Menü
  • Elme és lélek
  • Komfortzónák és tudattalan gátak

Komfortzónák és tudattalan gátak

„Most kiléptem a komfortzónámból” – hangzik el sokszor a szánkból, általában olyankor, mikor valami teljesen átlagos dolgot csinálunk. Mivel nem vagyunk egyformák, nem ugyanazok a tevékenységek töltenek el örömmel, vagy okoznak nehézséget. A nehézség pedig nem feltétlenül a képességeinkben vagy azok hiányában rejlik, hanem az attitűdünkben. A félelmeink, a korlátaink, a világnézeteink mind-mind meghatározóak arra nézve, hogy van-e affinitásunk valamihez, vagy pedig nincs. Ha nincs, akkor már a legegyszerűbb dolog is tűnhet hatalmas kihívásnak.

Komfortzónának azt az átlaghelyzetet nevezzük, amelyben a mindennapjaink során részt veszünk, és viszonylag kényelmesen érezzük benne magunkat, vagyis érzelmileg nem erőltet meg az ebben való mozgás. Nagyjából a mindennapos tevékenységeink tartoznak bele, illetve azok a nem megszokott dolgok, amelyeket örömmel csinálunk. Ez nem egy átléphetetlen határvonal, csupán egy olyan görbe, amelynek a kitérése nem túl nagy. Azonban vannak olyan tevékenységek, melyek jóval kívül helyezkednek ezen. Amelyeket nem nagy kedvvel, vagy egyenesen szorongva csinálunk. Legalábbis ezt gondoljuk róla.

Vannak, akiknek az idegenekkel való beszélgetés is egy nehezen elképzelhető dolog, ők egy tudattalan gát mögé helyezik magukat, s elhiszik, hogy csak hatalmas erőfeszítések árán küzdhetik át magukat rajta. De vannak olyanok is, akiknek szinte minden belül esik az ingerküszöbükön, és csak nagyon kevés dolog van, ami meghaladja a kényelemérzetüket. Nagyon nagy különbség van ilyen téren a félénk és introvertált, illetve a bevállalós, extrovertált emberek között. Ugyanis azok, akiknek eleve tágabb a komfortzónájuk, kicsit könnyebben is feszegetik a határaikat, mivel el is hiszik magukról, hogy mindent be tudnak vállalni. Azok pedig, akik kis dolgokban kevésbé hajlamosak engedni, nagyobb valószínűséggel beszélik le magukat olyan dolgokról, melyek esetlegesen nagyobb érzelmi kihívást jelentenek számukra. Valahol tehát a komfortzóna kérdése a bizalommal, és főképpen az önbizalommal van összefüggésben. Hogy mennyire hisszük el, hogy amibe éppen belevágunk, az végződhet jól is, és mennyire bízunk meg abban a személyben, aki ebben a tevékenységben mellettünk van.

Vannak olyanok, akik önállóan szinte soha nem lépnek át bizonyos határokon, mások kedvéért azonban akár vakon is belemennek érdekes helyzetekbe. Ez egyrészről bátor dolog, másrészről veszélyes is. Azonban, ha a megfelelő emberek útmutatását követjük, és csak az ésszerűség határain belül mozogva próbálunk ki új dolgokat, a komfortzónánkból való kilépésnek rengeteg pozitív hozadéka lehet.

Varga Ágnes Kata

  • A rovat további cikkei

Hol kezdődik a munkamánia? – Amikor a munka átveszi az irányítást

A munka a legtöbb ember életében fontos szerepet tölt be: biztonságot ad, önmegvalósítást nyújt, keretet ad a mindennapoknak. Problémáról azonban akkor beszélünk, amikor a munka nem egy életterület a sok közül, hanem kizárólagos értékmérővé válik.

Elmagányosodás – a csendes járvány, ami tömegeket érint

Nem köhögünk tőle, nincs lázunk, mégis milliókat dönt le nap mint nap. A tartós egyedüllét nem betegségként van nyilvántartva, mégis pontosan úgy terjed, mint egy modern kori járvány – észrevétlenül, globálisan és generációkon átívelve. A probléma a hideg hónapokban még inkább felerősödik, hiszen a bezártság és a lakásokba való visszahúzódás természetesebb.

Amikor a test állandó készenlétben van

Az állandó feszültség, a készenléti állapot szép lassan felőröli a testet és ennek komoly következményei is lehetnek. Nézzük, miről is van szó.

Imposztor-szindróma, hallottál már róla?

Vizsgáztál már és volt úgy, hogy nem volt felhőtlen az örömöd, mert úgy érezted, hogy nem biztos, hogy megérdemled? Lehet, hogy találkoztál az imposztor-szindróma jelenségével.

Az ünnepek utáni mélabú: hogyan éljük túl a visszatérést a valóságba?

Az ünnepek mindig különleges időszakot jelentenek: az otthon melege, a közösen elfogyasztott finomságok, a nevetés és a pihenés pillanatai feltöltik az embert. Még ha nem is hisszük, az ilyen napok alatt az agyunk is „átáll egy másik frekvenciára”: lassabban jár a ritmus, és a fókusz a kapcsolatokon, a kis örömökön, a jelen pillanaton van. Aztán egyszer csak vége. teljesen természetes.