Menü

Miért fontos a kamasz gyerekemnek a laborvizsgálat?

Egyrészt, mert még mindig kevesen járnak rendszeres szűrővizsgálatokra és ennek fontosságára már kamaszkorban érdemes felhívni a figyelmet. Másik ok, hogy kamaszkorban a növekedés, valamint a hormonháztartás változása miatt fokozottabb igény lehet egy-egy vitamin, ásványi anyag pótlására, ezt pedig csak egy laborvizsgálat tudja megmutatni,

Egy vérvétel és laborvizsgálat után válaszokat kaphatunk arra, miből és mennyit szükséges bevinni a szervezetbe, illetve hogyan érdemes változtatni a táplálkozáson.

Az iskoláskorú gyermekek táplálkozással és mozgással kapcsolatos szokásai bizony hagynak kívánnivalót maguk után, több kutatás is kimutatta már a helytelen életmódbeli szokásaikat.

A hazánkra vonatkozó adatok szerint a napi gyümölcs- és zöldségfogyasztás a fiatalok kevesebb mint harmadára jellemző, sok gyerek tölti nagyrészt ülve a szabadidejét, az alvásuk mennyiségéről és minőségéről pedig nem is beszélve.

A diákjaim közt nagyon sok a túlsúlyos, kis részük sportol rendszeresen és egyre több fiatalnak vannak egészségügyi problémái. A kamaszok között sajnos népszerű a cigaretta és az alkohol, nem a napi vitaminok beviteléről akarnak gondoskodni, hanem a napi cigarettamennyiségről, ez pedig elkeserítő.

Nem mondok újat azzal, hogy az egyre több tanulással járó fokozott szellemi terhelés is megkívánja bizonyos vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek pótlását, de ezekre az idegrendszernek, csontozatnak is szüksége van.

Ha gyermekkorban lefektetjük az alapokat, akkor felnőttként is természetes lesz számukra az öngondoskodás, valamint évek múltán szülőként is tudatosabbak lesznek. Egy laborvizsgálat segítségével fény derülhet a szervezetben fennálló hiányállapotokra, melyeket étrendi változtatásokkal, és szükség esetén táplálékkiegészítőkkel lehet orvosolni.

A növekedés és lányoknál az erős menstruáció is okozhat hiányállapotokat a szervezetbe, de nem árt a TSH-érték ellenőrzése, mely a pajzsmirigyfunkciót mutatja meg.

Megemlíteném, hogy a sportoló gyerekeknek a fokozott igény miatt kulcsfontosságú az egyéni szükségleteknek megfelelő célzott vitamin- és ásványianyag-pótlás.

Egészségügyi gondokat okozhatnak a divatdiéták a kamaszoknál, akinél különösen nagy figyelmet kap a külső és sokan kezdenek diétába, főleg a közösségi média hatására. Az egyoldalú vagy elégtelen táplálkozás szintén hiánybetegségekhez vezethet.

A leggyakoribb problémák, amelyekkel a kamaszok vérvételre érkeznek a szakemberek szerint, általában a fáradtság, az energiahiány, a koncentrációs nehézségek, fejfájás, hasi panaszok: egy vérvétel pedig segíthet tisztázni, milyen tényezők állhatnak ezek háttérben. Szintén érdemes vérvételt kérnie annak, aki túl sokszor beteg, alvási nehézségekkel vagy túlsúllyal küzd.

Az éves laborvizsgálat tehát minden fiatalnak és felnőttnek egyaránt javasolt, akkor is, ha nincs tünet vagy egészségügyi probléma. Az évente megismételt laborvizsgálatok nemcsak a testi, de a szellemi és lelki egészségünk szempontjából is egyaránt indokoltak.

Miért fontos a kismedencei terület egészsége?

A medencefenék izomzata láthatatlanul dolgozik a háttérben, mégis alapvetően meghatározza a mindennapi magabiztosságot és a szexuális élet minőségét. Ideje félretenni a tabukat, megérteni ennek a zónának a valódi működését, és elsajátítani azokat a mindennapi szokásokat, amelyekkel hosszú távon is megőrizhető az intim egészség.

Mintha a falnak beszélnél? Öt játékos ötlet, hogy a gyerekek valóban meghallják, amit kérsz

Ismerős helyzet, amikor már harmadszor kéred a gyereket, hogy pakolja el a játékait, öltözzön fel, vagy induljon el vacsorázni, de úgy tűnik, mintha meg sem hallaná? Ilyenkor könnyen elfogy a türelem, emelkedik a hangerő, és egy egyszerű kérésből pillanatok alatt vita lehet.

Szabad-e a gyerekeknek a halálról beszélni?

A halálról beszélni soha nem könnyű, különösen akkor, ha gyerekeknek kell elmagyaráznunk, mit jelent elveszíteni valakit, akit szeretünk. Sok szülő ösztönösen óvni szeretné a gyermekét a fájdalmas témáktól, ezért inkább kerüli a beszélgetést, vagy megpróbálja szebb szavakkal körülírni a történteket. Pedig a gyerekeknek is szükségük van arra, hogy megértsék az élet természetes részét, a veszteséget és a gyászt.

Különórák és pihenés – Így marad meg a harmónia

Egyre több gyerek délutánját tölti ki a szervezett foglalkozások sora, a zsúfolt napirend azonban könnyen a pihenés rovására mehet. Cikkünk bemutatja, milyen jelek utalhatnak a túlterhelésre, és hogyan segíthetnek a szülők egyensúlyt teremteni a különórák, a szabadidő és a pihenés között.

Ne csinálj meg mindent a gyerek helyett! – Az önállóságra nevelés apró lépései

Helikopterszülőnek nevezzük azokat a szülőket, akik szinte folyamatosan a gyermekük körül köröznek, mindenre figyelnek, minden problémát megoldanak helyettük, és igyekeznek elhárítani előlük még a legkisebb akadályt is. Vekerdy Tamás is gyakran beszélt arról, mennyire fontos, hogy a gyerekeknek legyen lehetőségük a saját tapasztalataikból tanulni.