Menü

ÉletMentő applikációt vezet be az OMSZ a Vodafone Alapítvánnyal együttműködésben

A ÉletMentő applikáció gyorsabbá és hatékonyabbá teszi a segélyhívást. Az app elérhető lesz Android és iOS rendszerre is, valamint közvetlenül az alkalmazásból is lehet segélyhívást indítani. Egyik nagy előnye, hogy tárolja az előre feltöltött egészségügyi adatokat, melyek megjelennek a diszpécser monitorján és akár a mentőautóban található táblagépen is. Így a riasztással egyidejűleg olyan fontos tudnivalók is a mentőszolgálat rendelkezésére állnak – pl. a beteg kora, neme, gyógyszerérzékenységei, stb. – melyeket a diszpécser egyébként csak hosszas beszélgetés során tudna meg. Vészhelyzetben ezek a nyert percek döntő jelentőségűek lehetnek.

Az ÉletMentő app másik nagyon fontos előnye a szuperpontos helymeghatározás, melynek köszönhetően azt is látja a mentő, hogy melyik épületrészben van a bajbajutott. Ez különösen akkor fontos, ha a bajbajutott a segélyhívást követően eszméletét veszti, és emiatt nem tudnak vele kapcsolatba lépni. Az ÉletMentő app POI adatbázisának köszönhetően megtalálhatók a felhasználóhoz legközelebb eső gyógyszertárak, kórházak, defibrillátorok, ügyeletek elérhetőségei is. Tartalmaz továbbá egy elsősegélynyújtó kisokost arra az esetre, ha nekünk kell segítséget adnunk. Fontos továbbá, hogy az ikonos megoldásnak köszönhetően az alkalmazást az is tudja használni, aki nem tud beszélni vagy nem érti a nyelvet.

„Az ÉletMentő applikáció bevezetése több szempontból megkönnyíti a mentők munkáját, nagyon fontos eleme, hogy a hívás kezdeményezőjének számos adata azonnal láthatóvá válik számunkra.” – mondta el az applikáció bevezetéséről szóló szándéknyilatkozat aláírásakor Dr. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója.

Az ÉletMentő applikáció már három országban – Csehországban, Ausztriában és Szlovákiában – sikeresen működik a helyi Vodafone Alapítványok munkájának köszönhetően, ahol eddig több mint egymillióan töltötték le az alkalmazást, és nagyságrendileg 30.000 riasztást érkezett ezen keresztül. Az alkalmazást a Medical Information Technologies fejleszti, és a hazai app fejlesztése során felhasználják e három ország tapasztalatait, de kifejezett cél, hogy egy teljesen lokalizált, a hazai igényeknek megfelelő tartalom jöhessen létre.

„A Vodafone Alapítvány törekvése, hogy a mobiltechnológiai vívmányokat a közjó szolgálatába állítsa, főleg egy olyan kiemelten fontos területen, mint az egészségügy. Ha ezzel az applikációval csak egyetlen ember életét megmentjük, akkor már megérte.” – mondta el Dr. Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország vezérigazgató-helyettese és a Vodafone Alapítvány kuratóriumának tagja. – „A mobiltechnológia és az orvostudomány jövője egyre inkább összefonódik, és ez az applikáció egy jelentős lépés a jövő irányába.”

Belátnak a kertedbe? 7 növény, ami elegánsabban biztosít privát szférát, mint egy magas kerítés

Sokak számára ismerős helyzet: hiába van kerted, teraszod vagy erkélyed, mégsem érzed igazán intimnek a teret. Egy közeli szomszéd, egy felső emeleti rálátás vagy egy túl nyitott telek könnyen megtöri azt a nyugalmat, amiért ezt a kültéri életteret kialakítottad.

Fekete nadálytő – gyógyír a bajra

Szerencsére megannyi gyógynövénnyel rendelkezünk Magyarország területén, ide tartozik a szép és hasznos fekete nadálytő is.

Április végi vetés

Sokan úgy gondolják, hogy április végén már késő belevágni a konyhakertbe, pedig még rengeteg lehetőség áll előttünk. Számos gyorsan fejlődő zöldség és fűszernövény ilyenkor is sikerrel vethető, akár kezdők számára is. Egy kis odafigyeléssel már néhány héten belül saját, friss termést tehetünk az asztalra.

Fenntarthatósági Témahét az iskolákban: kis lépések, nagy változások

A fenntarthatóság ma már nem csupán egy divatos kifejezés, hanem mindennapi döntéseink egyik legfontosabb szempontja. Éppen ezért kiemelt jelentőséggel bír, hogy a fiatal generáció már iskolás korban megismerkedjen a környezettudatos gondolkodás alapjaival.

Madárfiókák megtalálása: teendők, fészekelhagyás és tévhitek

Tavasszal és nyár elején gyakran találkozhatunk magukra hagyottnak tűnő madárfiókákkal parkokban, kertekben vagy akár járdákon is. Ilyenkor sokakban azonnal felmerül a segíteni akarás, azonban fontos tudni, hogy nem minden esetben van szükség beavatkozásra.