Menü

A manipulátorok hálójában

Negatív szokásaink és berögződött magatartásformáink alapja a destruktív kritika. Az a fajta kritizálás, amelyet gyerekkorunkból hozunk. A felnőttkori viselkedés, a szellemi betegségek, a gyerekkori traumák feldolgozatlansága, az önkorlátozó hiedelmek, a belső gátak nagy része mind a gyerekkorból származik, hiszen ezek azok az évek, amikor kiépülnek a személyiségünk alapjai, a gondolkodásunk és az értékrendünk.

A szüleink ezt nem szándékosan teszik velünk, egyszerűen az ő szüleik is ezzel a fajta befolyásolással éltek, ahogyan az ő szüleik is, és így tovább. A destruktív kritika az a fajta minősítés, amikor egy gyermeket egy rossz cselekedet során hibáztatni kezdünk. Nem magára a tettre reagálunk vagy a gyerek viselkedési formájára, hanem a személyére. Rossz vagy! – mondjuk oly gyakran. Valójában nem a gyerek rossz, hanem a cselekedet, amelyet helytelenül követett el. Ahelyett, hogy az általunk rossznak ítélt cselekedetre reagálnánk, a gyermek személyiségét kezdjük el minősíteni.

Korábban már volt szó róla, de nagyon lényegesnek tartom megismételni: A gyermek kb. 6 éves koráig nem tud különbséget tenni az indokolt és az indokolatlan kritika között. A gyermek, amit a szülei mondanak, azt igazságként fogadja el, és beépül a tudatába. Ez azt jelenti, hogy az életét tudattalanul is annak alapján fogja élni, akár élete végéig is, amit a szülő az agyába rögzített. Ha a szülő azt mondja, buta vagyok, akkor az úgy is van. Így a gyerek meg sem próbálja az ellenkezőjét, hiszen elfogadja a tényt, hogy ő buta.

Nem elmélet vagy képzelet, hanem tudományosan alátámasztott tény, hogy a felnőttkori viselkedészavarok, a negatív szokásminták mindig a gyermekkorban gyökereznek. Ezzel nem az a célom, hogy bűnbakot keressünk az esetleges berögzült negatív szokásainkért, de fel kell ismerni a tényt, hogy a belső gátak nem velünk született tulajdonságok, hanem belénk nevelt minták, amelynek alapján leéljük az egész életünket – ha csak nem ismerjük fel őket, és iktatjuk ki.

Az édesanyám mindig azt mondja, ne a múltban éljek, tekintsek mindig előre, hiszen a múlton való rágódással megbetegíthetem önmagamat. Valójában a belső gátak feloldásához arra van szükség, hogy felismerjük, mi az a tényező, ami befolyásolja a jelenlegi életünket. Nem azért, mert lusták vagyunk cselekedni, nem azért, mert kényelmesebb a magunk által ásott gödörbe ülni, hanem azért, mert az agyunkat gyermekként beprogramozták egy bizonyos módba, amelyen csak akkor változtathatunk, ha felismerjük a meglétét, és tudatosan kiiktatjuk.

A destruktív kritika a nagy romboló. Ezt a módszert a szülők alkalmazzák azért, hogy befolyásolják, irányítsák és az ellenőrzésük alá vonják a gyermeküket. Rengeteg önbecsülést ástak már alá ezzel a módszerrel, hiszen ez a fajta kritika az integritást ássa alá, majd ebből alakulnak ki a negatív szokásminták.

Ezek a szokásminták vagy a negatív szülőktől, vagy a negatív hatásoktól, vagy a negatív vallásból erednek. Egyből a három közül. Még súlyosabb, ha ezeknek több pontja is megvalósul. Ez pedig egyenes út az állandósult, indokolatlan bűntudat érzéséhez.

Van kiút a kizsákmányolásból – így segít a Névtelen Utak Alapítvány

Egyetlen mondattal könnyű lezárni egy történetet: „Miért nem lép ki?” A valóság azonban sokkal bonyolultabb. A kizsákmányolásból való szabadulás nem egyetlen döntés, hanem gyakran hosszú és nehéz út. A Névtelen Utak Alapítvány olyan nőkkel dolgozik, akik a prostitúció és az emberkereskedelem áldozataivá váltak, és abban segíti őket, hogy újra biztonságban érezhessék magukat, és esélyt kapjanak egy másik életre.

Ecetet fújnak a bejárati ajtóra: a hétköznapi házi praktika mögött meglepő hiedelem is állhat

A bejárati ajtó nem csupán arra szolgál, hogy elválassza otthonunkat a külvilágtól. Egyesek szerint különleges jelentősége is van, hiszen ezen keresztül lépünk be a lakásunkba, és itt találkozik a személyes életterünk a külvilág hatásaival. Talán ezért sem meglepő, hogy különféle házi praktikák és hiedelmek kapcsolódnak hozzá. Az egyik interneten terjedő szokás szerint érdemes ecetes vízzel áttörölni vagy bepermetezni a bejárat környékét. De vajon miért teszik ezt, és valóban van értelme a módszernek?

Nem a jóga, hanem az erdő hódít

Van, amikor nem egy edzőterem, nem egy jógamatrac, hanem egyszerűen az erdő jelenti a legjobb kikapcsolódást. A fák között sétálva, a madarak hangját hallgatva és a természet apró részleteire figyelve sokan tapasztalják meg, milyen érzés igazán lelassulni. Az erdőfürdőzés, vagyis a japán eredetű sinrin-joku egyre népszerűbb a világban, és nem véletlenül: a természet közelsége a testi-lelki feltöltődésben is segíthet.

A fájdalom, amelynek nincs határideje – október 15. a perinatális gyász világnapja

Vannak veszteségek, amelyekről nehéz beszélni, amelyekre sokszor nincsenek megfelelő szavak, és amelyek fájdalma évekkel később is ugyanúgy ott élhet a szülők szívében. Október 15-én a perinatális gyász világnapján azokra a gyermekekre emlékezünk, akiknek túl rövid idő jutott ezen a világon, és azokra a családokra, akiknek meg kellett tapasztalniuk a gyermekük elvesztésével járó felfoghatatlan fájdalmat.

Nem tudok lefogyni, pedig szeretnék – A fogyás pszichés akadályai

Sokan érzik úgy, hogy minden vágyuk a fogyás, mégsem képesek tartós eredményt elérni. Hiába az elhatározás, a diéta és a motiváció, valami újra és újra megakadályozza az életmódváltást. A fogyás pszichés akadályai gyakran jelentős szerepet játszanak ebben a folyamatban. De miért olyan nehéz lefogyni, ha valóban szeretnénk?