Menü

Milyen a jó reggeli?

A nap kiegyensúlyozott indulásához, érdemes egy kiadós reggelivel kezdened! Valójában az emésztésed beindulása, a metabolizmusod felgyorsítása, és a kiegyensúlyozott lélek is itt kezdődik. Meg kell említeni azt is, hogy sok ember reggeli elindulása nem feltétlenül élelmiszerhez, hanem a telefonjához köthető. Nem feltétlenül rossz szokás ez, habár jónak egyáltalán nem nevezhető, de az étkezési szokásainkra nincs komoly hatással. Azonban mindenféleképp arra kell törekedni, hogy ébredés után, legalább egy órán belül, reggelizzünk!

Mit érdemes tehát reggelizni és mi az amit kerülni kell? Természetesen rengeteg variáció létezik, és egy-egy ember repertoárja állandóan változik valamekkora mértékben. Reggelire nyugodtan ehetünk szendvicset, vagy valamilyen kalóriadúsabb ételt. Kimondottan jó a nap első étkezésére túrót, sajtot fogyasztani, és tojást is reggel érdemes enni, habár aki magas koleszterinszinttel küzd, azoknak érdemes vele vigyázni.

Tojás, 3 és még ki tudja mennyi formában

A tojás fehérjetartalma magas, emiatt segít a napi telítettség érzést megteremteni reggelire. Tele van vitaminnal, és ha nem eszünk belőle sokat, nagyon jó hatással van a szervezetünkre is.

Ráadásul készülhet belőle rántotta, tükörtojás és főtt tojás is. Az, hogy ki melyiket szereti a legjobban, már az egyéntől függ, de érdemes váltogatni őket, hogy ne legyenek unalmasak. Valamint egy rántottába lehet kockázni szalonnát, kolbászt is, ami nem feltétlenül egészséges, de egy átlagos reggeli étkezésekbe beleférhet. Valamint a tojás mellé, lehet paprikát, hagymát és paradicsomot is fogyasztani, mindhárom egészséges.

Zabkása - finom és laktat is!

Nem mindenki szereti, ez tény! Azonban kedved szerint ízesítheted, tehetsz bele gyümölcsöt, mézet vagy akár fehérjeport is. A zab könnyedén jóllakottság érzést eredményez, és a rosttartalma is rendkívül magas. Gyümölcstől és variálástól függően pedig, jobbnál jobb ásványi anyag és vitamin tartalommal rendelkezhet.

(Gyümölcs)joghurtok

Ha reggelire valamilyen könnyebb csemegére vágyunk, esetleg ki szeretnénk egészíteni a tényleges reggelinket valami könnyedebb étellel, akkor a joghurt kimondottan jó választás tud lenni. Ha natúrjoghurtot eszünk, az még egészségesebb tud lenni, és azt is lehet mézzel, gyümölcsdarabkákkal dúsítani. Ha pedig gyümölcsjoghurtot eszünk, az lehet, hogy kevésbé egészséges, de önmagában egy könnyed és teljesen elfogadható reggeli, viszont, ha csak joghurtot eszünk reggelire, érdemes egy “tízórai szünetet” is tartani, ahol eszünk néhány falatot, még ebéd előtt.

A joghurtok jót tesznek az emésztésnek és a bélflórának is, valamint plusz energiát adnak a reggeli elinduláshoz.

Mit igyunk reggeli mellé?

A víz sosem lehet rossz döntés, adott esetben egy kis citromlével vagy citrommal fel lehet turbózni. Szintén jó választás tud lenni, a zöld vagy a fekete tea.

Ha valaki pedig a tejet jobban szereti, akkor egy pohár tej is jó tud lenni. Ezen felül lehet inni banánturmixot vagy kakaót is, habár van, aki a gyerekek italának tartja, de én kimondottan szeretem. Valamint sokan ilyenkor isznak egy kávét, a nap indításaképpen, ami már-már kötelező kellék, de a kávé mennyiségével csínján kell bánni, mert kis mennyiségben jótékony, de nagy mennyiségben káros.

Ha jól megválasztjuk a reggelinket, garantáltan jobb lesz a teljesítőképességünk, és jobban is fogjuk magunkat érezni a bőrünkben, nap mint nap. Valamint egy kiadós reggelivel az állandó délelőtti nassolás is elkerülhető, habár ezt most az állandó otthonlét miatt még nehezebb betartani. Reggelizni sohase felejtsünk el, mert az az idő, amit ott spórolunk meg, később az egészségünk kárára mehet.

5 gyümölcs, amit jobb héjastól megenni – abban van a legtöbb vitamin

Sok gyümölcsöt automatikusan meghámozunk, pedig nem biztos, hogy ezzel jót teszünk magunknak. A gyümölcsök héjában ugyanis számos értékes növényi vegyület, rost, vitamin és ásványi anyag található. Természetesen nem minden gyümölcs héja ehető, és az sem mindegy, hogyan fogyasztjuk őket.

Cink, ami elengedhetetlen az egészségükhöz

A cinkről leggyakrabban akkor hallunk, amikor beköszönt az őszi-téli időszak, és szóba kerül az immunrendszer támogatása.

A gyors elhízás lehetséges okai

A testsúly változása természetes része az életnek, azonban amikor valaki rövid idő alatt jelentős súlygyarapodást tapasztal, annak hátterében többféle ok is állhat. A gyors elhízást gyakran egyszerűen a túlzott étkezéssel azonosítjuk, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Az életmód, a hormonális változások, a lelki tényezők, egyes betegségek és bizonyos gyógyszerek egyaránt befolyásolhatják a testsúlyt.

Kaktuszfüge – egy különleges gyümölcs a tüskék mögött

Szerencsére már sok polcon megtalálhatóak azok a gyümölcsök, amiket itthon nem termesztünk, így mi is megkóstolhatjuk más vidékek ízeit. Nézzük, mit kell tudni a kaktuszfügéről.

Ételek, amelyeket soha ne tarts a hűtőszekrény ajtajában

A hűtőszekrény ajtaja elsőre praktikus tárolóhelynek tűnik. Könnyen elérhető, jól pakolható, és a legtöbb készülékben külön polcokat, rekeszeket alakítottak ki neki. Nem mindegy azonban, hogy mit teszünk ide. Az ajtóban ugyanis általában magasabb és főleg ingadozóbb a hőmérséklet, mint a hűtő belső részeiben. Minden ajtónyitáskor melegebb levegő jut be, ezért bizonyos élelmiszereknek egyáltalán nem ez az ideális hely.