A szorongás fajtái 2

A szorongásról a legtöbb embernek a jövő miatti állandó aggodalom, a látszólag semmiből előtörő pánikrohamok jutnak eszébe, pedig a megnyilvánulása sokszor nem ilyen egyértelmű. Gyakran olyan jelenségek mutatják meg, hogy a társunk szorong, melyek minket is érintenek, frusztrálnak, kellemetlenek és azt gondoljuk róluk, hogy direkt ellenünk irányulnak, miközben a legkevésbé sem.

Túltervezés, ragaszkodás a megszokott rutinokhoz

A rutinokkal normál esetben nincs gond, sőt, sok esetben mentális egészségünk remek támogatói, de amikor a rutinokra épül az élet, azok veszik át az irányítást, akkor inkább okoznak gondot, mint nyújtanak segítséget. A napirend okos dolog, de ha kényszerré alakul, akkor többet árt, mint használ. Mosolygunk, ha azt látjuk, hogy valaki csak egyféleképpen hajlandó ruhát hajtogatni, ragaszkodik a megszokott sorrendhez, ha hozzáér a kilincshez, rohan kezet mosni, kicsit talán ki is gúnyoljuk és megpróbáljuk arra ösztönözni, legyen lazább, miközben ő valójában kényszeres. A rögeszmés ember könnyen átcsúszik a hétköznapi ember szorongásradarján, pedig, ha a másik pánikba esik és azt hiszi, lőttek a napjának, mert 5-10 perccel tovább aludt, mint szokott, és el sem tudja képzelni, hogyan folytassa a napot az adott körülmények között, akkor bizony nagy eséllyel szorongással küzd.

A másik ilyen jel lehet a túltervezés. A 2-3 hét múlva esedékes utazásra csomagoló vagy amiatt aggódó, túlélőkészletet összeállító, katasztrófákra készülő emberre mondhatjuk, hogy óvatos, ahogy a karácsonyi menü és elegendő ételmennyiség miatt már hetekkel az ünnep előtt és közben is aggodalmaskodó vendéglátóra is, ám legtöbbször a mozgatórugó nem szimpla elővigyázatosság, hanem valódi szorongás.

Dühkitörések

A hirtelen haragú, dühös ember ijesztő lehet. Könnyen gondolhatja azt a házastárs, hogy párja érzelemszabályozási és dühkezelési problémákkal küzd. Miközben a düh mögött sok esetben ugyancsak a szorongás húzódik meg. Hogy miért? A túlzott éberség miatt. Szakemberek szerint a hirtelen haragú, dühös emberek gyakran bántalmazó közegben nőttek fel. Gyerekként a megküzdési eszközük a hiperéberség volt: folyamatosan szorongtak, ezért állandó készenlétben voltak, tudták, mikor kell csendben meghúzni magukat a szobájukban és mikor kell harci üzemmódba kapcsolni. Ezt hozták magukkal a felnőttkorba, állandóan készültségben állnak, mindig körül és maguk mögé néznek, és ha szükséges, mert éppen valami megijeszti őket, azonnal támadásba lendülnek.

Irányítás, kontrollmánia

Szakemberek szerint sokszor felmerül párterápiában, hogy az egyik fél szenved az úgynevezett mikromenedzsmenttől, mely a társa felől érkezik, aki árgus szemekkel figyeli minden mozdulatát, s akármit tesz a közös otthonban, irányítani kezdi, vagy arra panaszkodik, hogy amit csinál, az nem jó, másképp kellene végeznie a feladatot. Így lesz az olyan apróságokból, mint a mosogatógép ki- vagy bepakolása, párkapcsolati probléma. Miközben az egyik fél „csak segíteni akar”, a másik folyamatosan azt érzi, hogy kritizálják.

Passzivitás

Van, aki támad, de olyan is akad, aki inkább passzív marad. Ő azt tanulta meg gyermekkorában, hogy ha nem tesz semmit, hagyja, hogy azt tegyenek vele és körülötte, amit csak akarnak, úgymond „halottnak tetteti magát”, akkor előbb-utóbb a tűz, mely kialakult körülötte, szépen kialszik, s vele a szorongás is elmúlik. Ha láthatatlan, akkor elkerülheti például, hogy egy-egy ötletével, a viselkedésével, kinézetével, vagy bármi mással haragot vagy más negatív érzelmet váltson ki a másik emberből.

Énközpontúság

Nap mint nap találkozol te is olyan emberrel, aki másról sem tud beszélni, csak a saját sikereiről, eredményeiről, folyton ő van a középpontban, és elvárja, hogy a többiek elismerjék őt. Az egosita ember a saját alfája és ómegája, ám jócskán vannak olyanok is, akik nem azért vágyják a dicséretet, mert élvezik, ha hájjal kenegetik őket, hanem szükségük van időnként az elismerésre, azért, hogy képesek legyenek megbirkózni a sajt bizonytalanságukkal.

Amikor a párod újra és újra megkérdezi, finom volt-e az ebéd, amit készített, tetszett-e az ajándék, amit kaptál tőle stb., valójában amiatt szorong, mert nem tudja, boldog vagy-e, boldoggá tudott-e tenni, ha csak egy kis időre is. Erre keresi a bizonyosságot, valamint arra, hogy helyesen cselekedett, amit csinált, az valóban jó volt.