Menü

Amikor csak hebegni-habogni tudunk

No igen, hiszen ez mind a testünk műve. Az a test, amely számunkra mindig a lehető legjobb körülményeket próbálja megteremteni az életre, és minden helyzetben értünk dolgozik, ezekben a jellegzetes pillanatokban mintha éppen ellenünk lenne. Mi minden bátorságunkat összeszedve próbálunk összpontosítani a különleges személy jelenlétében, de valahogy mintha minden porcikánk – és leginkább az agyunk – cserben hagyna. Elfelejtjük a szavakat, mondatokat, nem tudjuk uralni a reakcióinkat, és mindez roppant kínos szituációval végződik. Valahányszor visszagondolunk ara a személyre, akivé ebben a pillanatban váltunk, csak megrázzuk a fejünket, és elborzadva konstatáljuk, hogy csodálatos énünk kínosan zavarban lévő része kissé kevésbé csodálatos. Sőt, meglehetősen kínos társaság, és legszívesebben letagadnánk. De akkor miért létezik? Hogyan kerül elő ez a zavart személyiség az egyébként fontosnak tartott helyzetekben?

A „lények”, amelyek ezt a személyt létrehozzák, a hormonok. A roppant kínos reakciónk pedig a szervezetünk válasza a „veszélyhelyzetre”. Az első erőteljesebb szívdobbanás, melyet a csodált személy vált ki, már a testünk felkészülése a menekülésre. Pontosan ugyanazt a reakciót váltja ki belőlünk, ha egy számunkra vonzónak talált személy beszélni akar velünk, mint ha valaki megfenyeget bennünket, vagy egy léggömb pont mellettünk durran ki. A hirtelen meglepődés és a belülről jövő kényszer, hogy most jól reagáljunk, ugyanúgy hatnak az agyunkra és a hormonjainkra, mint egy veszélyhelyzet, vagy egy verseny. Mikor kínosan ügyelünk arra, hogy minden jó legyen, akkor olyan izgalmi állapotba kerülünk, amelyen nagyon nehéz uralkodni. Hiszen az ember első sorban mégis a teste által vezérelt lény, akit meghatároznak a hormonok, az ingerek, az agyi folyamatok. Ezek pedig olykor teljesen ellentétesen reagálnak a mi elképzelésünkkel.

Amikor megszólít a csodált személy, feltesz egy kérdést, a szívünk gyorsabban kezd dobogni, a mellékvesekéregben termelődő adrenalin felszabadul, a szimpatikus hatás aktiválódik. A vér és a vércukor az agy helyett az izmokba kerül, ezáltal segít, ha futásra kerülne a sor. A hátulütője ennek az, hogy nehezebb lesz bonyolult összefüggésekben gondolkodni, és még nehezebb beszélni, mert ilyenkor előfordulhat, hogy a szavak nem jutnak eszünkbe. Ez okozza a habogást, az önkéntelen felnevetést, a felgyorsult légzés okozta zihálást, és minden nagyon furcsa, és általunk elkerülni kívánt reakciót. Hogy mit tehetünk? Vehetünk egy mély levegőt, nevethetünk egyet őszintén, hagyhatjuk, hogy az izgalmi állapot lecsengjen. Ha küzdünk ellene, csak rosszabb lesz.

Önmagad ellensége vagy?

Önmagam ellensége vagyok, amikor halogatom valamilyen számomra nem olyan kedves dolognak az elvégzését, még akkor is, ha tudom, hogy nekem kell azt megcsinálnom, s majd kapkodni fogok, s közben hibázhatok is.

Ölelésterápia

A világ egyik legjobb dolga, érzése, mikor megölel a párunk, nyakunkba csimpaszkodik a gyerekünk, átölelnek a szüleink, vagy mi öleljük át a nagyszüleinket. Csupán mert jó. De, hogy ezzel mennyi mindent adunk, talán nem is gondolnánk. Mit is adhat egy ölelés?

Egy boldog kapcsolat hizlal?

Minél boldogabb a párkapcsolat, vagy házasság, a tagjai annál jelentősebb túlsúllyal gyarapodnak. Vajon van ebben igazság?

Szeretet vagy megszokás?

Költözni, iskolát váltani, szakítani és elválni nem egyszerű. Nemcsak azért, mert maga az esemény megviseli az embert, hanem azért is, mert a megszokott helyszínek, személyek, élethelyzetek új értelmet nyernek, új színt kapnak. És olykor ez nehezebb érzelmi állapotot idéz elő, mint a megrázkódtatás maga. Tehát jó, ha időben felismerjük a különbséget a valódi kötődés és a megszokás között.

A túlsúly lelki hatásai

Kutatások kimutatták, hogy a súlyfelesleggel küzdő tinik szervezete fele annyi tesztoszteront termel, mint a normál súllyal rendelkező társaik. És ez nem, hogy jobb lesz ahogy idősödnek, hanem egyre rosszabb