Ki nevel kit, avagy hogyan kell felnőttként helyesen bánni a szülőkkel?
- Dátum: 2019.02.19., 10:43
- Varga Ágnes Kata
- család, egészség, érzelem, gyermek, háztartás, kapcsolat, lélek, nevelés, pánik, psziché, pszichológus, segítség, szakértő, szülő, veszekedés
Szerencsésnek mondhatja magát az a fiatal felnőtt, akinek élnek a szülei, s velük napi kapcsolatban van. Ez a kapcsolat pedig szerencsésebb esetben meghitt, szereteten, hálán és törődésen alapuló, jó kapcsolat. Ám elmondhatjuk, hogy kisebb, de jelentős részben a szülő-gyerek kapcsolat megromlik. Vegyük csak példának azt a rengeteg fiatalt, akik a lakóhelyüktől minél távolabbi helyre felvételiznek, ami instant költözést is jelent. Ezeket a fiatalokat persze olykor a befogadó intézmény adta lehetőségek motiválják, de a legtöbbször mégis inkább a családtól, otthontól való távolság.
De miért akarunk távolságot? Talán terhessé válik számunkra a túl közeli kapcsolat? Nem feltétlen, de előfordulhat. Az, hogy valaki 20-30 év múltán ugyanúgy az ellenőrzése és befolyása alatt akar tartani minket, olykor túl sok nekünk. Elvégre, a fiatal felnőtt kor az az időszak, amelyben a függetlenség leginkább megvalósulhat. Önálló háztartást vezethetünk, magunk osztjuk be az időnket, amit se szülőkhöz, se gyerekekhez nem kell még igazítani. Ám ez az elválás a szülőknek mindig nehezebb, az egyedülálló szülőknek pedig hatványozottan elfogadhatatlan. Nem csupán meglazul egy addig erős kötelék, hanem kiszakad egy darab az addig sem egységes családból. Ezek ellen a folyamatok ellen irányulnak a pánikszerű felnőtt „gyermek”- megnevelési kísérletek. Ilyenkor az adott anyuka vagy apuka próbál húsz évnyi szidalmat, korlátozást, törődést, féltést és túlféltést rázúdítani a gyermekére, minél rövidebb idő alatt. Ez pedig oda vezet, hogy a gyermek szabályosan menekülni próbál. Ez újabb vitákat alakít ki.
A másik verzióban a szülő maga válik a nevelésre, törődésre, féltésre szoruló személlyé, a szerepek felcserélődnek, és lélektani harc indul, amely azon áll vagy bukik, hogy mennyire érzi magát felelősnek a gyermek. Ilyenkor nem sok mindent lehet tenni, de az igazi problémát mindig muszáj a szülő szeme elé tárni. Persze, ez nem olyan esetekre vonatkozik, ahol a gyerekektől való függés (betegség vagy egyéb okok miatt) elkerülhetetlen. De ilyen helyzetben sem szabad, hogy a kapcsolat kizárólag az egymástól függésen alapuljon.
Jól kezelni nem lehet máshogy, mint őszintén. Bármelyik szerepbe is kerüljünk (alárendelő vagy alárendelt), egészségtelen, ha túl sokáig rekedünk benne. Tudnunk kell, hogy csak a pánik okozza-e a szerepek eltúlozását vagy felcserélődését, vagy pedig más is áll a háttérben. A pánikot akár magunk is kiiktathatjuk: látogassuk szüleinket gyakran, vonjuk be az életünkbe őket, kérjünk tanácsot. Ha viszont más áll a háttérben, akkor talán külső segítséget is be kell vonni. Ahhoz, hogy a problémákat feltárjuk, őszinte beszélgetések szükségesek, és kellő odafigyelés, hogy értsük a jeleket.
Nehéz emberek vagy egyszerűen csak önazonosak? – Amikor az őszinteség másokból ellenállást vált ki
Vannak emberek, akik nem szeretnek köntörfalazni. Kimondják, amit gondolnak, vállalják a véleményüket, és nem próbálnak mindenáron megfelelni mások elvárásainak. Nem feltétlenül akarnak vitát gerjeszteni, egyszerűen csak önmagukat adják. Mégis gyakran kapják meg a környezetüktől, hogy nehéz természetűek, túl szókimondóak vagy éppen kezelhetetlenek. De vajon valóban velük van a probléma, vagy inkább azzal, ahogyan a környezetük reagál az egyenességükre?
Inkább nem megyünk orvoshoz, nehogy kiderüljön, hogy baj van
Sokan inkább nem kérnek időpontot az orvoshoz, mert félnek attól, mit fog mondani a vizsgálat után. Egy furcsa fájdalom, egy hetek óta tartó panasz vagy egy szokatlan tünet esetén gyakran azzal nyugtatjuk magunkat, hogy biztosan nincs semmi komoly probléma. Majd elmúlik, csak fáradt vagyok, biztosan a stressz az oka – mondogatjuk, miközben telnek a napok, olykor hónapok is. De vajon tényleg jobb nem tudni?
Mintha a falnak beszélnél? Öt játékos ötlet, hogy a gyerekek valóban meghallják, amit kérsz
Ismerős helyzet, amikor már harmadszor kéred a gyereket, hogy pakolja el a játékait, öltözzön fel, vagy induljon el vacsorázni, de úgy tűnik, mintha meg sem hallaná? Ilyenkor könnyen elfogy a türelem, emelkedik a hangerő, és egy egyszerű kérésből pillanatok alatt vita lehet.
Szabad-e a gyerekeknek a halálról beszélni?
A halálról beszélni soha nem könnyű, különösen akkor, ha gyerekeknek kell elmagyaráznunk, mit jelent elveszíteni valakit, akit szeretünk. Sok szülő ösztönösen óvni szeretné a gyermekét a fájdalmas témáktól, ezért inkább kerüli a beszélgetést, vagy megpróbálja szebb szavakkal körülírni a történteket. Pedig a gyerekeknek is szükségük van arra, hogy megértsék az élet természetes részét, a veszteséget és a gyászt.
Miért eszünk akkor is, amikor már jóllaktunk?
A túlsúly kialakulásában nemcsak az játszhat szerepet, hogy mit eszünk, hanem az is, hogy milyen gyakran és mekkora adagokat fogyasztunk. Sokszor akkor is tovább eszünk, amikor a szervezetünk már jelzi, hogy elegendő táplálékhoz jutott.