Az imposztor szindróma tünetei

Hiába tűnik valaki sikeresnek, a magabiztosság látszata mögött sokszor folytonos félelem lakozik: ezek az emberek mélyen belül egyáltalán nem hisznek magukban és folyton megkérdőjelezik, hogy valóban megérdemlik-e mindazt, amit elértek. Azaz valamiféle csalónak, ‘imposztornak’ érzik magukat és úgy gondolják csak idő kérdése, hogy lelepleződjenek.

Leggyakoribb érzéseik, gondolataik lehetnek:

Előbb-utóbb kiderül, hogy nem is vagyok olyan jó abban, amit csinálok.
Hiába dicsérnek meg, ez csak nyomaszt, mert akkor mindig száz százalékot kell teljesítenem és már így is nehezen megy.
Nem érzem úgy, hogy rászolgáltam a munkámmal a jutalomra.
Félek, hogy hamarosan mindenki rájön, hogy valójában nem is vagyok olyan okos, mint amilyennek hisznek.
Csak a szerencsének köszönhető, hogy ott tartok, ahol…
A dicsérettől mindig zavarba jövök.
Egyáltalán nem nagy dolog, amit megtettem – természetes, hogy végigcsináltam.

Az imposztor szindróma többféle formában is megjelenhet, amelyeket nevezhetünk akár típusoknak is. Ha magadra ismertél a fentiekben, azaz hiába vagy sikeres, valahogy úgy érzed, hogy meg sem érdemled mindazt, amit elértél és ez előbb-utóbb mindenki számára ki fog derülni, akkor első lépésként érdemes beazonosítani, hogy melyik típusba tartozol. Ezt követően pedig szép lassan változtatni is lehet a dolgon.

A Szakértő

Soha nem ismernéd be, hogy nem vagy száz százalékosan biztos valamiben és mindent meg is teszel, hogy az legyél. Ha ebbe a típusba tartozol, akkor az alapján értékeled magad, hogy mit és mennyit értél el. És folyton attól félsz, hogy nehogy lelepleződjön, hogy te sem tudsz mindent.

A Magányos Harcos

Ha soha nem kérsz segítséget, mert a segítségkérés számodra azt jelenti, hogy be kell ismerned, hogy valamiben nem vagy annyira jó, mint amennyire annak hisznek, akkor valószínűleg ebbe a típusba tartozol.

Lehet, hogy nem szívesen dolgozol vagy működsz együtt másokkal pontosan a lelepleződéstől való félelmedben. Ezért inkább egyedül oldasz meg mindent, de néha-néha talán arra gondolsz, hogy ‘milyen jó lenne, ha nem kellene mindent egyedül megoldanom’.

A Perfekcionista

A maximalizmus az imposztor-szindróma egyik jellemző megnyilvánulása.

Ha úgy érzed, hogy:

Nem szívesen adod ki a kezedből a munkát mert más úgysem tudja olyan pontosan megcsinálni.
Nagyon rosszul viseled azokat a helyzeteket, amelyekkel kapcsolatban nem érzed úgy, hogy a te kezdben van a kontroll.
Sosem érzed elégnek, amit megtettél, mindig úgy gondolod, hogy lehetett volna sokkal jobban is?
És hajlamos vagy halogatni is, mondván, hogy ’még mindig nem elég jó az időzítés, nincs elég információ, stb , és végül előfordul az is, hogy bele sem kezdesz?

Akkor valószínűleg te is veszélyeztetett vagy:) A fentiek mindegyike utalhat arra, hogy valahol mélyen belül kételkedsz magadban és úgy érzed, hogy meg sem érdemled az elismerést (és ezért csiszolgatod akár a végsőkig is a munkádat).

A Született Zseni

Nem volt ez mindig így. Egy darabig simán vetted az akadályokat, eszedbe sem jutott, hogy kételkedj magadban. Hiszen egészen kicsi korodtól kezdve erőfeszítés nélkül végezted el az iskolát, mindig sikerült jó eredményt elérni, még minimális energia befektetésével is (vagy anélkül´).

Kudarcaid nem is igen voltak. Ami egy ideig szépnek és jónak tűnik, de van egy hátulütője is: így azt sem tanultad meg, hogy milyen az, ha valami nem sikerül és azt sem, hogy a kudarcokból tanulni is lehet.

A könnyen jött sikerektől kialakult benned az a meggyőződés, hogy mindennek elsőre sikerülnie kell, hiszen egy jó ideig így is volt. Gyerekkorodban a családod, a rokonok, a nagyszülők mind-mind csodájára jártak, hogy ’jajj hát ennek a gyereknek mindig minden elsőre sikerül, milyen okos/ügyes/tehetséges’:)

Csakhogy felnőve ez akár hátrány is lehet. Hátrány, mert így nem tanultad meg, hogy az élet arról is szól, hogy megpróbálunk, valamit, és ha nem sikerül az nem baj mert akkor újra megpróbáljuk – szóval időnként elkerülhetetlenek a kudarcok. Hiszen azokból tudunk tanulni.