Amikor a cselekvés gátja te vagy – önmagunk csapdájában

A lehető legveszélyesebb dolog az ember belső gátja. Mások ellen felvenni a harcot könnyű, de önmagunkkal szinte lehetetlen. Az akaratunkkal győzni az akaratunk felett olyan, mintha a kezünkre cseppent savat lúggal próbálnánk oldani: duplán megsérülhetünk. És az ilyen sérüléseket nem könnyű helyrehozni. De mit tehetünk akkor?

Először is ismerjük fel, értsük meg a problémát. Mik azok a tünetek, amelyekre már érdemes odafigyelni? Először is a kedélyállapot folyamatos romlása. Nem arra kell gondolni, hogy depressziós állapotba kerülsz, de érdektelenség, a vidámság hiánya jellemző lehet. A másik érdekes tünet, hogy sokkal másabb tevékenységek váltják ki a pozitív érzelmi reakciót belőled. Például az evés, tévézés, sorozatnézés, olvasás vagy számítógépes játék. De sokaknál ez a dolog az alvás.

Mindezek a teljes apátiával, egy kis „minden mindegy”- érzéssel vegyülnek. A motiváció ilyen fokozatos, de állandó eltűnése, az érdektelenség, az alapvető tevékenységek felértékelése és a különleges dolgok elbagatellizálása mind ugyanarra a dologra utalhatnak: önmagunk fogságában tartjuk magunkat. Nem tudunk örülni azoknak a dolgoknak, amelyek alapvetően meghatározóak lennének, például egy sikeres napnak, kihívásnak, családi ebédnek, sétának, kirándulásnak, mert a problémáink kötnek le minket. Az idegesség az egyéb dolgok miatt kiüti a kalandvágyat a fejünkből, ami alapvető elkényelmesedéshez vezet. Belefásulhatunk a napi rutinunkba, ami csupán felkelésből, túlélésből, evésből és lefekvésből áll.

Szilárdan állíthatjuk tehát, hogy a cselekvésképtelenség számos más problémához vezethet. De nem tudhatjuk, hogy ez a probléma gyökere, maga a probléma, vagy a probléma következménye. Ez ugyanis mindenkinél más. Van, aki csak belekényelmesedik a napjaiba, és hónapok után döbben rá, hogy egész napokat is eltölt feleslegesen, miközben nem teszi boldoggá semmi, csak az egyedüllét. Nem szeret elutazni, kimozdulni, sportolni, de sokszor még otthon is nehezére esik egy-két dolog, például a takarítás. De másoknál mindez csak a jéghegy csúcsa, és egészen más a valódi gond. Ők ezzel a monoton életvitellel próbálják megóvni magukat a traumáktól. Ez gyakran előfordul azoknál, akiknél szorongásos betegség áll fenn. És vannak olyanok is, akik egyszer csak elkezdenek befelé fordulni, kialakítva maguk körül ezt a falat, ami további problémákhoz vezet a későbbiekben. Tehát nem érdemes erre az állapotra átmeneti rosszkedvként gondolni, mindenképpen a végére kell járni. Hiszen előfordul, hogy az ember legnagyobb ellensége a saját elméje, az akarata, vagy éppen annak hiánya.