Menü

Ha nincs kinti esti program, vagy éppen szabadtéri mozira – 5 kiváló életrajzi film

Ez a cikk hihetetlenül szubjektív lesz. Nem csupán azért, mert bármilyen filmes toplistát összeállítani mondhatnánk pusztán ízlés kérdése, hanem azért is mert egy olyan műfajt, az életrajzi filmeket venném most elő, ami nekem a nagy kedvencem. 5 olyan filmről írnék röviden, amelyek tehát a kedvenc műfajomban számomra a legkedvesebbek. Nyilván számos ilyen film ki fog maradni, éppen ezért a végére pusztán felsorolás jelleggel de illesztek néhány kiváló alkotást. Ebben a mini ötös listában most inkább olyan filmeket válogattam, amely valóban az illető személy életének hosszabb periódusára fókuszálnak, nem pedig egy kiragadott eseményre.

5. Spartacus (1960)

A monumentális Spartacus a nemrég elhunyt Kirk Douglas talán legismertebb alkotása, de ha már a színészek oldaláról közelítettük meg, akkor ugyanennyire felejthetetlen Tony Curtis, Sir Laurence Olivier vagy az Oscar díjjal is kitüntetett Peter Ustinov alakítása. A szabályt annyiban máris felrúgtam, hogy természetesen ez az alkotás nem a gladiátorból lett hadvezér egész életére fókuszál, erre hiteles adatok egyébként sem állnak rendelkezésre, hanem természetesen a capuai gladiátor központból való kitöréstől (annak előzményeivel együtt), egészen a felkelés levéréséig, és a megtorlásig. A Spartacus tartalmazza a legtöbb fiktív elemet, a cselekmény történetvezetése és a drámaibb hatás ezt megkívánta, az alkotás mégis magával ragadó, és filmtörténeti jelentőségű.

Ha ugyanis lelépünk a mozivászonról, ez az film volt az, amellyel Kirk Douglas hadat üzent az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottságnak, kimondva azt, hogy ez legalább akkora boszorkányüldözés, mint amik a vasfüggöny túloldalán vannak, és producerként a forgatókönyvírók közé bevette azt a Dalton Trumbot, aki addig feketelistán volt.

A film történelmi hitelessége olykor valóban szenved némi csorbát, pláne a történelemtudomány újabb Spartacus kutatásai tükrében, és Douglas egy idealizált képet mutat be nekünk a trák gladiátorról, ám a történet szépsége, és ahogy fentebb írtam, a kiváló színészi játék miatt így is a Hollywoodi klasszikusok sorába emelkedett. És akkor a rendezőről, Stanley Kubrickról még nem is beszéltem.

4. Arábiai Lawrence (1962)

Ha már azt mondtam, hogy az élet egy hosszabb szakasza az egyik feltétel, akkor mindenképpen ide kívánkozik az Arábiai Lawrence, Peter O’Toole nagyszerű alakításával. Thomas Edward Lawrence feladata az angol hadseregben hadászati térképek színezése volt, majd egy megfigyelői állást kap az egykori Oszmán Birodalomban. A helyszínre érkezve döbben rá arra, hogy a dolgok állása nem épp olyan, mint amilyennek ő azt gondolta, és céljának azt tekinti, hogy az egymással is versengő arab törzsek fogjanak össze a törökök ellen, az I. világháború éveiben.

3. Mephisto (1981)

A filmet sokan ismerik, és annak morális kérdését az ember, jelen esetben a színész Hendrik Höfgen és a hatalom viszonyáról. De nem is szükséges egyediesítenünk, hiszen a hatalomhoz való, amennyiben az egy, a nácikhoz hasonló totális elnyomó hatalom, gyakorlatilag bárkinél érdekes lehet. Az alapmű Klaus Mann regénye, és Höfgen figurája bizony létezett, Gustaf Gründgensnek (1899-1963) hívták, és valóban Mephisto szerepével várt országszerte híressé. Esetében merült fel eredetileg természetesen a kérdés: a siker hajszolásának van-e határa? Mennyire kell dörgölőzni egy embertelen, népirtó hatalomhoz?

Szabó István Oscar díjas filmjében ez a központi kérdés, és nem annyira az életrajzi elemek. A film egyébként körülbelül 15 évet ölel fel. Kevésbé közismert, hogy a német, vagy esetleg a filmek főszereplője után Brandauer-trilógiának hívott hármas másik két filmje (Rédl Ezredes, Hanussen) is jelentős életrajzi elemeket tartalmaz, de a Mephistohoz hasonlóan Szabó nem ezeket domborította ki.

