Solo, az űrwestern
A Star Wars fogalom, jelenség, életünk része. Kedvenc eredeti trilógiának legemlékezetesebb űrkalóza, Han Solo remekül szerkesztett előzményfilmet kapott, amely most suhant be a mozikba. Az űr immáron a kalandor, zsivány pilótáké.
Ha egy üzlet beindul. A nagy Egér megvette a Lucas filmet és az aranytojást tojó franchise újabb kiegészítő műve: a Solo, amely igen rendhagyóra sikerült. Nemrég, ugye a méltán sikeres Zsivány egyes mutatott jó példát az eléggé elcsúszott előzményfilmek után. Azonban Han Solo eredet sztorija, alapból több sebből vérzett, mint kezdő fakír bemelegítésnél. Szerencsére a többé-kevésbé ismeretlen színészgárdát a rutinos iparos, Ron Howard (Apollo 13, Makulátlan elme) vette kezelésbe és megalkotta a stúdió lehető legkevésbé Csillagok háborús űreposzát. Az alapfelállás a jó öreg western műfajhoz nyúlt: démoni, gonosz bandavezérrel, zsiványokkal, fura nyelvű nagydarab indián haverral (akarom mondani Chewbaccával) és csillogó szemű felkelőkkel. Az effektek egy megaköltségvetésnek megfelelőek. Sok régi kérdésre (Chewieval találkozás, név eredete) kapunk választ.
A sztori remekül felépített. A látvány pedig magával ragadó. Senki ne hallgasson a kritikákra, akik a film koporsóját ássák már régóta, ez egy remek kis kaland. De nem több, viszont nem is kevesebb. Sehol egy jedi kard, vagy hercegnő. Ez a világ a zsiványoké. És persze Woody Harrelson, meg még mindig nagyon cool. A kamerakezelés remek, a színészi játék megugorja a lécet, de legyünk őszinték az elődökben Harrison Ford sem volt anno egy hipertalentum. Szóval igazi popcorn kúrára ajánlott darabbal van dolgunk, amely rendes kis iparos munka lett, pár, nosztalgiát gerjesztő betéttel. Irány a mozi, és az Erő legyen velünk, mert billeg a folytatás lehetősége. Kár lenne pedig, ennyiben hagyni.
/Szerző: Vass Attila/
Magány az ünnepek alatt: Ne a ChatGPT-vel töltse az ünnepeket
Az ünnepek időszaka sokak számára meghitt, családias hangulatú periódus, másoknak viszont fájón kiélezheti a magány érzését. És igen, bármennyire is cuki társaság tud lenni elsőre egy chatgpt, teljesen jogos a cikk címe: az ünnepek nem arról kell szóljanak, hogy valaki kizárólag egy mesterséges intelligenciával beszélgessen.
Miért lehetünk hálásak az év végén?
Ahogy bekúszik a tél a mindennapokba, és a karácsonyi fények lassan visszaverik a sötétséget, érdemes megállni egy pillanatra. Nem kell nagy szavakat pufogtatni, csak végig gondolni, hogy mi az, amiért idén tényleg köszönettel tartozunk. Emellett fontos látnunk azt, hogy hogyan tudjuk úgy lezárni az évet, hogy legyen benne lélek, tartás és egy kis remény a jövőre nézve.
Miért félünk mindattól, ami örömet hoz az életünkbe?
A legtöbbünk cipel valamilyen sérelmet, problémát a múltjából. Sokszor fel sem tűnik, hogy a döntéseinket egy régi, magunkban felépített élethelyzet irányítja, amely már ténylegesen nem rólunk szól. A mindennapi helyzetek során emiatt lépünk hátrébb mindattól, ami valaha boldoggá tett, csak hogy ne kelljen újra megélni azt a fájdalmat, amit a kudarc jelentett.
Az antihősök új dimenziója a Marvel-univerzumban
Az idén videón is már megjelent Mennydörgők* egy olyan társaság története, amelyet nem külső kényszer, hanem a saját változni akarásuk húz egy irányba. Mindannyian cipelik a maguk hibáit, traumáit, de mégis egymás mellett találják meg azt a ritmust, ami a sztori végére valódi csapattá formálja őket. A hangulat és a dinamika könnyen felidézheti A galaxis őrzőit, de a fókusz itt jóval személyesebb, valamint sokkal inkább szól a szereplők közötti dinamikáról.
Miért érzi magát kimerültnek a huszonéves generáció?
Mai fiatalként furcsa kettősségben élünk, ugyanis egyszerre érezhetjük magunkat lendületesnek és megmagyarázhatatlanul fáradtnak. Mintha túl korán kellett volna felvennünk a „felnőtt” üzemmódot. Akár tetszik, akár nem, ez a hangulat nagyon is valós. A jelenség mögött pedig nem egyetlen ok áll, hanem egy egész korosztály társadalmi hangulata.