Menü

Ki nevel kit, avagy hogyan kell felnőttként helyesen bánni a szülőkkel?

Szerencsésnek mondhatja magát az a fiatal felnőtt, akinek élnek a szülei, s velük napi kapcsolatban van. Ez a kapcsolat pedig szerencsésebb esetben meghitt, szereteten, hálán és törődésen alapuló, jó kapcsolat. Ám elmondhatjuk, hogy kisebb, de jelentős részben a szülő-gyerek kapcsolat megromlik. Vegyük csak példának azt a rengeteg fiatalt, akik a lakóhelyüktől minél távolabbi helyre felvételiznek, ami instant költözést is jelent. Ezeket a fiatalokat persze olykor a befogadó intézmény adta lehetőségek motiválják, de a legtöbbször mégis inkább a családtól, otthontól való távolság.

De miért akarunk távolságot? Talán terhessé válik számunkra a túl közeli kapcsolat? Nem feltétlen, de előfordulhat. Az, hogy valaki 20-30 év múltán ugyanúgy az ellenőrzése és befolyása alatt akar tartani minket, olykor túl sok nekünk. Elvégre, a fiatal felnőtt kor az az időszak, amelyben a függetlenség leginkább megvalósulhat. Önálló háztartást vezethetünk, magunk osztjuk be az időnket, amit se szülőkhöz, se gyerekekhez nem kell még igazítani. Ám ez az elválás a szülőknek mindig nehezebb, az egyedülálló szülőknek pedig hatványozottan elfogadhatatlan. Nem csupán meglazul egy addig erős kötelék, hanem kiszakad egy darab az addig sem egységes családból. Ezek ellen a folyamatok ellen irányulnak a pánikszerű felnőtt „gyermek”- megnevelési kísérletek. Ilyenkor az adott anyuka vagy apuka próbál húsz évnyi szidalmat, korlátozást, törődést, féltést és túlféltést rázúdítani a gyermekére, minél rövidebb idő alatt. Ez pedig oda vezet, hogy a gyermek szabályosan menekülni próbál. Ez újabb vitákat alakít ki.

A másik verzióban a szülő maga válik a nevelésre, törődésre, féltésre szoruló személlyé, a szerepek felcserélődnek, és lélektani harc indul, amely azon áll vagy bukik, hogy mennyire érzi magát felelősnek a gyermek. Ilyenkor nem sok mindent lehet tenni, de az igazi problémát mindig muszáj a szülő szeme elé tárni. Persze, ez nem olyan esetekre vonatkozik, ahol a gyerekektől való függés (betegség vagy egyéb okok miatt) elkerülhetetlen. De ilyen helyzetben sem szabad, hogy a kapcsolat kizárólag az egymástól függésen alapuljon.

Jól kezelni nem lehet máshogy, mint őszintén. Bármelyik szerepbe is kerüljünk (alárendelő vagy alárendelt), egészségtelen, ha túl sokáig rekedünk benne. Tudnunk kell, hogy csak a pánik okozza-e a szerepek eltúlozását vagy felcserélődését, vagy pedig más is áll a háttérben. A pánikot akár magunk is kiiktathatjuk: látogassuk szüleinket gyakran, vonjuk be az életünkbe őket, kérjünk tanácsot. Ha viszont más áll a háttérben, akkor talán külső segítséget is be kell vonni. Ahhoz, hogy a problémákat feltárjuk, őszinte beszélgetések szükségesek, és kellő odafigyelés, hogy értsük a jeleket.

Tippek sorozatfüggőknek

"Nem vagyunk sorozatfüggők, csak szeretjük rendesen megnézni őket." Igen-igen, csak az új részt várjuk, csak ezt az évadot gyorsan megnézzük nem is foglalkozunk vele később... Ha ezek az önáltató mondatok frusztrációval töltenek el, akkor neked is jól jöhet néhány tipp a "leszokáshoz".

Komfortzónák és tudattalan gátak

Az ember énvédő mechanizmusai révén rengeteg tudattalan határvonalat állít fel magában, és ezeken csak a legritkább esetekben lép át akarattal. Ám nagyon könnyen kimozdul, más emberek hatására. Vajon ez hogyan működik?

Tanulásfüggőség

Az emberi elme annyira összetett, hogy egyes jelenségei szinte megmagyarázhatatlanok, mások viszont egészen egyszerű elemi okokra is visszavezethetőek. A függőség kérdése mind fiziológiai szempontból, mind lélektani szempontból igen érdekes. De rajongunk-e függőségig olyan dolgokért, amelyek elől mások menekülnek? A tanulásfüggőség példája ezt remekül szemlélteti.

Nemcsak támogató szülők léteznek

A szülők szeretete, nevelése és támogatása nélkül nem lennénk ott, ahol vagyunk – mondják sokan. A pszichológia jeles képviselői valamennyien egyetértenek abban, hogy a szülőkkel való kapcsolat és a szülők hatása meghatározza a személyiségünket. De ez nem mindig pozitív hatás.

A megalkuvás lélektana

Bonyolult rendszerünk számtalan önvédelmi mechanizmust alkot magának, s ezek a mechanizmusok könnyen alakulnak át szokássá. A megalkuvás is egy olyan cselekedet, amelyet annál könnyebben teszünk meg, minél többször van rá szükség.