2. Chaplin (1992)

Bevallom, én imádom Richard Attenborough rajongó vagyok, életrajzi filmjei pedig külön kitűnőek. A kevesebb fényt ezek közül a Chaplin kapta, amely valóban egy egész életrajzot ad a legendás komikusról, gyermekkorától kezdve, fénykorán át egészen idős koráig. Bevallom, mivel egyáltalán nem nézek szuperhősös filmeket, nekem Robert Downey Jr. az az ember volt, aki Chaplint játszotta. Ebből a filmből igazán megismerhetjük a címszereplő fontosabb állomásait, és meglátásom szerint, ami a nézők szempontjából a legjelentősebb, egyáltalán nem unatkozunk a film alatt.

1. Gandhi (1982)

Attenborough monumentális és zseniális filmje, a tökéletesen megkomponált életrajzi film, amelynek felütése is minőségi, a Gandhi, Ben Kingsley páratlan alakításával. A több mint 50 évet felölelő filmre ugyanaz igaz, mint a Chaplinre, noha több mint 3 óra hosszás alkotásról beszélhetünk, egyetlen perce sem untató. Hogy tarolt az 1983-as Oscar díj átadáson, az hab a tortán, valóban, Attenborough irodalmi igényességgel tudott életrajzokhoz nyúlni. A Gandhi könnyen lehetett volna túl-pátoszos, azonban nem csapott át ebbe az irányba, és többek között ezért is emelkedett minden idők legnagyobb életrajzi-filmjei közé.

Sok film lemaradt erről a listáról, belátom, és ezért hangsúlyoztam nagyon szubjektív mivoltját. Nem szerepeltek például olyan sportfilmek, mint a Senna vagy például A szív bajnokai, esetleg a Csoda a jégen. Talán itt is, de egy 10-es listán egész biztosan helyet kellene kapnia az Amadeusnak, de könnyűzenei terepre lépve kiváló alkotás a Johnny Cash korai éveiről szóló A nyughatatlan is.

Emellett sajnos sok olyan életrajzi film van, amely bántóan nagyvonalúan bánik a történelmi tényekkel, bár magát így harangozta be, ilyen a Mel Gibson féle Rettenthetetlen. Szóval a sort hosszan lehetne folytatni, ígérem, hamarosan összeírom a szubjektíve legjobb sportfilmeket is.

Eposzi bolygó foglalás – Dűne: Második rész

A Dűne: Második része máris az idei mozifilmek egyik legnagyobb, és legkomplexebb alkotása lett. Denis Villeneuve kultfilmet és eposzi nagyságú alkotást készített óriási uralkodó házakkal, galaktikus császárral, és egy kisebb sztárparádéval is. Frank Herbert regényéből nem könnyű jó sztorit csinálni, viszont a Dűne 2 olyan összetett nagyjátékfilm lett valamivel több, mint 2,5 órában amit mindenképp látni kell.

Reggae idők mozija

A nagyon várt Bob Marley: One Love -t azaz Jamaica és a reggae egyik kiemelt alakjának amerikai életrajzi filmjét nagyon bepromózták. A zene remek, a színész jól adja a főhőst, még ha kicsit jóképűbb is a kelleténél. A forgatásban bevonták a családot is. Remekmű született, vagy csak egy újabb zenei film a rajongóknak sablon elemekből és rengeteg klisével? Utánajártunk.

Út egy párkapcsolat mélyére és tovább

Justine Triet egy roppant érzékeny rendezőnő, akit a párkapcsolatok dinamikája érdekel, azon belül is az emberi ego empátiával való küzdelme. Fiatal életműve megkoronázást nyert az Arany Pálma-díjas, 5 Oscarra jelölt Egy zuhanás anatómiájával, ahol egy gyilkosság kivizsgálásán keresztül ismerhetjük meg egy író házaspár egykori közös életét. Remek színészek, pazar zene, rideg színek és fojtogató bírósági krimi hangulat. Lássuk a részleteket.

A periféria – Sorozatkritika

Lisa Joy és Jonathan Nolan viszonylag új sorozata, A periféria, William Gibson regényének alapjaira épül. A Periféria egy igazi keményvonalas sci-fi, rengeteg összetett történettel, csavarral. A sorozat világa egyszerre nyomasztó és izgalmas, a szereplői pedig emlékezetesek. A történet elejétől a végéig összetett, de a végére szinte minden összeáll.

Szükségünk van a méhészekre

Jason Statham (Feláldozhatók, Meg, Szállító) kivételesen egy egész szórakoztató projektbe repít minket, ahol kedvelt izomarcunk szupertitkos ex-katonaként (mi másként?) rendet tesz a gonosz hackerek közt. Ezt a koncepciót karolta fel a szebb napokat is látott rendező, David Ayer (Nehéz idők, Harag, Öngyilkos osztag). A főhősünk rezzenéstelen brit faarccal jön, lát és igazságot oszt. Az év B-filmje vagy aktuális maró társadalomkritika sok bunyóval? Nézzük a részleteket.