Menü

Gyermekkel a temetőben - Gondolatok az elmúlásról

Mindenszentek és halloween közeledtével rengeteg ember kimegy elhunyt szeretteihez a temetőbe, hogy megemlékezzen róluk. A temető a tisztelet és a kegyelet helye, a sírkertben jó esetben nyugalom és csend van, ez az a hely, ahol nem akarjuk félrelökni a másikat 5 másodperc “előnyért” az adott sírhelyhez. Mindig érdekes megfigyelni azokat, akik kisgyermekkel jönnek a temetőbe, vajon a gyermekek hogyan élik meg az elmúlást és a halált, tehetjük fel a kérdést?

A mai kultúrában a temetőbe járás már vesztett jelentőségéből a hagyományos kultúrákban betöltött szerepéhez képest. Mindenszentek és halottak napja a halottakra való emlékezés ünnepe. Manapság sokszor a temetőbe járás fiatalon csak egyfajta pótcselekvésnek, szomorú tehernek hat, amelyet néha meg kell tenni. Az emberek elhunyt szeretteikhez sokszor csak évi 1-2 alkalommal mennek ki, van aki csak mindenszentek napján, van aki az elhunyt születésnapján. A halált és szeretteink elvesztését pedig mindenki másképpen dolgozza fel, a gyász rendkívül sokféle lehet. Majd ahogy öregszik az ember, és az élet egyre többet vesz el tőle, egyre többször jut eszébe az elmúlás és az elhunyt szerettek emlékezete is. Ez pedig valahol könnyfakasztó, valahol az emberi élet velejárója.

Egy gyermek nem érti az elmúlás jelentőségét

A gyerekekben sokszor még nem tudatosul az elvesztéssel, gyásszal járó fájdalom. Emiatt van az, hogy sokszor a gyermekek nem tudják átélni az adott pillanatot, érzékelik a szüleiken a csendet, a szomorúságot, a sírást és azt, hogy ez most valami fájdalmas és rossz. Azonban mindazt amelyet egy szerettünk elvesztése jelent, még nem tudják értelmezni.

A gyermekek számára is fontos, hogy egy család teljes legyen. Lehet, hogy a nagyszülők már fizikai valójukban nincsenek velünk, a kisgyermekek pedig még nem értik meg az adott helyzetet, azonban a családi szerepekkel, a folytonossággal, és az emberi élet mulandóságával kapcsolatos érzéseket egy gyermek előbb-utóbb megismeri, vagy az iskolából, vagy a családi közegből. A gyerek számára valójában a gyász megismerése, és az elmúlásnak a feldolgozása is egyfajta rítus és folyamat.

A kisgyermek mindig kíváncsi

A gyermekek mindig kérdezni fognak a halálról, az elmúlásról. Én jól emlékszem, hogy kisgyermekként a halál tudatát nagyon nehezen tudtam elfogadni, általában egy gyermek mikor felismeri mindennek a jelentését, csak sírással tud reagálni, majd nyilván az idő előrehaladtával mindez enyhül. Arról pedig szintén rengeteg lehetne gondolkodni, hogy a halál tudatának az elfogadása felnőttként sem könnyű, és a legtöbb embert félelemmel tölti el.

Valamint volt olyan fiatal ismerősöm, aki fiatalon vesztette el az édesapját, és elmondása szerint évekig képtelen volt kimenni az édesapja sírjához. Valószínűleg amiatt, mert képtelen volt szembenézni azzal, hogy elhunyt az édesapja mikor még ő csak kamasz volt. Azonban a gyász és az ezzel járó fájdalom sokkal jobban érintette, mint más embereket. Emellett szerintem ez jó példa arra is, hogy mindenki másképpen gyászol, a gyász feldolgozásának rengeteg formája van szerte a világban, az egyes embereket pedig szeretteik elvesztése teljesen máshogy érintheti.

Ezek a pillanatok jó alkalmak arra, hogy olyan felmenőkről meséljenek a gyermekeknek, akiket ők nem ismertek, jó alkalom az emlékezésre, és arra is, hogy a gyereket megismertessük azzal, amit felnőttként is nehéz elfogadni, hogy a veszteség és a gyász túlélhető, természetes része életünknek. Amely azonban előbb-utóbb minden élő embert utolér.

Az biztos, hogy az elhunytakról, és a halálról fontos beszélni. Valamint az elhunytak életét nem kell tabuként kezelni felnőttként sem. Fontos, hogy a gyermekek megfelelő módon ismerkedjenek meg az elmúlással és a halál gondolatával, amely először mindenkiből félelmet vált ki. Azonban megfelelő kommunikációval és az idő múlásával a gyermekek is megértik, és jó esetben elfogadják az elmúlás tudatát. Az ünnepeket, hétköznapokat úgy éli át a kisgyermek, ahogyan legközvetlenebb családtagjai, és előbb-utóbb belenő a családi szokásokba.

Szabad-e a gyerekeknek a halálról beszélni?

A halálról beszélni soha nem könnyű, különösen akkor, ha gyerekeknek kell elmagyaráznunk, mit jelent elveszíteni valakit, akit szeretünk. Sok szülő ösztönösen óvni szeretné a gyermekét a fájdalmas témáktól, ezért inkább kerüli a beszélgetést, vagy megpróbálja szebb szavakkal körülírni a történteket. Pedig a gyerekeknek is szükségük van arra, hogy megértsék az élet természetes részét, a veszteséget és a gyászt.

Miért eszünk akkor is, amikor már jóllaktunk?

A túlsúly kialakulásában nemcsak az játszhat szerepet, hogy mit eszünk, hanem az is, hogy milyen gyakran és mekkora adagokat fogyasztunk. Sokszor akkor is tovább eszünk, amikor a szervezetünk már jelzi, hogy elegendő táplálékhoz jutott.

Disszociáció és deperszonalizáció, amikor az ember idegenné válik önmaga számára

Az emberi psziché egyik különös jelensége, amikor valaki úgy érzi, mintha eltávolodna saját testétől, gondolataitól vagy a körülötte zajló valóságtól. Ezt az élményt a pszichológia disszociációnak nevezi, amelynek egyik sajátos formája a deperszonalizáció.

Anterográd amnézia, amikor a jelen nem válik emlékké

Az emberi emlékezet az identitásunk, személyiségünk és mindennapi működésünk egyik alapvető pillére. Emlékeink segítségével kapcsoljuk össze a múltat a jelennel, értelmezzük tapasztalatainkat, és alakítjuk jövőnket. De mi történik akkor, amikor az agy elveszíti azt a képességét, hogy az új élményeket tartós emlékekké alakítsa? Ezt a neurológiai jelenséget nevezzük anterográd amnéziának.

A lelki bántalmazás láthatatlan pszichológiája

A bántalmazás nem mindig jár kiabálással, fenyegetéssel vagy fizikai erőszakkal. Néha éppen a csend válik a legfájdalmasabb fegyverré. A kimondatlan szavak, a szándékos elutasítás, az érzelmi megvonás és a következetes semmibevétel olyan mély lelki sebeket okozhatnak, amelyek kívülről láthatatlanok. A pszichológia ezt a jelenséget többek között érzelmi bántalmazásként, illetve büntető hallgatásként (silent treatment) írja le.