.

A csillagánizs egy remek fűszernövény, melynek számos gyógyhatása ismert. Bizonyos népi gyógyászatokban régóta használják, illata és íze nélkül a karácsonyi időszak elképzelhetetlen. Termése csodás kinézete otthonunk dísz lehet.

A hal szerepe a diétában – egészséges, laktató és sokoldalú választás

A hal kiváló választás lehet azok számára, akik szeretnének egészségesebben táplálkozni, fogyni, vagy egyszerűen változatosabbá tenni az étrendjüket. Magas fehérjetartalma, értékes zsírsavai, vitaminjai és ásványi anyagai miatt sokféle diétába jól beilleszthető. Fontos azonban, hogy ne csak azt nézzük, milyen halfajtát fogyasztunk, hanem azt is, hogyan készítjük el, milyen körettel tálaljuk, és mekkora adag kerül a tányérra.

Whole Diet, a fenntartható és kiegyensúlyozott táplálkozás alapjai

A whole diet, vagyis „teljes étrendi megközelítés” lényege, hogy nem egyetlen tápanyagra, tiltott ételre vagy gyors fogyókúrás szabályra koncentrál, hanem arra, hogyan épül fel összességében a mindennapi táplálkozás. Ez a szemlélet egyre népszerűbb, mert sokan szeretnének fenntarthatóbb és kiegyensúlyozottabb módon étkezni, szélsőséges megszorítások nélkül.


5 gyümölcs, amit jobb héjastól megenni – abban van a legtöbb vitamin

Sok gyümölcsöt automatikusan meghámozunk, pedig nem biztos, hogy ezzel jót teszünk magunknak. A gyümölcsök héjában ugyanis számos értékes növényi vegyület, rost, vitamin és ásványi anyag található. Természetesen nem minden gyümölcs héja ehető, és az sem mindegy, hogyan fogyasztjuk őket.

Cink, ami elengedhetetlen az egészségükhöz

A cinkről leggyakrabban akkor hallunk, amikor beköszönt az őszi-téli időszak, és szóba kerül az immunrendszer támogatása.

A gyors elhízás lehetséges okai

A testsúly változása természetes része az életnek, azonban amikor valaki rövid idő alatt jelentős súlygyarapodást tapasztal, annak hátterében többféle ok is állhat. A gyors elhízást gyakran egyszerűen a túlzott étkezéssel azonosítjuk, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Az életmód, a hormonális változások, a lelki tényezők, egyes betegségek és bizonyos gyógyszerek egyaránt befolyásolhatják a testsúlyt.