Amit az OCD-ről tudni kell

A kényszerbetegséget (obszesszív-kompulzív betegség = OCD) régebben ritka pszichés zavarnak hitték, ma már tudjuk, hogy valójában gyakori, az emberek 2-3 %-át érintő betegség. A világon több mint 100 millióra, Magyarországon 2- 300 ezerre becsülik az OCD-ben szenvedők számát.

A betegségtől alkotott elképzelésünket is megváltoztatta az utóbbi idők egyik fontos felfedezése, miszerint a betegek egy bizonyos gyógyszercsoporttal, sikerrel kezelhetők. Nemcsak a gyógyszeres kezelés lehetőségében észlelhető tehát fejlődés, hanem a kórkép eredetét illetően a hangsúly újabban az agy kémiai változásai felé tolódott.

A kényszerbetegek általában eltitkolják obszesszív (kényszergondolatokkal járó) és kompulzív (kényszercselekvéses) tüneteiket. Amíg csak lehet, megpróbálják rejtegetni, palástolni őket, és egyáltalán nem kérnek segítséget. A tünetek általában én idegenek (egodisztóniásak), tehát a személy számára kellemetlenek. Saját maga is értelmetlennek, eltúlzottnak tartja őket, ezért önmaga előtt is szégyenkezik. Ezen felül a kényszergondolatok sok esetben mások bántásával, másokban való kártevéssel kapcsolatosak, mely miatt a beteg bűntudatot érez, ezért aztán még nehezebb tudatából kiszorítania azokat.

A kényszerbetegek mintegy 70-80%-a élete során depresszióssá válik. Sokan a depresszió vagy az CCD következményes jelenségei miatt keresnek fel orvost (mint pl. bőrirritáció a sok mosakodás miatt), és nem is tárják fel panaszaik igazi forrását egészen addig, ameddig az orvos arra konkrétan rá nem kérdez. Ezért nagyon fontos az orvossal mindig megbeszélni a kényszeres gondolatokat és cselekvéskésztetéseket.

A kényszerbetegség általában éveken áttart, ezalatt a beteg tüneteinek súlyossága változó lehet. A korai stádiumban a beteg még képes lehet kényszereit saját akaratlagos irányítása alatt tartani. Néha a kényszercselekvéses rituálék olyan időigényesekké válnak, hogy kitöltve a beteg napjait, eluralják egész életét. Más esetekben az illető kitapasztalja, hogyan alkalmazkodhat legjobban kényszeres tüneteihez, bár azok továbbra is sok szenvedést okoznak számára.

Könnyű-e az OCD-t felismerni, és a diagnózist felállítani?
Igen. Ismereteink a kényszerbetegséget illetően, annak természetéről és felismeréséről sokat fejlődtek az utóbbi évtized során, ezért könnyebbé vált a pszichiáterek számára a betegség felismerése. Persze a baj csak akkor ismerhető fel, ha a szenvedő személy nyíltan és alaposan megbeszéli ezt orvosával, részletezve a kényszergondolatok és kényszercselekvések mibenlétét.

Általában mennyi ideig tart a kezelés?
A gyógyszeres kezelés mellett két hónap is eltelhet, mire számottevő jótékony hatás jelentkezik, és akár lényegesen hosszabb idő is szükség lehet a maximális hatás kialakulásához. Még nem teljesen tisztázott, hogy a kezelést meddig kell folytatni. A kényszerbetegség krónikus természetét figyelembe véve a kezelés abbahagyását általában egy év elteltével lehet megkísérelni.

Az OCD-t gyakran bűntudat kíséri a beteg, illetve tehetetlen düh, harag a család részéről. Mivel a kényszerbetegséget biokémiai eredetű kórállapotnak fogjuk fel, világos, hogy senkit sem szabad hibáztatni. Az energiát arra kell fordítani, hogy a beteg megkapja a megfelelő és hatékony kezelést, amire manapság már lehetőség nyílik.