Menü

Csokolizmus, vagyis csokifüggőség

Rengeteg ember szereti az édességet, ezen belül pedig a csokoládét, megannyi formájában, de kevesen tudnak róla, hogy a csoki is tud függőséget okozni.

A csokoládé és az alkoholizmus szavak összefonódásából alakult ki a csokolizmus (angolul chocoholic), ami a csokifüggőséget jelent más szóval. Régóta kutatják, hogy a csoki tartalmaz e olyan kémiai vegyületeket, amik olyan hatást gyakorolnak az agyra, hogy függőséget alakítanak ki, de olyan kicsi mennyiség található ezekből ebben az édességben, hogy hatalmas mennyiséget kéne elfogyasztani ahhoz, hogy kellő hatással legyen.

A csokoládé esetében a függőséget nem maga a csokoládé alakítja ki, hanem inkább emocionális, lelki okok állhatnak a háttérben, de van olyan este is, amikor egy egészségtelen táplálkozás okozta krómhiány a felelős. Amikor a krómhiány okozza ezt a gondot, akkor azt kellő mennyiségű és minőségű hús, gabona és tejtermék fogyasztásával orvosolhatjuk. Az orvosok szerint, aki minden nap megiszik egy pohár bort, már alkoholistának tekinthető, szóval valami ilyesmi a helyzet a csokival is.

Egy-két kocka még nem súlyos, de aki igazán a rabja, akár komplett tábla csokoládét is képes megenni naponta, egyáltalán nem törődve azzal, hogy ennek milyen káros hatásai lehetnek egészségükre nézve. Egy biztos, csoki fogyasztásánál endorfin szabadul fel. Az endorfint szoktuk köznyelven boldogsághormonnak nevezni. Mint minden függőségnél, így itt is az a titok, hogy az adott tevékenység valamilyen módon boldogságot okozzon nekünk. A szervezet szépen lassan hozzászokik ahhoz, hogy ezek a hormonok „jót tesznek” neki, és ha kiürülnek a szervezetből, akkor azonnal sóvárogni fog a következő adagért.

A csokolizmus tünetei lehetnek például, amikor elengedhetetlen vágyat érzünk, hogy csak egy kis kockát együnk, vagy szorongás, szomorúság lép fel, ha nem jutunk hozzá a finom falathoz. Ezekhez társulhat idegesség, ingerlékenység, ami az éhezés, jelen esetben a csokoládéra való éhezés egyik legfőbb jele. Ilyenkor arra gondolunk, „ugyan már, ez csak csoki”, pedig a probléma ennél sokkal mélyebb is lehet.

Orvosoljuk a gondot!

A függőségek leküzdésének egyik legjobb módszere, hogy agyban eldöntjük, hogy elköszönünk attól, ami addiktívan hat ránk. Ez drasztikus, de nagyon hatásos. Próbálhatjuk azt is, hogy attól szabadulunk meg, ami kiváltja a reakciót, azaz megpróbálunk megküzdeni a lelki gondjainkkal. Ki is válthatjuk valamilyen, sokkal inkább egészségesebb dologgal, például rágcsálhatunk mogyorót, de ezzel óvatosan bánjunk, nehogy átlendüljünk valamilyen kényszeres evés zavarba. Végül pedig kezdjünk el rendszeresen sportolni, hiszen a mozgás is termeli ezeket a hormonokat és közben pedig ledolgozzuk a csoki okozta úszógumikat is. Legyünk elszántak akkor is, ha előjönnek a kellemetlen elvonási tünetek, a test „cukortalanítása” kemény dió.

A csokolizmus egy ismert függőség, amiz legtöbbször valamilyen negatív érzelem átélése és annak elnyomása vált ki, de megszabadulhatunk tőle, ha szembenézünk a problémával, így egészségesebb életet élhetünk. Sok sikert kíván egy csokifüggő.

„A sport öröklődik – De nem a génjeinkben, hanem a példánkban”

Sportos szülők, sportos gyerekek, avagy hogyan adjunk át egészséges szokásokat a következő generációnak?

Nyári táborok: megoldás a szülőknek, élmény a gyerekeknek

A nyári szünet közeledtével sok szülő szembesül az évről évre visszatérő kérdéssel: hogyan oldják meg gyermekeik felügyeletét, miközben ők dolgoznak? A nyári táborok nemcsak praktikus segítséget jelentenek, hanem felejthetetlen élményeket is kínálnak a gyerekeknek.

Cseresznye szezon, használd ki!

Mindenki ismeri a cseresznyét, a gyerekek a fülükre akasztják, a felnőttek befőttet készítenek belőle. Érdemes sokat fogyasztani belőle, mert igencsak egészséges.

Különleges fóbiák

A fóbia a görög félelem szóból származik, a pszichiátriában arra a jelenségre utal, amikor valaki félelmet érez bizonyos dolgok iránt. Egyes fóbiák szélesebb körben ismertek, míg másokról talán még sosem hallottunk.

Mit ad a nézőknek a filmzene?

A filmek világa épp annyira szól a hangokról, mint a látványelemekről. A gondosan megkomponált dallamok képesek elmélyíteni a látványt, felerősíteni az érzelmeket, és egyedülálló módon bevonni a nézőt a történetbe. Gondoljunk csak Hans Zimmerre, a Dögkeselyű ikonikus dallamára, vagy éppen a nemrégiben megjelent A brutalista számaira. Vajon hogyan képes a hang és a vizuális tartalom együttese ennyire megragadó élményt nyújtani, és milyen utat járt be a filmzene, mire eljutott a mai státuszáig?