Menü

Mikor vegyük be a vitaminokat?

A vitaminok olyan tápanyagok, amikre a szervezetnek szüksége van az optimális működéshez, viszont magától nem tudja előállítani, vagyis nekünk kell úgymond készen bevinni. Ha változatosan táplálkozunk, akkor nagyrészt fedezzük a szervezetünk átlagos vitaminszükségletét, ám ha sok feldolgozott és kész élelmiszert fogyasztunk, esetleg kevés zöldséget és gyümölcsöt, nem árt, ha különböző vitaminkészítményekkel pótoljuk a hiányt.

Sokan ősszel és télen szednek csak vitamint, mivel kevesebb gyümölcs és zöldség érthető el, illetve kevesebb a napfény is, de nem csak az év ezen szakában érdemes vitamint szedni. Tavasszal és nyáron éppúgy támogatás lehet a szervezetünknek, mint a hidegebb hónapokban.

A vitaminhiány sokáig nem okoz látványos tüneteket, azonban később változatos panaszokhoz vezethet, mint például fakó és gyenge körmök, hajhullás, fáradékonyság, energiahiány vagy a memória romlása.

A vitaminok egy része zsírban, másik része pedig vízben oldódik. Épp ezért sosem javasolt a vitaminokat reggel, éhgyomorra bevenni, érdemes valamit fogyasztani előtte. Az a fő különbség a zsírban és a vízben oldódó vitamin közt, hogy az előbbi a szervezet képes a zsírszövetben eltárolni, míg a vízben oldódókat nem, azokat a vesék kiválasztják és a felesleg azonnal ki is ürül a szervezetből.

A vízben oldódó vitaminok közé tartozik a C- és a legtöbb B-vitamin, mint például a B2, vagyis a riboflavin, a B3, másik nevén niacin és a B5 is, vagyis a pantoténsav. Ezeket folyamatosan pótolnunk kell, mivel a szervezetünk kiválasztja az akkor épp felesleges mennyiséget. Ezeknél nem fontos, hogy együnk előtte, sőt, a B12 vitamin esetében sokszor halljuk azt is, hogy érdemes éhgyomorra bevenni, mivel savas környezetben jobban tud felszívódni. Az, hogy a nap folyamán mikor vesszük be, nem fontos a felszívódásuk szempontjából, azonban érdemes már reggel, mivel az anyagcsere-folyamatokban viszont fontos szerepük van.

A zsírban oldódó vitaminok a D-, az E-, az A- és a K-vitamin. Ezeknek a felszívódáshoz zsírra van szükségük, így itt javasolt az étkezés során, vagy étkezés után bevenni. Bár nyáron a szervezetünk elég D-vitamint állít elő napfény hatására, a hidegebb hónapokban érdemes ezt mesterségesen bevinni. Ha nem szeretnénk vitamin készítményt fogyasztani, akkor tejtermékek, tojássárgája, illetve olajos halak fogyasztásával is pótolhatjuk a kiesett mennyiséget, ez általában 1500-2000 NE.

A legtöbb vitamin nyugodtan szedhető szinte bármely gyógyszerrel, azonban a K-vitamin esetében érdemes figyelembe venni, hogy bizonyos véralvadásgátlók hatásába beavatkozhat. Szintén jó tanács, hogy a D-vitamin csonterősítő hatásának fokozása miatt érdemes olyan készítményt szedni, amiben eleve van magnézium is kalcium is, mivel ezek is hozzájárulnak a csontok egészségéhez.

Koszos hatású farmer és cipő egy vagyonért?

A minap olvastam, hogy Jennifer Lopez egy piszkos, de elképesztően drága farmerban járta New York utcáit. A művésznőről tudjuk, hogy szereti kipróbálni és megmutatni az újabbnál újabb stílusirányzatokat, ám ezúttal lehet, hogy kicsit túllőtt a célon? Egy koszos farmerban járta New York utcáit, amelynek ára megdöbbentő.

Az 5 leghatásosabb méregtelenítő étel

A helytelen táplálkozás miatt a testünkben sok salakanyag, a kötőszövetekben pedig sok felesleges víz halmozódhat fel. Ám akadnak ételek, amelyekkel könnyedén elkerülheted ezeket a problémákat!

A kígyóuborka meglepő hatásai

A kígyóuborka amellett, hogy sokoldalúan felhasználható a konyhában, a szervezetre is számos jótékony hatással bír, ami messze túlmutat a szem alatti karikák eltüntetésében.

A feldolgozott élelmiszerek káros hatásai

Az egészséges életmóddal foglalkozó szakemberek szerint a cukor, a finomított szénhidrátok után a feldolgozott élelmiszerek fogyasztása miatt van komoly ok az aggodalomra. Egyre több dietetikus, életmódtanácsadó javasolja a feldolgozott élelmiszerek fogyasztásának visszaszorítását. Vajon tisztában vagyunk azzal, melyek ezek az ételek, italok?

Mézbogyó - ültesd, csodáld, termeszd, használd fel

Szeretjük a környezetünkben a bokrokat, amik szép zöldek, de ha még termést is hoznak, ami még ehető is, egészséges is és finom is, akkor az csak egy aduász lehet. Ismerd meg a mézbogyót!