Ki nevel kit, avagy hogyan kell felnőttként helyesen bánni a szülőkkel?
- Dátum: 2019.02.19., 10:43
- Varga Ágnes Kata
- család, egészség, érzelem, gyermek, háztartás, kapcsolat, lélek, nevelés, pánik, psziché, pszichológus, segítség, szakértő, szülő, veszekedés
Szerencsésnek mondhatja magát az a fiatal felnőtt, akinek élnek a szülei, s velük napi kapcsolatban van. Ez a kapcsolat pedig szerencsésebb esetben meghitt, szereteten, hálán és törődésen alapuló, jó kapcsolat. Ám elmondhatjuk, hogy kisebb, de jelentős részben a szülő-gyerek kapcsolat megromlik. Vegyük csak példának azt a rengeteg fiatalt, akik a lakóhelyüktől minél távolabbi helyre felvételiznek, ami instant költözést is jelent. Ezeket a fiatalokat persze olykor a befogadó intézmény adta lehetőségek motiválják, de a legtöbbször mégis inkább a családtól, otthontól való távolság.
De miért akarunk távolságot? Talán terhessé válik számunkra a túl közeli kapcsolat? Nem feltétlen, de előfordulhat. Az, hogy valaki 20-30 év múltán ugyanúgy az ellenőrzése és befolyása alatt akar tartani minket, olykor túl sok nekünk. Elvégre, a fiatal felnőtt kor az az időszak, amelyben a függetlenség leginkább megvalósulhat. Önálló háztartást vezethetünk, magunk osztjuk be az időnket, amit se szülőkhöz, se gyerekekhez nem kell még igazítani. Ám ez az elválás a szülőknek mindig nehezebb, az egyedülálló szülőknek pedig hatványozottan elfogadhatatlan. Nem csupán meglazul egy addig erős kötelék, hanem kiszakad egy darab az addig sem egységes családból. Ezek ellen a folyamatok ellen irányulnak a pánikszerű felnőtt „gyermek”- megnevelési kísérletek. Ilyenkor az adott anyuka vagy apuka próbál húsz évnyi szidalmat, korlátozást, törődést, féltést és túlféltést rázúdítani a gyermekére, minél rövidebb idő alatt. Ez pedig oda vezet, hogy a gyermek szabályosan menekülni próbál. Ez újabb vitákat alakít ki.
A másik verzióban a szülő maga válik a nevelésre, törődésre, féltésre szoruló személlyé, a szerepek felcserélődnek, és lélektani harc indul, amely azon áll vagy bukik, hogy mennyire érzi magát felelősnek a gyermek. Ilyenkor nem sok mindent lehet tenni, de az igazi problémát mindig muszáj a szülő szeme elé tárni. Persze, ez nem olyan esetekre vonatkozik, ahol a gyerekektől való függés (betegség vagy egyéb okok miatt) elkerülhetetlen. De ilyen helyzetben sem szabad, hogy a kapcsolat kizárólag az egymástól függésen alapuljon.
Jól kezelni nem lehet máshogy, mint őszintén. Bármelyik szerepbe is kerüljünk (alárendelő vagy alárendelt), egészségtelen, ha túl sokáig rekedünk benne. Tudnunk kell, hogy csak a pánik okozza-e a szerepek eltúlozását vagy felcserélődését, vagy pedig más is áll a háttérben. A pánikot akár magunk is kiiktathatjuk: látogassuk szüleinket gyakran, vonjuk be az életünkbe őket, kérjünk tanácsot. Ha viszont más áll a háttérben, akkor talán külső segítséget is be kell vonni. Ahhoz, hogy a problémákat feltárjuk, őszinte beszélgetések szükségesek, és kellő odafigyelés, hogy értsük a jeleket.
Hiperaktivitás és képernyőidő – kölcsönösen hatnak egymásra?
A digitális eszközök térnyerésével egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy a mobiltelefonok és a tabletek milyen hatással vannak a gyerekek viselkedésére. Sokan úgy vélik, hogy az elektronikus készülékek túlzott használata áll a figyelemzavar hátterében, a jelenség azonban ennél jóval összetettebb.
„Ügyes vagy!” – Tényleg jót tesz a sok dicséret?
Szülőként mindannyian szeretnénk a legjobbat adni a gyermekeinknek. Én három gyerek édesanyjaként is nap mint nap átélem azt a helyzetet, amikor ösztönösen azt mondom: „Nagyon ügyes vagy!”, „Te vagy a legjobb!”, vagy „Büszke vagyok rád!”. Sokáig azt gondoltam, hogy minél többször dicsérem őket, annál magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb felnőttek lesznek. Az utóbbi évek pszichológiai kutatásai azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy a dicséret önmagában nem csodaszer – sőt, ha nem jól használjuk, akár vissza is üthet.
Miért gondoljuk túl az életünket? Így állítható meg a végtelen agyalás
Egy félreérthető üzenet, egy fontos állásinterjú vagy egy összetett szituáció is elég ahhoz, hogy akár napokon át ugyanazokon a kérdéseken rágódjunk. Az állandó túlgondolás azonban ritkán visz közelebb a megfelelő lépéshez. Miért vagyunk hajlamosak erre, és mit tehetünk azért, hogy ne ragadjunk bele a folyamatos agyalásba?
Zsarnok szülők: amikor a szeretetet túlzott kontroll váltja fel
A szülők elsődleges feladata, hogy biztonságot, szeretetet és útmutatást nyújtsanak gyermekük számára. Előfordulhat azonban, hogy a nevelés során a szabályok és az irányítás túlzott mértéket öltenek. Ilyenkor beszélhetünk zsarnoki vagy túlkontrolláló szülői viselkedésről. Ez nem hivatalos pszichológiai diagnózis, hanem egy olyan nevelési stílus leírása, amelyben a szülő túlzott ellenőrzést gyakorol a gyermek felett, kevés teret hagyva az önállóságnak és a saját döntéseknek.
Dezorganizált kötődés: amikor egyszerre vágyunk a közelségre és félünk tőle
A dezorganizált kötődés az egyik legösszetettebb kötődési mintázat, amely jelentős hatással lehet az emberi kapcsolatokra és az érzelmi működésre. Jellemzője, hogy az érintett egyszerre vágyik a közelségre, biztonságra és szeretetre, ugyanakkor fél is az intimitástól, ezért viselkedése gyakran ellentmondásosnak tűnhet. Fontos hangsúlyozni, hogy a dezorganizált kötődés nem személyiségjegy vagy végleges állapot, hanem egy olyan kötődési minta, amely megfelelő önismerettel és szakmai segítséggel idővel változhat.