Menü

Partnerhez való túlzott ragaszkodás

A partnerhez való túlzott ragaszkodás leggyakrabban a kapcsolat létrejötte után szokott nehézséget okozni. A párkapcsolat fejlődésének első szakaszát szimbiózisnak nevezzük.

Ekkor a pár érzelmeitől, vágyaitól fűtve szinte összeolvad, nem létezik „te” és „én”, csak a közös „mi”. Ilyenkor feltételek nélkül elfogadják a másikat, nincsenek egyéni különbségeik, az egymás iránti érzelmek elfedik őket. Ezt a differenciálódás szakasza követi, amikor előtérbe kerülnek az egyéni különbségek, az eltérő vélemények. Ezt a hétköznapi nyelvben összecsiszolódásnak nevezzük.

A partnerhez való túlzott ragaszkodás több okból is létrejöhet:

a pár két tagja eltérő szakaszban van; egyikük még a szimbiózisra vágyik, míg a másik differenciálódni, tudatos módon szeretné összehangolni a kapcsolatot,

a ragaszkodó fél nem szeretne kilépni a szimbiózisból, ahol feltétel nélkül elfogadják,

még nem alakult ki a feltétlen bizalom a másik felé, ezért csak a másik fél közelében tudja aggodalmát, bizonytalanságát enyhíteni,

attól való félelem, hogy elhagyják, ha érzelmileg távolabb kerülnek tőle,

rossz családi, koragyerekkori tapasztalatok az elfogadásról.

Azok a személyek, akik túlzottan ragaszkodnak partnerükhöz, sokszor úgy tudják enyhíteni az elhagyástól való félelmüket, ha mindig partnerük közelében vannak, vagy ha mégis távolabb kényszerülnek tőle, úgy érzik a másik ezt azzal a szándékkal teszi, hogy már nem szereti őket.

A túlzott összefonódás félelmet és ellenállást válthat ki a partnerből, mert attól tart elveszíti önmagát, saját céljait, vágyait. Ilyenkor a párkapcsolati működés úgy alakul, hogy a ragaszkodó fél egyre több időt akar tölteni párjával, aki ezt túlzottnak érzi, ezért a megpróbál eltávolodni (pl. baráti találkozások, gyakoribb családlátogatás…stb.). Ez azonban csak tovább növeli félelmét a ragaszkodó párnak, aki ettől még inkább közel akar maradni. Ez az ördögi kör aztán gyakran a kapcsolat ellehetetlenüléséhez és felbomlásához vezet.

A párterápia során legfőképpen a pár egyéni igényeinek felszínre segítése a cél úgy, hogy azt ne érezze sértésnek a másik fél. Ezek mentén legtöbbször előkerülnek olyan hiedelmek, amelyek befolyásolják az illető viselkedését, noha alaptalanok.

Amennyiben ezek a rejtett félelmek hosszú időn át irányítják a párkapcsolat működését, úgy az nehézkessé, görcsössé, feszültté válhat, míg végül a két fél elvárásával ér véget.

Elmagányosodás – a csendes járvány, ami tömegeket érint

Nem köhögünk tőle, nincs lázunk, mégis milliókat dönt le nap mint nap. A tartós egyedüllét nem betegségként van nyilvántartva, mégis pontosan úgy terjed, mint egy modern kori járvány – észrevétlenül, globálisan és generációkon átívelve. A probléma a hideg hónapokban még inkább felerősödik, hiszen a bezártság és a lakásokba való visszahúzódás természetesebb.

Amikor a test állandó készenlétben van

Az állandó feszültség, a készenléti állapot szép lassan felőröli a testet és ennek komoly következményei is lehetnek. Nézzük, miről is van szó.

Imposztor-szindróma, hallottál már róla?

Vizsgáztál már és volt úgy, hogy nem volt felhőtlen az örömöd, mert úgy érezted, hogy nem biztos, hogy megérdemled? Lehet, hogy találkoztál az imposztor-szindróma jelenségével.

Az ünnepek utáni mélabú: hogyan éljük túl a visszatérést a valóságba?

Az ünnepek mindig különleges időszakot jelentenek: az otthon melege, a közösen elfogyasztott finomságok, a nevetés és a pihenés pillanatai feltöltik az embert. Még ha nem is hisszük, az ilyen napok alatt az agyunk is „átáll egy másik frekvenciára”: lassabban jár a ritmus, és a fókusz a kapcsolatokon, a kis örömökön, a jelen pillanaton van. Aztán egyszer csak vége. teljesen természetes.

A sportszerűség fontossága

A minap olvastam, hogy az 1980-as Boston Maratonon Rosie Ruiz elsőként ért célba, kiváló időeredménnyel. Hamar kiderült azonban, hogy nem futotta végig a távot: tanúk, fotók és ellentmondások buktatták le. Nyolc napig maradhatott hivatalosan bajnok, majd megfosztották a címétől.