Eszelős utcai harcosok

A 2024-es Országúti diszkó az 1989-es Patrick Swayze-féle akciófilm remake-je, motívumában eltér elődjétől, de mégis hű marad a régi időkhöz. A 80-as évek filmjeinek megvan a sajátos, korra jellemző atmoszférájuk. Ez alól az akkori alkotás sem volt kivétel, mely főként a kocsmai verekedései és Patrick Swayze karizmája miatt vált ikonikussá. Nos, a mostani 2024-es Doug Liman újrafeldolgozás nem egy mély érzelmeket megmozgató alkotás, de az összképet tekintve egy nagyon jó akció-vígjáték.

Miről szól?

A sztori alapján Dalton (Jake Gyllenhaal) ex-MMA harcos, aki a múltja elől menekül. Kis szerencsével túlél egy vonatbalesetet is. Majd épp kapóra jön számára egy állás, amikor is kidobóként kéne helytállnia egy floridai sziget kétes hírnevű bárjában. Hősünk úgy gondolja, hogy szerencsét próbál, ám a helyi bűnszervezet feje le akarja rombolni az Országúti diszkót. Emellett főgonoszunknak, van egy börtönben lévő apja, aki onnan irányítja a szálakat, egy szerencsétlen motoros bandája, valamint később bejön a képbe egy eszelős Knox nevű illető is, akit Conor McGregor játszik.

Lazaság a tetőfokon

Az Országúti diszkó ezen verziójában a maximális szórakozást Jake Gyllenhaal laza játéka, Liman erős rendezése, és az ironikus floridai atmoszféra garantálják. Mindent áthat a fanyar humor, a groteszk irónia, a karakterek flegmák, beszólogatnak egymásnak, a floridai környezet pedig szintén humorosan van bemutatva. Gyllenhaal alakítása betonbiztos és az egész film alatt ugyanolyan. Ráadásul alaposan kigyúrta magát, így elhisszük, hogy még Conor McGregort, a valódi UFC bajnokot, a gonosztevő verőemberét is le tudja nyomni. A “természetesen megtörténő” végső összecsapás kettejük között zsigeri, kőkemény, erőszakos, pont erre számítottunk, amikor kiderült, hogy McGregor is szerepelni fog az Országúti diszkóban, aki természetesen hozza az önmagához hű eszelős figurát.

A többi ökölharcban is van erő, még ha ezek túl gyakran követik is egymást, itt tökéletesen látszik, hogy Liman tapasztalt akciórendező. Az egyéb akciókkal sincsenek gondok, bár lehet, hogy néhányat túlzásnak fog érezni a néző, de ha figyelembe vesszük, hogy Floridában tényleg rengeteg őrültség történhet, akkor nem akadunk fenn például a motorcsónakos üldözésen, vagy a gyújtogatós jeleneteken. Az ilyen őrültségek nélkül nem lenne olyan szórakoztató az Országúti diszkó, ezek garantálják, hogy végig inkább vígjáték marad a film.

Új történet, régi világgal

Doug Liman furcsa egy rendező, a neve nincs annyira a köztudatban, holott folyamatosan dolgozik, szinte minden évben kijön valamivel, mint például a Nyomás, a Bourne-rejtély, vagy A holnap határa, azonban ezen filmek többnyire a “jó” jelzővel ellátott kategóriába kerülnek, nem a csillagok közé, de bőven maradandó alkotások. A régi film producerével, Joel Silverrel közösen 35 évvel később úgy érezték érdemes az országút diszkóját újra feléleszteni. A 2024-es verzióba sok dolgot átemeltek, ugyanakkor több esetben változtatottak a felálláson. Dalton figurája sokkal érdekesebb, a drámai jelenetek ma már teljesen eltérőek a régitől.

A leginkább jelentős elem viszont a humor beemelése, mely tovább színesíti a főhős jellemét. Kedves, szimpatikus arc, akivel szívesen elbeszélgetnénk egy bárban, nehéz felbosszantani, de ha felrobban az agya, ott valakinek befellegzett. Szuper például az első konfrontációja a helyi “tuskókkal”. Alaposan helyben hagy mindenkit, majd mosolyogva elviszi őket a kórházba és közli az ápolókkal, hogy milyen sérüléseket kell ellátni. Remekül áll az Országúti diszkónak, hogy a helyén kezeli magát, s noha vannak komolyabb szegmensei, az egész sztori a humorra épül.

Nyílegyenes sztori

A sztori gondja, hogy a következmények súlytalanok, az egész alapkonfliktus valótlan. Egy nagy befolyású bűnszervezet nem tud eltakarítani egy szimpla kidobót? Lényegében véve hetekig járkál néhány motoros kemény fiú, fenyegetőzve széttörnek pár üveget, és összevernek néhány embert a helyi bárban. Közben az egész rendőrség a kezükben van, épületeket gyújtanak fel, fegyvereik vannak. Azonban valahogy a bárban ezt mégsem lehet használni. Majd jön egy kigyúrt, marcona kidobó, és minden addigi erőviszonyt megváltoztat. A forgatókönyv mondhatni, hogy nyíl egyenesen halad, és legalább ennyire egyszerű is. A vizuális effektusok, koreográfiák a bunyóknál hitelesek, a verekedések jól vannak megcsinálva, viszont például az üldözések, a bunyók körüli rombolás már eléggé mesterkélt egy-két helyen, de ez igazából viccesebbé teszi a sztorit.

Az Országúti diszkó összességében nem egy túlgondolt alkotás, kicsit a régi idők akció-vígjátékait idézi, és hű marad az elődjéhez. Klisés, kigyúrt, és marcona karakterek aprítják egymást az egész filmben. A konfliktusokat vagy valamilyen eszetlenséggel, vagy humorral kezelik. Ha egy modern köntösbe bújtatott lazább akció-vígjátékos élményre vágyunk, ami a régi időkhöz is hű marad, akkor ez egy tökéletes választás. Conor McGregor tébolyult karaktere pedig üde színfoltja az egész sztorinak.