Menü

Joker – a káosz bohóca is volt ember

Adott Martin Scorsese két remek darabja az agyondíjazott Taxisofőr és a kissé méltatlanul eltűnt szatírája A komédia királya. Szintén ezt a 70-es évek vége, 80-as évek Amerikájának kiüresedett értékvesztett, átalakuló világát meséli el nagy tiszteletkörök közepette a Másnaposok rendezője Todd Philips. Még pedig egy képzeletbeli metropolisz, Gotham überőrült gonoszának, Jokernek az eredet történetén keresztül, amely helyenként zseniális, helyenként csapongó, de mély, bár nem biztos, hogy a várt szinten hagy nyomot bennünk. Ennek oka a túltolt marketing, amely okán minden DC rajongó várta az év filmjét, a Jokert. Azonban kijelenthető, hogy a mű főleg a felgyorsuló végjátékban több, mint remek kis szórakozás. Igazi filmes csemege. De Niro apró szerep betétje pedig csak hab a tortán.

Az igazat megvallva kis morbid hullámvasúttal van dolgunk, hiszen a mi mediatizált társadalmunk torz érzéketlensége által életre kelt bűn bohócának története igazi one man show Phoenixnek, aki látványosan bejelentkezett az Oscarért, bár inkább csak a jelölésre lesz elég az igyekezet. Miután a Joker filmként korán sem olyan egységes és simulékony, mint a rá felhúzott profi reklámkampány. Nagy suspense, feszültség nincs, hiszen Gotham elmebeteg főgonoszának történetével van dolgunk. Azonban a kis kamaradarabi díszletekkel meglepően jól sáfárkodik a mű. A filmzene választás kiváló, a kamera választást tanítani kéne és az egész egy szürreális hangulatot teremt, ahonnan a groteszk humor sem hiányozhat.

A pszichés lejtmenetből nincs hiány téveszmékben sem, de ezek valahogy remekül simulnak az egyébként meglepően egységes és botegyenes forgatókönyvbe. A várt akciók elmaradnak: ez bizony egy Scorsese szellemében levezényelt eredetmese egy bohócról, aki őrülten lett az, akinek lennie kellett. A sorsát csak önmaga egykori énjének elengedésével tudta elérni. Az aláfestő zene még egyszer kiemelve kiváló, a Chaplin-i betétek a helyükön vannak, akár csak a színészi játék. Rendben fiúk ,ez derék már-már művészfilmes munka volt, reméljük a jövőbeli DC filmek is az emberi psziché sötét bugyrai és nem az akció irányába mennek majd el. Kezdetnek ez is megtette. Várjuk a folytatást.

Egy nélkülöző nemzet szülöttei

Nemes Jeles László harmadik nagyjátékfilmje, az Árva a 20. századi magyar társadalmi traumák és a személyes veszteségek metszéspontján született meg. Nagyszabású művészi alkotás, amely egyszerre beszél a mindennapi veszteségről és a gyászról. A történet a múltat nem pusztán idézi, hanem felépíti és újraéli – fájdalmasan, őszintén és minden pátosz nélkül.

Del Toro újraéleszti a Frankensteint

„Él-váltás” – a modern Frankenstein-történet új kiadását láttuk a minap férjemmel, a Frankenstein (2025) című filmet, amelyet Guillermo del Toro maga írta és rendezte, és amely a klasszikus Frankenstein; or, The Modern Prometheus-regény most már nemcsak adaptációja, hanem – részben – újragondolása is.

Az ember, aki az USA-ban született

Reneszánszukat élik a szélesvásznon a zenész életrajzok és az egy-egy híres énekes legismertebb albumának készítéséről szóló filmek, e kettő keveréke a legújabb mozi, a beszédes című, Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől. Nem árul zsákbamacskát. Remek zenéket, nagy emberi vívódásokat ígér egy kissé szürkének ható főhőssel, aki a múlt démonjaival küzd, de végül a teljes nihil helyett a szupersztárság lesz osztályrésze.

Izland a melankólia szigete is

A Nyári fény, aztán leszáll az éj, Jón Kalman Stefánsson izlandi író melankolikus novellacsokorszerű regénye húsz éve nagy sikerrel szerepel a könyves toplistákon. Svéd és izlandi pénzből három éve kapott egy figyelemreméltó filmfeldolgozást, pár napja már látható a honi művészmozikban is. Tragikus és szívbe markoló, egyszerű, emberi, falusi történetek egyvelege, amely a forgalmazói plakát ellenére egyáltalán nem komédia, csak egy lassú dráma.

Imposztorra várva

Közel egy éve töretlen sikerrel megy a Pesti Színházban Rudolf Péter rendezésében, Spiró György műve alapján készült Az imposztor, amely komédia jellege ellenére komoly társadalom- és politikakritikával is bír. A közel háromórás darab minden perce igazi élményt ad a rá jegyet vevőknek. Kern Andrással a címszerepben a darab jutalomjáték, a várható, megérdemelt tapsvihar azonban egyértelmű kikacsintás az elmúlt 30 évünk viszonyaira is. De lássuk a részleteket.