Ki nevel kit, avagy hogyan kell felnőttként helyesen bánni a szülőkkel?
- Dátum: 2019.02.19., 10:43
- Varga Ágnes Kata
- család, egészség, érzelem, gyermek, háztartás, kapcsolat, lélek, nevelés, pánik, psziché, pszichológus, segítség, szakértő, szülő, veszekedés
Szerencsésnek mondhatja magát az a fiatal felnőtt, akinek élnek a szülei, s velük napi kapcsolatban van. Ez a kapcsolat pedig szerencsésebb esetben meghitt, szereteten, hálán és törődésen alapuló, jó kapcsolat. Ám elmondhatjuk, hogy kisebb, de jelentős részben a szülő-gyerek kapcsolat megromlik. Vegyük csak példának azt a rengeteg fiatalt, akik a lakóhelyüktől minél távolabbi helyre felvételiznek, ami instant költözést is jelent. Ezeket a fiatalokat persze olykor a befogadó intézmény adta lehetőségek motiválják, de a legtöbbször mégis inkább a családtól, otthontól való távolság.
De miért akarunk távolságot? Talán terhessé válik számunkra a túl közeli kapcsolat? Nem feltétlen, de előfordulhat. Az, hogy valaki 20-30 év múltán ugyanúgy az ellenőrzése és befolyása alatt akar tartani minket, olykor túl sok nekünk. Elvégre, a fiatal felnőtt kor az az időszak, amelyben a függetlenség leginkább megvalósulhat. Önálló háztartást vezethetünk, magunk osztjuk be az időnket, amit se szülőkhöz, se gyerekekhez nem kell még igazítani. Ám ez az elválás a szülőknek mindig nehezebb, az egyedülálló szülőknek pedig hatványozottan elfogadhatatlan. Nem csupán meglazul egy addig erős kötelék, hanem kiszakad egy darab az addig sem egységes családból. Ezek ellen a folyamatok ellen irányulnak a pánikszerű felnőtt „gyermek”- megnevelési kísérletek. Ilyenkor az adott anyuka vagy apuka próbál húsz évnyi szidalmat, korlátozást, törődést, féltést és túlféltést rázúdítani a gyermekére, minél rövidebb idő alatt. Ez pedig oda vezet, hogy a gyermek szabályosan menekülni próbál. Ez újabb vitákat alakít ki.
A másik verzióban a szülő maga válik a nevelésre, törődésre, féltésre szoruló személlyé, a szerepek felcserélődnek, és lélektani harc indul, amely azon áll vagy bukik, hogy mennyire érzi magát felelősnek a gyermek. Ilyenkor nem sok mindent lehet tenni, de az igazi problémát mindig muszáj a szülő szeme elé tárni. Persze, ez nem olyan esetekre vonatkozik, ahol a gyerekektől való függés (betegség vagy egyéb okok miatt) elkerülhetetlen. De ilyen helyzetben sem szabad, hogy a kapcsolat kizárólag az egymástól függésen alapuljon.
Jól kezelni nem lehet máshogy, mint őszintén. Bármelyik szerepbe is kerüljünk (alárendelő vagy alárendelt), egészségtelen, ha túl sokáig rekedünk benne. Tudnunk kell, hogy csak a pánik okozza-e a szerepek eltúlozását vagy felcserélődését, vagy pedig más is áll a háttérben. A pánikot akár magunk is kiiktathatjuk: látogassuk szüleinket gyakran, vonjuk be az életünkbe őket, kérjünk tanácsot. Ha viszont más áll a háttérben, akkor talán külső segítséget is be kell vonni. Ahhoz, hogy a problémákat feltárjuk, őszinte beszélgetések szükségesek, és kellő odafigyelés, hogy értsük a jeleket.
A lelki bántalmazás láthatatlan pszichológiája
A bántalmazás nem mindig jár kiabálással, fenyegetéssel vagy fizikai erőszakkal. Néha éppen a csend válik a legfájdalmasabb fegyverré. A kimondatlan szavak, a szándékos elutasítás, az érzelmi megvonás és a következetes semmibevétel olyan mély lelki sebeket okozhatnak, amelyek kívülről láthatatlanok. A pszichológia ezt a jelenséget többek között érzelmi bántalmazásként, illetve büntető hallgatásként (silent treatment) írja le.
6 jel, hogy valaki csak akkor keres, amikor szüksége van rád – így ismerheted fel az érdekkapcsolatokat
Vannak emberek, akiknek mindig van egy kedves szavuk hozzánk, de valahogy csak akkor jutunk eszükbe, amikor szükségük van valamire. Egy szívességre, egy jó tanácsra, egy kis segítségre vagy egyszerűen valakire, aki meghallgatja őket. Amíg adni tudunk, fontosak vagyunk számukra, ám amikor nekünk lenne szükségünk támogatásra, hirtelen elfogynak a hívások és az üzenetek. Az egyoldalú kapcsolatok felismerése nem mindig könnyű, de néhány árulkodó jel segíthet tisztábban látni.
Pszichológushoz vagy fejlesztésre vinni a gyereket nem kudarc, hanem felelős döntés
Sok szülőben szorongást kelt a gondolat, hogy gyermekének pszichológusra vagy valamilyen fejlesztésre lehet szüksége. Vajon mit rontottunk el? Nem fogják azt gondolni, hogy nem tudunk megbirkózni a neveléssel? Mi lesz, ha a gyermekünk megbélyegzetté válik? Ezek a kérdések sok családban megfogalmazódnak, pedig a segítségkérés nem a szülői kudarc jele, hanem annak a felismerése, hogy minden gyermeknek másra van szüksége a fejlődéshez.
Van kiút a kizsákmányolásból – így segít a Névtelen Utak Alapítvány
Egyetlen mondattal könnyű lezárni egy történetet: „Miért nem lép ki?” A valóság azonban sokkal bonyolultabb. A kizsákmányolásból való szabadulás nem egyetlen döntés, hanem gyakran hosszú és nehéz út. A Névtelen Utak Alapítvány olyan nőkkel dolgozik, akik a prostitúció és az emberkereskedelem áldozataivá váltak, és abban segíti őket, hogy újra biztonságban érezhessék magukat, és esélyt kapjanak egy másik életre.
Ecetet fújnak a bejárati ajtóra: a hétköznapi házi praktika mögött meglepő hiedelem is állhat
A bejárati ajtó nem csupán arra szolgál, hogy elválassza otthonunkat a külvilágtól. Egyesek szerint különleges jelentősége is van, hiszen ezen keresztül lépünk be a lakásunkba, és itt találkozik a személyes életterünk a külvilág hatásaival. Talán ezért sem meglepő, hogy különféle házi praktikák és hiedelmek kapcsolódnak hozzá. Az egyik interneten terjedő szokás szerint érdemes ecetes vízzel áttörölni vagy bepermetezni a bejárat környékét. De vajon miért teszik ezt, és valóban van értelme a módszernek?